Analytics

2010. június 28., hétfő

Kert java becsinált

Ez amolyan kis semmi különös leves. Két nagyon jó dolog volt benne. Az egyik, hogy a legutóbbi dermesztő hidegben főztem, amikor jól esik a meleg leves. A másik pedig, hogy szinte minden növényi belevaló saját termés volt (igen, még a babérlevél is; a citrom viszont nem), és ez szintén szívet melengető érzés. De ha a piacon vagy a hipermarketben veszed meg a hozzávalókat, a leves akkor sem rossz.

2010. június 25., péntek

Zöldborsóval töltött krumplicsemege

A közelmúltban volt egy fogadás az indiai nagykövetségen, ahol a körbekínált különféle csemegék között volt egy kivételesen zseniális kreálmány. Lényegében az álú tikkí, egy főleg Észak-Indiában nagyon népszerű utcai snack koktélpartira adaptált változata volt. A hagyományos tikkí tört krumpliból készülő pogácsaszerűség, amit lassú tűzön hosszú ideig sütnek kevés olajban, és így finom, ropogós kérget kap. Gyakran meg is töltik valamivel. Ez a követségi megoldás zöldborsópürével volt töltve, és ez tette igazán fejedelmivé: nagyon friss, nagyon zsenge borsót használtak hozzá. Méretre kisebb volt a rendesnél, olyan jó falatnyi, és valószínűleg rendesen tehettek lisztet a krumplihoz, azután pedig bő olajban süthettek sokat egyszerre (és így már a kacsaurí nevű másik indiai snackhez kezdett hasonlítani). Szerettem volna valami hasonlót készíteni, és neki is láttam - de inkább a klasszikus, utcai tikkíhez hasonló méretet és elkészítésmódot lőttem be. Sajnos a borsóm már nem volt zsenge, mire oda jutottam, hogy volt alkalmam megsütni ezt a kaját - de azért a végeredmény finom lett.

2010. június 22., kedd

Kínai zöldséges tofu

A valódi kínai konyhához nem értek. (Sőt, gondolom, amúgy is legfeljebb valódi kínai konyhákról lehetne beszélni.) A kínainak csúfolt ételekkel kapcsolatos ismereteimet részben Indiában, részben filléres kínai éttermekben, részben a józsefvárosi piacon szedtem fel. Maradjunk tehát annyiban, hogy ez egy távol-keleti ihletésű étel - szójaszósz, pirított szezámmag és friss gyömbér adja meg az alapízeit. Tésztával, rizzsel vagy kenyérrel fogyasztható komplett étkezésként. Meglehetősen gyorsan elkészül, és meglehetősen egészséges, amellett szép.

2010. június 19., szombat

Kovászos uborka

 Kovászos uborkát mindenki tud csinálni. Vagy mégsem? Én például sokszor elszúrtam már. Most finom lett, tehát magamnak is jó, ha felírom, és talán más is hasznát veszi. Nem eltevésre készül, hanem 1-2 héten belül megevésre. A fő bajom az szokott lenni, hogy nagyon megpuhul az uborka. Van, aki egy kis timsót tesz bele, hogy ropogós maradjon; nekem ez nem rokonszenves (miért legyen bőrcserző anyag abban, amit megeszem?). Két dolgot sikerült eddig kifigyelni, hogy mikor puhul meg túlságosan. Az egyik: ha nem elég sós. Tehát erősen sózom a kovászos uborkát. A másik: fel nem foghatom, hogy miért, de akárhányszor tüllzacskóba tettem a kenyeret, mindig meglottyadt az uborkám; ha zacskó nélkül tettem be a kenyeret, akkor szinte mindig jó lett a végeredmény. Úgyhogy leszoktam a tüllzacskóról.

2010. június 17., csütörtök

Zöldséges darakása

A sima búzadarából (grízből) főzött kása Magyarországon is hagyományos eledel volt, de napjainkra szinte ismeretlenné vált. Sokan utálják is ezt a régebben hajdúkásának vagy stercnek nevezett ételt - talán mert "szegényeledelnek" számít, vagy talán mert ízetlennek, unalmasnak találják. Kisgyerekkoromban mi is ettünk néha ilyet a szüleimmel, és elég vacak emlékeim vannak róla. No de ha egy étel ízetlen és lapos, akkor csak fel kell dobni egy kis izgalmassággal - például zöldségekkel és fűszerekkel. Meg egy egzotikus név sem árt neki. Elárulom - és ez színigaz, nem most találom ki -, hogy Indiában uppmának nevezik azt az ételt, aminek a receptje következik. Dél-India egyik legkedveltebb reggelijéről beszélünk, de könnyű ebédnek vagy vacsorának is kiválóan megfelel. Én vacsorára főztem, amikor elfogyott a kenyér, és gyorsan ki kellett találni valamit, ami megtölti a gyomrunkat. Aztán, mivel sötét volt, nem fotóztam le, gondolván, hogy majd másnap a maradékot. Aztán persze elfelejtettem - így most csak a belerakott zöldségek egy részéről van fotó.

2010. június 15., kedd

Mentás eperfagyi

Tart még az eperszezon, és itt a kánikula is. Mi lehetne hát stílszerűbb az eperfagyinál? Tavaly kóstoltam egy kedves ismerősöm csodálatos házi eperfagylaltját, ami tejfölből készült. A tejföl pedig mifelénk nagyságrenddel olcsóbb a tejszínnél annak ellenére, hogy elvileg tejszínből kéne készülnie. Hogyan kéne megvariálni az alapötletet? A tejföl egy része helyett joghurtot használtam, hogy könnyebb legyen a végtermék. De ez kevés az egyénieskedésből. Jamie Oliver állította valamelyik műsorában, hogy az eper és a menta jó barátok. Bevallom, én még sose párosítottam őket, és kicsit bizarrul is hangzik a dolog - de egy próbát megér. Az eredmény zseniális lett: igazi forróságba való csemege.

2010. június 13., vasárnap

Márványsajtos-tonhalas tészta

Ezt az ételt is egy lejáró szavatossága miatt félárra leértékelt sajt "szülte". A lejáróban levő márványsajt persze kicsit rizikós: ha a kékpenész megöregszik, akkor kellemetlen, szúrós szaga lesz, amit lehet, hogy van, aki szeret - mi nem. Ez mindenesetre egy nem túl öregnek tűnő darab volt, ami főleg a sajt széléről került le, így elég kevés volt benne a kékpenész. Ettünk belőle nyersen is, és teljesen rendben volt az íze: se nem ízetlen, se nem túlérett. Mellesleg ez az első halas recept a blogomon. Nem valami nagy kunszt kinyitni a konzervet, mégis egész kellemes étel lesz belőle.

2010. június 12., szombat

Eperlekvár mutatóba

Az eper elég nagy része elrohadt az Orkney-szigetekre illő május végi időjárásban. A maradékát legelésszük rendesen, el is bírnánk vele, de E kívánsága az volt, hogy csináljunk egy kis eperlekvárt is. Gyümölcsmentes időkben majd joghurtba keverve fogjuk fogyasztani - mert amúgy egyikünk sem túl nagy lekvárevő, kenyérrel ritkán esszük. Nekiláttunk hát egy kiló eperből lekvárt főzni. Tapasztalt befőzők nyilván megmosolyogják - lett belőle egy hétdecis üvegre való, meg még pár kanál kóstolónak. Sárgabaracklekvárt már készítettem régebben, de epret még nem próbáltam, úgyhogy megnéztem pár netes receptet, majd atyám véleményét is kikértem, és végül - persze - a magam feje után csináltam.

2010. június 11., péntek

Mentacsatni

Csatni - vagyis indiai fűszeres ételkísérő. Van, aki angolosan chutney-nak írja, de ez hülyeség. Nem latinbetűs írású nyelvből származik, tehát nemcsak jogunk, hanem gyakorlatilag kötelességünk kiejtés szerinti magyaros átírást használni - az angolok meg csináljanak, amit akarnak. Egyébként csatní lenne a teljesen helyes megoldás, de én ezt a szót már nem idegennek, hanem jövevényszónak tekintem a magyar nyelvben, és így a magyar szájmozgáshoz barátságosabb, rövid i-s alakot használom. A nyelvészetet félretéve csatni tehát rengeteg mindenből készülhet - egyebek között friss zöldfűszerekből. A közelmúlt esős időjárásában burjánzik a menta, mint... mint a burján. Gondoltam, csinálok egy jó adag mentacsatnit, és lefagyasztom valami alkalomra.

2010. június 9., szerda

Kelkáposztafőzelék ízesen

Puff, nem túl jó kezdés egy nehéz vállalkozásnak. A kelkáposzta közutálatnak örvend. Én speciel imádom. Ismerek még néhány embert, aki szintén - de az anonim "köz" akkor is utálja. Tök jó lenne, ha pár emberrel meg tudnám kedveltetni. És akkor tessék: ezt a fotót sikerült csinálni róla. Szó, ami szó: a kelkáposztafőzelék esztétikuma valóban csak mély meditációban fedezhető fel. Más szóval: ronda. De finom. A bevettnél kicsit gazdagabban és erősebben fűszerezem a kelkáposztafőzelékemet, bár magának a natúr főtt kelkáposztának is szeretem az ízét. Viszont aki nem szereti, annak talán pont ilyen fűszerezéssel fog megtetszeni.
És hogy mi az a még rondább fehér placsni a tányér közepén? Az, kérem szépen, pirított gomolya. Szépségében méltó a főzelékhez, beismerem. De nem volt rossz. Kétségbeesett igyekezetemben, hogy valahogyan fotogénebbé tegyem, megszórtam egy kis pirospaprikával. Talán nem kellett volna.

2010. június 8., kedd

Nyárköszöntő zöldségleves

Megint volt pár nap, amikor nemigen volt időm főzni, viszont E remekelt a konyhában. Ennek a remekelésnek az egyik terméke volt egy teljesen egyszerű, teljesen hétköznapi, teljesen pompás zöldségleves. A saját kertünk csak a zsenge cukorborsót meg a petrezselyemzöldet szolgáltatta hozzá, a többi belevalót a sarki zöldségesben szedtük. A korai vetésű répám olyan vékony és olyan fás, mint a ceruza; a késői vetésű répám pedig akkora levélzettel bír, mint egy kolibritoll. A pár bokor kísérleti krumplim szépen nő, de alá nézni még nem mertem. A hagymám pedig aprócska még, és a nagy része kukacos. Szóval nem igazán sajátkerti ez a leves, de az nem baj.

2010. június 4., péntek

Babkrém

Valami oknál fogva kis hazánkban nem túl gyakoriak a hüvelyesekből készült hideg krémek, pástétomok. Izgalmas különlegességként néha találkozom ilyesmivel ismerősöknél is, de őszintén szólva meglep, hogy nem alapvetőbb az étrendünkben. Kiváló hideg étel (vagy akár hús vagy egyéb főétel mellé adható kísérő) a közel-keleti humusz is, de egy magyarosan fűszerezett babpástétom is. És ha az ember egyszer babot vagy csicseriborsót főz, akkor nagy mennyiséget sem több gond főzni, mint keveset. A nagy mennyiségből pedig félre lehet tenni valamennyit hideg krémnek. Itt van tehát most a múltkori csilis babból félretett anyagból készült pástétom.

2010. június 2., szerda

Chili sin carne

Mostanában jól bevásároltunk piros babból, mert kaptunk olcsón olyat, hogy egy hónap múlva lejár a szavatossága. Baja persze nincs ettől, csak kicsit öreg - tovább kell főzni, és előfordul, hogy kevésbé egyenletesen puhul meg, mint a frissebb. De azt kibírjuk. Úgyhogy főztem egy nagy adag csilis babot vega módra - tofuval. Bevallom, hogy a csilis babba általában kész csili-fűszerkeveréket szoktam használni, de most direkt nem tettem ezt, hogy "igazibb" kaja kerüljön a blogra. A végeredmény fölséges lett, csak kicsit megmozgatta a gasztrointesztinális rendszerünket. De ebbe törődjön bele az, aki csilis babot akar enni.

2010. június 1., kedd

Gombapaprikás

Az elmúlt napokban nem annyira volt időm főzni: munka és egyéb teendők szóltak közbe. Úgy tervezem, hogy teljesen hétköznapi és egyszerű kajákat is megírok majd a blogon, de a túrós tészta és hasonlók mellé legalább egy-két fotó kellene, hogy méltó legyen. Volt most olyan is, hogy E főzött rám, nem pedig én rá, és ugyan nem fotóztam, a múltkorában viszont lefényképeztem a gombapörköltjét, amikor szintén nagy munkában voltam, és ő csinálta az ebédet. Így hát most következzen a "felmelegített" gombapaprikás (ja igen: mellesleg én pörköltnek szoktam nevezni, bár hivatalosan paprikás a neve), amelynek fotómodelljét nem én főztem - de a recept az enyém lesz.