Analytics

2011. december 30., péntek

Körtés-kéksajtos pizza

Egy újabb egyszerű pizza, de ezúttal a hagyományokkal szakítós, modern fúziós-trendi kivitelben. A múltkorában egyszer körtét rágcsáltunk a vacsorára evett márványsajthoz, és akkor gondoltam, hogy itt volna már az ideje kipróbálni a körtés-márványsajtos pizzát is. A gondolatot hamarosan tett követte, az eredmény pedig itt van. Finom volt, de nem lesz nagy favoritom; valami jobb ízű körtével talán jobb lett volna, mert bizony amit erre használtam, annak sok íze nem volt.

2011. december 28., szerda

Szaloncukor avagy gyümölcsbonbonok

Hogy, hogy nem - karácsonyra nekiálltunk házi szaloncukrot készíteni. Nevezhetném bonbonnak is, mert inkább arra hasonlít, amit gyártottunk, azonban szaloncukor módjára csomagoltuk. A négy fajtából, amit csináltunk, három tulajdonképpen a marcipánnal töltött aszalt gyümölcs témájára kitalált különféle variációkat jelentett. Ez volt az első kísérletünk bonbonozáshoz hasonló praktikával. Az alapanyagokat szerintem nagyon jól kombináltuk, jó ízeket találtam ki, de gyakorlatom még nincs ebben - így ha fortélyok, profi tippek kellenek, akkor látogass el inkább a Pralinéparadicsom oldalra (amelyet én is véletlenül találtam, amikor utánanézegettem ennek a témának - és csak utólag jöttem rá, hogy irl is ismerem a szerzőjét...) Ha viszont szívesen csatlakozol az amatőr kísérletemhez, akkor olvasd csak el ezt a postot - a családtagok szerint, akik ajándékba kapták ezeket a kreálmányokat, nagyon finom szaloncukor-bonbonokat gyártottunk, úgyhogy nyugodtan ajánlom mindenkinek.

2011. december 27., kedd

Csilis-sajtos keksz

Szilveszteri csemegeajánlatként kerül most a blogra ez az amúgy december elején vendégségbe vitt sós-omlós keksz. Nincs benne semmi rendkívüli: egyszerű alapanyagokból nagyon egyszerűen és meglehetősen gyorsan készül. Némi pikáns fűszerezés bolondítja meg - nagyon jót tett neki. És ha belegondolok, ez nagy valószínűséggel életem első sós keletlen sült tésztája - hiába, sosem késő elkezdeni.

2011. december 26., hétfő

Majomkalács

Úgy döntöttem, hogy ha ez a kreálmány jó lesz, akkor magyarul a majomkalács névre fogom keresztelni. Jó lett, arra kereszteltem. Voltaképpen az angolul monkey bread névre hallgató műfajról van szó, de hát szegény angoloknak nincs olyan szavuk, hogy kalács (jó persze, van milkbread, van challah, van cake, de egyik sem jól fedi a magyar kalácsot), úgyhogy nekünk nem kell azon gondolkodnunk, hogy vajon majomkenyérfa nélkül is lehet-e ilyet készíteni. Lehet. Egyébként megsúgom még azt is, hogy a monkey bread után nyomozva kiderítettem: senki nem tudja, miért így hívják. Különféle tudós szakácsok is kulinarohistoriográfusok különféle teóriákkal álltak elő (lásd angolul itt), de biztosat nem tudnak. Én amondó vagyok, hogy a nyerő elmélet az, amelyik szerint ezt a süteményt majommód kell (és máshogy nem is nagyon lehet) enni: az ember nekilát kézzel cincálni, tömi magába, és közben csupa ragacs lesz. És hogy mi ez: kelt tészta ragacsos vajas-fahéjas-karamelles mázban, felséges - és igen tömény - édesség.

2011. december 21., szerda

Sütőtökkrémleves

Egy végtelenül egyszerű krémleves - kellemesen édeskés, forró, gyomortöltögető, testet melengető vacsora a téli napokra. Sült tök, némi fűszerek, és - opcionálisan - a tálaláshoz egy kis tejföl: ennyi a mesterség.

2011. december 16., péntek

Egybesült sajtos makaróni

Sajtos tészta - a legegyszerűbb gyorsebédek egyike, de ezúttal gazdag módra készítve, és megkomplikálva a dolgot egy alapos, sütőbeli átsütéssel. A komfortkaja újabb klasszikus példája.
A címben makarónit írtam, mert az amerikaiak így nevezik ezt a fajta ételt (cheese macaroni, cheese mac), de már régóta piszkálja a csőrömet, hogy vajon mi az oka annak, hogy amit Magyarországon (legalábbis az én családomban) makaróninak hívunk, annak az olasz csomagolására buccatini van írva, amit pedig Amerikában macaroni néven ismernek, azt én chifferini néven tudom megvenni. Most vettem a fáradságot, és legalábbis wikipediás címen utánanéztem a dolognak, és arra a felfedezésre jutottam, hogy a makaróni (maccheroni) igazából nem is egy bizonyos alakú tésztát jelent, hanem a tészta nyújtásának-formázásának egy bizonyos módját, ami után még többféle formát ölthet (bár valószínűnek tartom, hogy például pont buccatini, tehát csőtészta-formát pont nem). Szóval nevében makaróni, de valószínűleg csak nevében...

2011. december 11., vasárnap

Pesztós pödröny

Egy kis sós rágcsálnivaló, amit egy családi összejövetelre vittem magammal. Én amolyan csemegének szántam, de kicsit inkább péksüteményszerű lett (lényegében pizzatésztából van). Magában is finom volt, de főtt étel mellé is harapdáltunk belőle kenyér helyett. Mindenképpen sikert aratott. Ízletesebb, csemegeszerűbb változathoz talán kicsivel több pesztóval is lehetne készíteni. Aminek kapcsán mindjárt meg is jegyzem azt a tökéletesen érdektelen dolgot, hogy úgy döntöttem, a pesztót mostantól magyar szónak tekintem, és magyarosan írom az eddigi pesto helyett...

2011. december 6., kedd

Muszaka, vagy valami olyasmi

Ez egy meglehetősen komplikált kaja.Viszont jó sok minden benne van: akár önmagában is fogyasztható, de olyan gazdag, hogy azért valami köretet kíván még - jó lenne rizzsel, de mi csak egyszerűen kenyeret ettünk hozzá. A rendes görög muszakába darált húst - optimális esetben bárányhúst - tesznek. Vega verzióban találkoztam már babos muszakával meg olyannal is, amiben nem volt semmi "húspótló". Most egy olyat készítettem, amiben lencse szerepel.

2011. november 29., kedd

Toszkán lencseleves

Fogalmam sincs, hogy a toszkánok esznek-e ilyesmit. Csak ki akartam találni valami nem teljesen sablonos variációt a zöldséges lencselevesre, és gondoltam, olaszos csavarintással dobom fel: paradicsom, oregano és parmezán került bele. A végeredmény pedig annyira finom lett, hogy még egyszer elkészítettem ugyanezt vendégváráshoz, és ezért aztán megírtam ide a blogra is.

2011. november 24., csütörtök

Kelkáposztás lencsekása

Itt az ősz - gyakoribbak a menün a hüvelyesek és a káposztafélék. Időm általában nincsen sok, ezért a laktató egytálétel is gyakori. Itt egy végtelenül egyszerű, mégis ízletes és kellemes kása, amit a minap rittyentettem ebédre. A lencsét külön főztem meg kuktában; a félkilós zacskóból lett főttlencse-mennyiség szűk felét használtam el ebbe a kásába. A maradék feléből másnap leves lett, a feléből pedig később (lefagyasztva, majd pár nap múlva elővéve) egy bonyolultabb kreálmány - majd jönnek a receptek.

2011. november 19., szombat

Fejtettbableves vegetáriánus módra

A fejtettbabnak már sok éve horribilis ára van, de azért minden ősszel muszáj legalább egyszer szerepelnie a menün egy jó kis hagyományos (azaz hagyományosból vegásított) bablevesnek sok-sok zöldséggel. Erről különösebb mesélnivaló nincs is, legfeljebb annyi, hogy a babot most kuktában főztem meg a zöldségektől külön; régebben ezt kukta nélkül csináltam, és olyan is volt már, hogy a nyers babot a zöldségekkel együtt főztem puhára.

2011. november 14., hétfő

Tökbélpástétom

Ha a főzőtök - vagy éppen cukkini, patisszon - belseje már túl szivacsos és magos ahhoz, hogy a húsával együtt felhasználjuk, de még elég zsenge ahhoz, hogy a magok héja ne legyen kemény, akkor kár eldobni a kikapart belet - lehet belőle helyette pástétomot csinálni. Egy kis hagyma, fokhagyma, olaj és fűszerek, és remek kenőke lesz abból, ami egyébként a komposztban vagy a szemétben végezné.

2011. november 9., szerda

Egyszerű rizottó zöldbabbal

A rizottó egyik nagy előnye, hogy fel lehet hozzá használni kis mennyiségben rendelkezésre álló hozzávalókat, például megmaradt zöldséget, vagy - az én mostani esetemben - az őszi kert utolsó, silányka szüretjét. Ezt még október eleje felé főztem, a "méteres" zöldbab utolsó pár darabjából. A rizs ezúttal a legmezeibb szupermarketi rizs volt, semmi flancos arborio. Felhasználtam hozzá egy jégkockányit a múltkor készített alapléből, és került mellé egy kis jó olivaolaj (igen, ismét van itthon), meg egy kis félgagyi, gyárilag reszelt parmezánhulladék. A végeredmény - ízletes, testet-lelket melengető egytálétel, amit mindjárt be is faltunk ebédre.

2011. november 4., péntek

Céklasaláta fokhagymás tejonézzel

Itt igazából nem is maga a céklasaláta a lényeg, ami ugyan kellemes és olcsó, de nem egy nagy durranás. Sokkal inkább az általam tejonéznek elkeresztelt szutymó kedvéért írom meg a receptet. A tejonéz ötletével valamikor a nyár folyamán találkoztam a neten több blogon is, és azóta tervezem kipróbálni ezt az izgalmasságot. A lényeg, hogy olyan majonézpótló, amiben nincsen tojás - ez pedig sokakat érdekelhet, hiszen a nyers tojás mindig rizikós, amellett sok benne a koleszterin (bár fene tudja, hogy ez aztán végső soron baj-e), a tojást nem, de tejet szívesen fogyasztó laktovegetáriánusok pedig erőszakmentes majonézhez juthatnak. És tényleg működik.

2011. október 30., vasárnap

Zöldségalaplé és vegyeszöldség-krémleves

Kedvem támadt kora ősszel főzni egy adag zöldségalaplét, hogy jégkockatartóban lefagyasztva ízesíthessem vele télen a leveseket, rizottókat, meg fene tudja, miket még. Korábban sose bajmolódtam ilyesmivel, ha valamihez alaplé kellett volna, tettem bele egy kis vegyes zöldségszárítmányt. Most azonban ki kellett szednem pár eléggé fás karalábét, hogy a helyükre őszi fokhagymát tehessek - ez hozta meg az ihletet az alapléhez, kiegészítve a kert egyéb javaival, meg a piacról pótolva azt, amit én nem termesztek. A megfőzött zöldségek egy részét aztán összeturmixoltam egy egyszerű krémlevessé.

2011. október 25., kedd

Csilipakóra és rokonai

A nyáron már írtam a pakórának, India egyik kedvenc olajbansült csemegéjének a legalapvetőbb változatáról, a hagyma bhadzsíról. Ezúttal csilipaprikából készítettem pakórát, meg még csak az izgalmasság kedvéért pár mángoldlevelet is megcsináltam, a maradék tésztamasszából pedig ismét hagymapakóra lett.

2011. október 20., csütörtök

Grillezett brokkoli és feta romesco szósszall

A múltkor, amikor a padlizsánkrémről és társairól írtam, még nem tudtam, hogy ilyen gyönyörű indián nyarunk lesz. Ezért szeptember végén csináltam még egy "utolsó nyári" tüzezést, most már kevés fával, jobbára inkább csak gazzal meg tavaszi metszésből származó kis vacak gallyakkal. Ezen meggrilleztem még egy jó adag kápia paprikát, mert már egy ideje szemezek a romesco szósz receptjével, amivel először itt találkoztam. A tüzezés este történt, a főzés másnap délben, ezért a brokkolit és a fetát, amit ettünk a szószhoz, nem szabad tűzön készítettem el, hanem bent a konyhában - amolyan nyárbúcsúztató ebédnek.

2011. október 15., szombat

Majonézes krumpli paradicsomos szójafasírttal

Itt tulajdonképpen a majonézes krumpli a lényeg, amiben nincsen semmi különös, csak egyszerűen egy nagyon jó, és kellemesen egyszerű és olcsó kaja. A szójafasírt csupán utógondolat volt hozzá, hogy legyen valami, ami mellett a saláta köretként funkcionálhat - a maradék majonézes krumpli viszont vacsorára főétel lett, kenyér mellé.

2011. október 10., hétfő

Baileys-es túrótorta karamellöntettel

Megpróbáltam valami cheesecake-jellegű dolgot sütni rendes magyar túróból. Az apropó E születésnapja volt. Megnéztem hozzá egy csomó netes receptet, aztán szokás szerint kitaláltam, hogy én hogyan fogom ezeket összegyúrni. Adta magát a túró, valamint kínálkozott egy kis Bailey's likőr, ami történetesen volt itthon - épp az utolsó cseppjei fogytak el a tortába. Az eredmény finom lett, de azért nem tökéletes, a recept elbírja még az alakítást. Ettől függetlenül közzéteszem úgy, ahogy csináltam. A túrós töltelék kifogástalan lett, ezzel semmi probléma, legfeljebb azt lehet a szemére hányni, hogy a likőr ízét alig érezni rajta - több kellett volna bele. A kekszmorzsából készült kéreg viszont nem lett túl jó: műíze volt (kellett nekem Detki "omlós édes" kekszet venni - ki kellett volna csengetni a pénzt valami normális kekszre), és egy kicsit túl omlós lett - talán meg kellett volna próbálni egy kis tejfölt tenni bele. A karamellöntet pedig végül isteni lett, de a karamellkészítés folyamatát nagyon amatőrül csináltam.

2011. október 5., szerda

Pirított krumpli sajttal

Újabb variáció a pirított krumpli témájára (korábbi variációk: rozmaringos, lepkeszegleveles, petrezselymes, magvas), ezúttal sok sajttal kiegészítve hideg őszi napokra. Az ihletet egy truffade nevű francia étel adta hozzá, aminek a receptjét itt olvastam. A lényeg: a pirított krumplit nagy mennyiségű olvasztott sajt szövi át, és a végeredmény nem egy darabos köret, hanem egy lepényszerű egytálétel, aminek csodálatos, ropogós, enyhén kozmás, pirosra sült sajttal pompásított kérge van. 

2011. szeptember 30., péntek

Sült lazacszelet pesztós pennével

A házassági évfordulónkra találtam ki ezt a lazacos hámbólkirúgást. Nem mondom, hogy tökéletes lett - életemben először készítettem itthon lazacot, és valószínűleg ügyesebben is lehetett volna -, de azért igen finomra sikeredett, a jó alaphangulat pedig úgyis megvolt hozzá. A pesto kifejezetten kínálkozott ízesítőül, mivel a nyár végén még szépen nőtt a bazsalikom, amiből ideje volt ismét egy adagot eltenni jégkockatartóban fagyasztva - már természetesen azután, hogy frissiben használtam belőle ehhez a finomsághoz.

2011. szeptember 25., vasárnap

Újabb gazpacho

Tavaly nyáron már felkerült egy gazpacho a blogra. Ez a mostani nem sokban különbözik tőle, és főleg azért írom meg mégis külön receptként, mert így az ősz érkeztével jól esik egyszer utoljára megízlelni ezt a tömény, kanalazható nyarat. Ami különbség a múltkori recepthez képest: autentikusabb annyiban, hogy kenyér és került bele sűrítőanyagnak, és minimalistább annyiban, hogy gyakorlatilag fűszerezetlen.

2011. szeptember 20., kedd

Görögsaláta-szerűség

Görögsaláta: már-már elcsépelt dolog. Viszont örök favorit, nagyon finom étel. Ez a mostani nem igazi klasszikus görögsaláta lett, inkább variáció az alaptémára. Egy ilyen sajtos saláta nálunk főételszámba megy: vacsorára ettük kenyérrel, a maradékát pedig másnap ebédre sült krumplival.

2011. szeptember 17., szombat

Grillbefőzés: padlizsánkrém, zakuszka, ajvár

Az utolsó nyárias napok egyikén még nekiálltam eltenni télre a nyár és a szabadtűz ízeiből. Nem tudom, vajon a füstös ízű dolgok szeretete ősemberi génjeinkbe kódolódott bele, vagy egyénfüggő; már az is többször eszembe jutott, hogy vegetáriánusságomban a füstölt sajtokkal és egyebekkel pótlom a gyerekkoromban megszokott füstölt kolbászt - de ez igazából valószínűtlen, mivel ha kolbászt vennék a számba, valószínűleg rosszul lennék tőle... No mindegy, nem erről akartam én értekezni, hanem bemutatni, hogy mit és hogyan tettem el. Főleg padlizsánkrémet, de megpróbálkoztam hozzá egy kevéske zakuszkával és egy kis ajvárral is.

2011. szeptember 15., csütörtök

Mexikói serpenyős fantázia

Most is leírom a véletleneket, amelyek ehhez az ételhez vezettek. Három független tényező játszott össze. Egyrészt ki akartam próbálni az indiai panír alternatívájaként más grillezhető sajtokat is. Másrészt salsát készítettem a fölöslegben lévő paradicsomaimból. Harmadrészt pedig beérett egy adag "méteres" zöldbab (ez még nyár közepén volt). Ők adták tehát az alapköveket ehhez a csodafinomra sikeredett, gazdag ételhez. A sajtok kapcsán pedig a következőkre jutottam: a most kipróbált eredeti krétai halloumi és a "hajdúsági grillsajt" gyakorlatilag megkülönböztethetetlen egymástól (ha eltekintünk attól, hogy a halloumi egy leheletnyi mentával volt ízesítve). Egyik sem panír, de mindkettő pompásan süthető olajban.

2011. szeptember 10., szombat

Csiliacsár

Az acsár az indiai savanyúságok legalapvetőbb fajtája. Angolul pickle-nek szokás nevezni, de nemigen hasonlít az inkább magyar savanyúságokra emlékeztető tipikus angol pickle-hez (viszont időnként mókás módon "pác"-nak fordítják magyarra a szerencsétlen fordítók). Az acsár tehát olajban eltett, erősen fűszeres savanyúság, amelyből igen kis mennyiséget szokás enni kísérőként más ételek mellé. Nem összekeverendő a hasonló funkciójú csatnival, amely alapértelmezésben nem savanyított étel, mármint nem savanyítják erjesztéssel, hanem frissen készítik, bár ettől még lehet savanyú. Acsár készítéséhez meleg, napos idő ajánlott, ezért most ősz elején még gyorsan közzéteszem ezt a receptet, hátha lesz még szép idő. A jobbára nagyon csípős acsárok közül is kiemelkednek azok, amelyeknek eleve csilipaprika a fő alapanyaguk - mint például ez itten.

2011. szeptember 7., szerda

Bazsalikomos sárgarépa-krémleves

Ez a leves úgy indult, hogy Babónak főztünk sárgarépát. De annak a fél grammnak a kedvéért, amit ő megeszik bármiből, ami nem anyatej, kár gázt gyújtani - tehát akkor együnk mi is valamit, amihez répapüré kell. Így született ez az egyszerű, de markáns fűszerezésű, csodapompás krémleves.

2011. szeptember 4., vasárnap

Meggyes-túrós rétes

Ez még a nyáreleji meggydömping alatt készült, de csak most kerül ki a blogra. Bármilyen más gyümölccsel is el lehetne játszani ugyanezt, biztosan jó lenne az eredmény. Rétestészta húzására nem merek vállalkozni, maradok a gyári réteslapnál. Most elég rosszat fogtam ki, korábban volt már szerencsém sokkal jobbhoz is. Az előregyártott réteslap előnye, hogy viszonylag gyorsan, kevés pepeccsel lehet finom süteményt készíteni - bár ez a meggyes változat azért előkészületet igényel, mert a meggyet lecukrozva állni hagytam, hogy ne legyen olyan leves.

2011. szeptember 1., csütörtök

Gombapástétom

A lejáróban lévő, félárra leértékelt shii-take gomba volt a kiindulópontja ennek a receptnek. Csodafinom lett, és nagyon el tudnám képzelni valami jóféle erdei gombából is: szegfűgombából például, esetleg vargányából. Az aromás gomba adja az ízt, és hogy legyen valami teste is a pástétomnak, voltaképpen sárgarépa teszi ki a tömeg jó részét. A felhangokat zöldfűszerek adják meg.

2011. augusztus 28., vasárnap

Háromperces desszert

Ismét semmi extra, bárki kitalálhat hasonlót - de hátha van, akinek pont nem jut eszébe, ezért leírom. Egy pillanatok alatt összedobható édesség, feltéve, hogy vannak a kamrában meg a hűtőben megfelelő alapanyagok. Jó kis kalóriabomba egyben - de hát a desszertnek tulajdonképpen ez a lényege.

2011. augusztus 25., csütörtök

Karfiolpaprikás köleskásával

Ez a kreálmányom szoros rokonságot mutat a múltkori köleses paprikáskrumplival - a különbség csak az, hogy a krumplit karfiol váltja ki, és a köles külön főtt, nem pedig a főzelékkel együtt. A gondolat alapja az volt, hogy karfiolból kéne valami olyasmit csinálni, mint a gombapaprikás. Köles pedig azért került mellé köretnek, mert elfogyott a rizs. Jó lett mindkét fele a tányérnak...

2011. augusztus 22., hétfő

Spaghetti alla puttanesca

Rég ki akartam próbálni, milyen lehet olajos szardellával főzni. Nem belőle, csak ízesítésnek használva egy kis szardellát. Állítólag nem lesz tőle halízű az étel, csak valami sós-umamis alaphangot ad neki. Ezen a mostani próbálkozáson azért lehetett érezni a halasságot, de valóban érdekes és kellemes alapíze lett. Bemutatom tehát a spaghetti alla puttanescát, vagyis a spagettit kurva módra - állítólag a nápolyi örömlányok főztek ilyeneket két kuncsaft között.

2011. augusztus 19., péntek

Olivás gyökérkenyér

Kenyérsütés kapcsán az egyik dolog, amivel rendszeresen próbálkozom - és többnyire hiába -, az az óriás lyukacsokkal teli kenyér készítése. A célom valami olyasmi, mint a mostanában Paillasse néven divatos svájci kenyérféle. Valószínűleg jó liszt is kéne hozzá, meg az is biztosan számít benne, hogy nem géppel kéne dagasztani hozzá a tésztát, hanem kézzel, és csak rövid ideig, éppen csak összedolgozva, nem hagyva a sikért túlságosan megerősödni. Emellett persze nyilván fontos még a lassú, sokáig tartó kelesztés. Ez a mostani kísérletem elég gyorsan lett megkelesztve, az utókelesztésre pedig pláne nem hagytam időt - így a bélzet nem az lett, amiről álmodni szoktam. Amúgy viszont remek ízű és állagú kenyérke lett belőle, pompásan szívós héjjal.

2011. augusztus 16., kedd

Hamis útápam

Az útápam (angolosan általában uttapam, utappam, ilyesmi formákban lehet találkozni ennek a tamil ételnek a nevével) távoli rokona lehetne a palacsintának is és a pizzának is. A valódi útápamot Dél-Indiában rizs és egy lencseféle beáztatásával, majd nedvesen őrlésével nyert tésztából készítik, és ezt a tésztát meg is erjesztik sütés előtt. Ez kis mennyiségben, házilag, pláne Magyarországon igen macerás dolog volna - itt van tehát helyette a hamis útápam, amit különféle lisztek keverékből készítek, és erjesztés helyett sütőporral érem el, hogy levegős legyen. Nem olyan finom, mint az igazi, de arra pont jó, hogy valami meleg reggelit tálaljak fel, ha ehhez van kedvünk (vagy ha elfogyott a kenyér).

2011. augusztus 13., szombat

Spenótos tészta

Egyszerű, ízletes tésztaszósz, amihez nem kell semmi különleges. Friss spenótból kissé munkaigényesebb, fagyasztottból abszolút sétagalopp. Én történetesen nem igazi spenótból készítettem, hanem tavasszal lefagyasztott mustárlevelet használtam hozzá. Kicsit kiengedtem, aztán úgy félig fagyottan felszeleteltem a tömböt. A teljesen tömör téglába fagyasztott gyári spenótot jobb egészen kiengedni főzés előtt.

2011. augusztus 10., szerda

Rádzsmá: indiai babfőzelék

Rádzsmát igazából piros babból (vesebab, csilibab) illene főzni - sőt, annyira abból illene, hogy maga a rádzsmá szó is ennek a babfajtának a neve (a pontos jelentése meg olyasmi, hogy "királybab"). Mindenesetre én most sima magyar tarkababból csináltam főzeléket észak-indiai módra fűszerezve. A rádzsmá-főzeléket hagyományosan rizzsel tálalják; mi egyszerűen kenyérrel ettük.

2011. augusztus 7., vasárnap

Fűszeres ayran

Az ayran az indiai lasszí közel-keleti rokona. A lényeg: sós ital joghurtból (vagy más savanyított tejtermékből: Törökországban egyszer jártam életemben, elég rég volt már, de az ottani ayranok inkább íróra emlékeztettek, mint joghurtra). A klasszikus kivitel egyszerűen úgy készül, hogy a tejterméket felhigítják némi vízzel, kicsit megsózzák, és habosra keverik. Én itthon a nyári melegben szeretem meg is fűszerezni egy kissé.

2011. augusztus 6., szombat

Szukkotas

Gyerekkoromban maradt meg valamelyik indiánregényből - azt hiszem, Az utolsó mohikánból - ennek a kajának a neve: szukkotas. Aztán valamikor a közelmúltban belefutottam a neten, hogy ilyen tényleg létezik, és tényleg indián étel: a wikipedia szerint a kihalt narragansett indián nyelvekben [amelyek közé a mohegan is tartozik, ami viszont nem azonos a mohikánnal - ha jól szűröm le a dolgokat] msíckquatash a neve. A modern amerikai kiejtése pedig valahogy úgy hangzik, hogy SZAkotees, és ma is népszerű köret vagy egytálétel Észak-Amerikában. A lényeg: zsenge kukorica babbal és még néhány egyéb dologgal. A legtöbb verzióban szalonna is szerepel (mint abban a receptben is, amit én adaptáltam a magam szája ízére, miután elolvastam párat a weben), illetve vannak olyanok is, amik nem tartalmaznak tejszínt (magyarán könnyű mind a húsevő, mind a vegán módosítás).

2011. augusztus 4., csütörtök

Kovászleves krumplileves

Egy ehhez hasonló levessel egyszer Lengyelországban találkoztam. Korábban nem volt még hozzá szerencsém, de kifejezetten bejött. Sima krumplileves volt, kovászos uborkával. Benne volt maga a finomra vágott uborka is. Ebben a mostaniban nincs, mert az uborkát megettük, csak a megmaradt kovászléből használtam a leveshez. A végeredmény íze ugyanolyan, és kár a finom kovászos uborkát belefőzni a levesbe. Savanykás, nyárias krumplileves, amely hidegen is nagyon finom.

2011. augusztus 1., hétfő

Egybesült karfiol

Ezt az ebédet a leakciózott, kissé már viharvert romanesco karfiol, más néven pagodakarfiol ihlette. Ezt a fantasztikusan izgalmas külsejű zöldséget mindig csodáltam, de úgy emlékszem, még életemben nem főztem belőle semmit (illetve volt már, hogy mirelit zöldségkeverékben találkoztam vele, de az más). Most speciel megfizethető volt, tehát nem bántam, hogy kezd már kicsit fonnyadozni. Úgy gondoltam, hogy a szépséges forma megérdemli, hogy egészben hagyjam.

2011. július 29., péntek

Borscs-szerűség

Lehet, hogy inkább csak céklás zöldséglevesnek kéne mondani. Autentikus borscsot még nem ettem. Pár éve egyszer főztem valami netes recept alapján, és nagyon ízlett mindkettőnknek - de fogalmam sincs, hogy is volt pontosan az a recept. Most megnéztem egy párat a weben, aztán kicsit adaptáltam, egyszerűsítettem - ez lett belőle. A dolog sajátsága még, hogy nem "normális" cékla van a kertemben, hanem egy Chioggia nevű olasz különlegesség, ami a szokásos céklánál világosabb és pirosabb, és a fő izgalmassága, hogy nem egyszínű belül, hanem céltáblamintás. Ez nyersen felszeletelve pompásan néz ki, az ételbe belefőzve viszont csak annyi marad a   szokatlanságából, hogy nem olyan színű a késztermék, mint amilyen hétköznapi céklából lenne.

2011. július 26., kedd

Márványsajtos pesto

A nyári kert egyik legremekebb ajándéka a bazsalikom. Persze erről lehetne vitatkozni - mindenesetre nem állok neki rangsort állítani (de a paradicsomot tenném a legelejére). Bazsalikom - fűszernek, amikor kevesebb van, pestónak, ha éppen többet lehet vagy kell szüretelni. Ebben a mostani pestóban a drága fenyőmandula helyet olcsó napraforgómagot használtam, és karakteres (de nem túl érett) márványsajtot használtam parmezán-jellegű sajt helyett.

2011. július 25., hétfő

Bazsalikomos őszibarackfagyi

Nemrégiben a neten futottam bele a bazsalikom-őszibarack kombinációba Pioneer Woman receptjében (ami vaníliafagyiról szól bazsalikomos őszibaracköntettel). A társítást annyira durván bizarrnak éreztem, hogy úgy döntöttem, muszáj kipróbálni. A tavalyi mentás eperfagyi már némileg megedzett a gyümölcs-zöldfűszer párosítás területén, úgyhogy nekivágtam. Az eredmény valami egészen földöntúlian remek lett.

2011. július 23., szombat

Fűszercímkék

Amikor belekezdtem a Konyhológia írásába, eredetileg azt gondoltam, hogy majd konyhakert is lesz rajta, meg más egyebek is, amik nem közvetlenül a főzésről szólnak. Ebből nem sok lett eddig - most viszont megírom a fűszercímkéimet. Hosszú idő után ugyanis végre rendes helyet kaptak a fűszereim, ebből pedig logikusan következett a gondolat: talán fel is kellene címkézni az ilyen-olyan üvegekben tárolt különféle aromatikumokat. Én magam ugyan jobbára eligazodtam a címkézetlen (sőt, a gyárilag ilyen címkét viselő, de valójában amolyan fűszert tartalmazó) fiolák között, de mástól ugyanezt elvárni már reménytelen lett volna. Nekiálltam hát szép, jó és hasznos fűszercímkéket készíteni - és most megosztom a munkamenetet.

Pikáns indiai karfiolfőzelék

Ismét egy "kari", tehát szószos indiai étel. Az alapanyag karfiol, a kivitelezést pedig a gudzsaráti - nyugat-indiai - konyha ihlette. Édeskés-savanykás, aromás szósz ad hátteret a karfiol saját ízének; a fűszerek között most is szerepel néhány egzotikusabb.

2011. július 20., szerda

Ötperces ebéd

Mielőtt valaki azt hinné, hogy frissen szedett biozöldségen élek, gondoltam, közzéteszem a múltkori ötperces ebédet. (Ami mindennel együtt talán tíz percet is igénybe vett, de hát a gyorskaják elkészítési idejét mindig úgy reklámozzák, hogy a vízforralás például nem tartozik bele...) Főzni jó, de nem mindig fér bele az időbe. Ilyenkor jó, ha van otthon zacskós leves, konzerv kukorica, konzerv bab vagy - mint a mostani ebéd alapja - krumplipürépehely (amit valami teljesen érthetetlen oknál fogva krumplipehelypürének, sőt, a magyar helyesírási szabályoknak fittyet hányva krumplipehely-pürének szoktak nevezni).

2011. július 17., vasárnap

Hagymapakóra avagy bhadzsí

Az indiai konyha egyik legnagyobb nemzetközi sikerű ételtípusa a pakóra (hindíül helyesen pakaurá, de én magyarul jövevényszóként kezelem, ezért idomítok a szóalakon). Egyes vidékeken - főleg India nyugati részein - bhadzsí (esetleg bhadzsijá) a neve. Ez a gyűjtőnév csicseriborsólisztből készült "sörtésztába" mártva kirántott zöldségeket (néha egyebeket) jelent. Közülük az egyik konkrét megvalósítás a hagymapakóra, amelyet Angliában és innen elterjedve a világon többnyire hagymabhadzsínak neveznek. (Nemzetközi írásmóddal persze bhaji, de magyarul ez helytelen, hiszen nincs benne "j" és hosszú "í" van a végén.) Itt már nem is igazából rántott zöldségről van szó, hanem a felcsíkozott hagymát egyszerűen beleforgatjuk a tésztába, aztán forró olajba szaggatva kisütjük. A tészta relatív mennyiségétől és víztartalmától függően változó lehet a végeredmény állaga - minden megoldás finom. A kisült bhadzsí eredetileg önálló sós snack (többnyire valami csatnival, fűszeres szósszal kísérve), de nemzetközi adaptációban főzelékfeltétnek vagy rizs, esetleg egyéb köret mellé húspótlónak is remekül beválik.

2011. július 14., csütörtök

Gyümölcsleves

Nyári klasszikus a gyümölcsleves, aminek számomra elengedhetetlen kelléke a meggy. A gyümölcsleves sokfelé "rendes" levesnek minősül, vagyis az étkezés elején fogyasztják, és gyakran melegen. Én elsősorban hidegen szeretem, és csakis desszertként, étkezés után, vagy étkezéstől függetlenül. Megsúgom azt is, hogy elsősorban a levét szeretem, a főtt gyümölcsöt kevésbé - de hát sajnos akkor lesz jó a leve, ha jó sok gyümölcs fő bele.

2011. július 11., hétfő

Kerti tésztasaláta

E. mondja néha, hogy a salátáimat is fel kéne írni a blogra - én meg nemigen szoktam megcsinálni, mert azok a bizonyos saláták általában csak annyiból állnak, hogy összedobok, ami zöldséget éppen találok, meg valami végtelenül egyszerű öntetet. Viszont tulajdonképpen tényleg az a blog elve, hogy mindent, a nagyon egyszerűt is rátegyem. Középútnak itt van egy hidegen fogyasztandó tésztasaláta, ami abban különbözik a szokásos végtelenül egyszerűektől, hogy eleve egytálételnek csináltam - kánikula idején, amikor kifejezetten vágytunk a nyersre és a hidegre. Direkt ehhez főztem meg egy csomag tésztát - de kisebb mennyiséget persze maradék tésztából is remekül lehetne csinálni.

2011. július 8., péntek

Salátafőzelék

Rengeteg fejes saláta van a kertemben, és ahelyett, hogy illedelmesen befejesedne, magzik fel ebben a meleg időben. Némelyiknek lett kis fejecskéje is, akkor kellett volna leszedni - de most már azok is magzanak. Esszük nyersen is folyamatosan (bár így főleg a jégsalátát fogyasztjuk, amiből szintén sok van, és szintén kezd felmagzani), de nem győztük - hát gondoltam, kipróbálom a salátafőzeléket. Korábban még nem főztem ilyet, de még csak nem is kóstoltam. Salátaleveshez volt szerencsém Erdélyben (és nem különösebben ízlett) - tettem egy próbát a főzelékkel.
Ez egyben megint jó példa arra a gondolatra, amit a múltkor a retek kapcsán fejtegettem: hogy bizonyos terményeket csak egyféleképpen szokás fogyasztani. Falun nyilván sokan ismerik még a salátafőzeléket, de meg vagyok győződve róla, hogy az én városi köreimben nem sokan kóstolták valaha. Ugyanakkor mindjárt azt is hozzáteszem, hogy - legalábbis az én salátámból az én főzelékem - nem is lett valami remek: kicsit rostos, kicsit nyálkás, szóval arra éppen jó, hogy ne menjen kárba a rengeteg saláta, de kedvenc nem lesz a jövőben sem.