Ezt az ételt is egy lejáró szavatossága miatt félárra leértékelt sajt "szülte". A lejáróban levő márványsajt persze kicsit rizikós: ha a kékpenész megöregszik, akkor kellemetlen, szúrós szaga lesz, amit lehet, hogy van, aki szeret - mi nem. Ez mindenesetre egy nem túl öregnek tűnő darab volt, ami főleg a sajt széléről került le, így elég kevés volt benne a kékpenész. Ettünk belőle nyersen is, és teljesen rendben volt az íze: se nem ízetlen, se nem túlérett. Mellesleg ez az első halas recept a blogomon. Nem valami nagy kunszt kinyitni a konzervet, mégis egész kellemes étel lesz belőle.
Hozzávalók
- 1/2 kg tészta
- 1 nagyobb olajos tonhalkonzerv (az enyémnek állítólag 130 g volt a töltősúlya)
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kis csokor rozmaring és kakukkfű - vagy tetszés szerinti zöldfűszer
- 10-15 dkg kéksajt
- 2-3 dl tejföl
- 1 evőkanál citromlé
- 1/2 evőkanál finomliszt
- só
- bors
Tálaláshoz:
- 5-10 dkg reszelt olcsó sajt
- egy marék rucola
Elkészítés
A márványsajt pikantériáján kívül sokat köszönhet ez a tészta a friss zöldfűszereknek is. Bemutatom tehát az érdemes mellékszereplőket: friss vadrucola, virágzó kakukkfű, zsenge rozmaring.
A zöldfűszereket úgy szoktam tisztogatni, hogy megfogom a bal kezembe egy szál "fejét", és a jobb kezem hüvelyk- és mutatóujjával lehúzom a leveleket a szárról. Ha a szár könnyen elszakad, akkor a szakadástól feljebb levő rész jöhet; a lentebbi - keményebb - részt, ami nem szakad, hanem inkább a leveleit engedi el, kidobom. Az ilyetén módon megtisztított kakukkfüvet és rozmaringot finomra aprítom.
A tésztát bő, sós vízben puhára főzöm. (Aki úgy szereti, főzze al dentére.) Közben a szósz elkészítéséhez egy lábaskában felmelegítem a halkonzervről leöntött olajat, és pár pillanatra nagy lángon megfuttatom benne a zöldfűszereket a szétnyomott fokhagymával. Hozzáadom a tonhalkonzervet, és egy-két percig melegítem az olajban. Szószhoz tökéletesen megfelel a robbantott tonhal is, de történetesen én most darabosat használtam. A hipermarket gizdaságos tonhaldarab sokszor jóval olcsóbb (és nem rosszabb), mint a márkás robbantott hal. (És egyébként is különösen ki vagyok akadva az olyan márkás robbantott tonhalra, ami annyiba kerül, mint három másik, és a dobozán egyetlen nagy darab tonhalsteak van ábrázolva. Milyen kár, hogy már nem adják olcsón a négy gyémántról elnevezett márkájú, üvegbe konzervált pesztós vagy csilis tonhalat - volt egy idő, amikor ezek nem négyszer annyiba kerültek, mint a miszlik, hanem csak egy hajszállal többe.)
Ezután beleszórom a durva darabokra vágott-morzsolt márványsajtot, és úgy fél percre megmutatom neki is a lángot. Ezután nyakon öntöm a tejföllel és a citromlével - ez a savas közeg segít a sajtnak szép egyenletesre felolvadni. A lángot kisebbre veszem, és időnként megkeverve felforralom. Közben a lisztet kb. 1 deci vízzel apránként adagolva csomómentesre elkeverem, majd a szószhoz öntöm. Újra felforralom, kóstolva sózom (a kéksajt elég sós tud lenni, tehát óvatosan) és borsozom (borsoznám, de speciel most csak a tányéron borsoztam, mert E nem szereti a borsot).
A tésztát leszűröm, olajjal elkeverem (sima napraforgó, mert az olivaolajunk elfogyott - ha lenne itthon, akkor a szószba tettem volna, de a tésztára csak akkor, ha épp nagyon luxuskedvem van). Tányérra kiszedve teszek rá a szószból, meghintem még egy kis reszelt sajttal (hah, parmezán nem lett volna rossz, de a goudának becézett élelmiszerkészítmény sem volt vészes), és körbeszórom a durva darabokra vagdalt rucolalevelekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése