Analytics

2013. május 17., péntek

Tojáskari zöldborsóval

Most is előre írogatom meg a konyhológia cikkeit, ahogy általában szoktam, amikor épp nem az a helyzet, hogy hetekig egy percem sincs a bloggal foglalkozni. Szóval ez a kaja még a húsvétról maradt keménytojásokból készült, pár nappal húsvét után főztem, akkor leírtam a hozzávalók listáját, hogy el ne felejtsem, aztán kb. két héttel később megírtam a szöveget, és még egy hónap, amíg megjelenik. A színes tojásaink ételfestékkel készültek, úgyhogy a hámozáson túl nem foglalkoztam azzal, hogy némelyiknek a fehérje is tarka lett. Amúgy meg sima, színezetlen tojásból is meg lehet főzni a tojáskarit, ezt a nyugat-indiai hangulatú, diszkrét fűszerezésű ovo-vegetáriánus kaját.

Hozzávalók

  • 8-10 keménytojás
  • 30-40 deka mirelit zöldborsó
  • kb. fél deci olaj
  • 3 púpos evőkanál csicseriborsóliszt
  • 1 mokkáskanál római kömény
  • 1/2 mokkáskanál édeskömény
  • 1/2 mokkáskanál lepkeszegmag
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2-3 centis darab friss gyömbér
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • víz
  • 1 teáskanál só
  • 1 deci joghurt
  • 1 deci tejföl

Elkészítés

Előkészítésnek meghámoztam a tojásokat, és nagyon finomra összevágtam a hagymát, fokhagymát és gyömbért. A csicseriborsólisztet egy edényben (teflonos wokban) elég bő olajon sűrű kavargatás mellett kb. 5 percig pirítottam, amíg pár árnyalattal barnább lett. Pirítás közben beleszórtam az egész száraz fűszereket is. A végén hozzáadtam az apróra metélt nyersfűszereket, és még kb. két percig kavargattam.
Utána több részletben, folyamatosan simára keverve felöntöttem 3-4 deci vízzel. Adtam hozzá egy kis sót, beleszórtam kiengedés nélkül a mirelit borsót, és felforraltam. Közben negyedcikkekre vágtam a kemény tojásokat, és amikor felforrt a kari, beledobáltam őket. A szószt tejföllel és joghurttal gazdagítottam (meg a tojássárgák nagy része is belemállott), aztán még egy kis vízzel hígítottam, hogy folyós, de azért még elég sűrű legyen. Kóstolva beállítottam a kari sósságát, és még pár rottyanásig összeforraltam az egészet.
Sima főtt rizzsel ettük ebédre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése