Analytics

2011. július 29., péntek

Borscs-szerűség

Lehet, hogy inkább csak céklás zöldséglevesnek kéne mondani. Autentikus borscsot még nem ettem. Pár éve egyszer főztem valami netes recept alapján, és nagyon ízlett mindkettőnknek - de fogalmam sincs, hogy is volt pontosan az a recept. Most megnéztem egy párat a weben, aztán kicsit adaptáltam, egyszerűsítettem - ez lett belőle. A dolog sajátsága még, hogy nem "normális" cékla van a kertemben, hanem egy Chioggia nevű olasz különlegesség, ami a szokásos céklánál világosabb és pirosabb, és a fő izgalmassága, hogy nem egyszínű belül, hanem céltáblamintás. Ez nyersen felszeletelve pompásan néz ki, az ételbe belefőzve viszont csak annyi marad a   szokatlanságából, hogy nem olyan színű a késztermék, mint amilyen hétköznapi céklából lenne.

2011. július 26., kedd

Márványsajtos pesto

A nyári kert egyik legremekebb ajándéka a bazsalikom. Persze erről lehetne vitatkozni - mindenesetre nem állok neki rangsort állítani (de a paradicsomot tenném a legelejére). Bazsalikom - fűszernek, amikor kevesebb van, pestónak, ha éppen többet lehet vagy kell szüretelni. Ebben a mostani pestóban a drága fenyőmandula helyet olcsó napraforgómagot használtam, és karakteres (de nem túl érett) márványsajtot használtam parmezán-jellegű sajt helyett.

2011. július 25., hétfő

Bazsalikomos őszibarackfagyi

Nemrégiben a neten futottam bele a bazsalikom-őszibarack kombinációba Pioneer Woman receptjében (ami vaníliafagyiról szól bazsalikomos őszibaracköntettel). A társítást annyira durván bizarrnak éreztem, hogy úgy döntöttem, muszáj kipróbálni. A tavalyi mentás eperfagyi már némileg megedzett a gyümölcs-zöldfűszer párosítás területén, úgyhogy nekivágtam. Az eredmény valami egészen földöntúlian remek lett.

2011. július 23., szombat

Pikáns indiai karfiolfőzelék

Ismét egy "kari", tehát szószos indiai étel. Az alapanyag karfiol, a kivitelezést pedig a gudzsaráti - nyugat-indiai - konyha ihlette. Édeskés-savanykás, aromás szósz ad hátteret a karfiol saját ízének; a fűszerek között most is szerepel néhány egzotikusabb.

2011. július 20., szerda

Ötperces ebéd

Mielőtt valaki azt hinné, hogy frissen szedett biozöldségen élek, gondoltam, közzéteszem a múltkori ötperces ebédet. (Ami mindennel együtt talán tíz percet is igénybe vett, de hát a gyorskaják elkészítési idejét mindig úgy reklámozzák, hogy a vízforralás például nem tartozik bele...) Főzni jó, de nem mindig fér bele az időbe. Ilyenkor jó, ha van otthon zacskós leves, konzerv kukorica, konzerv bab vagy - mint a mostani ebéd alapja - krumplipürépehely (amit valami teljesen érthetetlen oknál fogva krumplipehelypürének, sőt, a magyar helyesírási szabályoknak fittyet hányva krumplipehely-pürének szoktak nevezni).

2011. július 17., vasárnap

Hagymapakóra avagy bhadzsí

Az indiai konyha egyik legnagyobb nemzetközi sikerű ételtípusa a pakóra (hindíül helyesen pakaurá, de én magyarul jövevényszóként kezelem, ezért idomítok a szóalakon). Egyes vidékeken - főleg India nyugati részein - bhadzsí (esetleg bhadzsijá) a neve. Ez a gyűjtőnév csicseriborsólisztből készült "sörtésztába" mártva kirántott zöldségeket (néha egyebeket) jelent. Közülük az egyik konkrét megvalósítás a hagymapakóra, amelyet Angliában és innen elterjedve a világon többnyire hagymabhadzsínak neveznek. (Nemzetközi írásmóddal persze bhaji, de magyarul ez helytelen, hiszen nincs benne "j" és hosszú "í" van a végén.) Itt már nem is igazából rántott zöldségről van szó, hanem a felcsíkozott hagymát egyszerűen beleforgatjuk a tésztába, aztán forró olajba szaggatva kisütjük. A tészta relatív mennyiségétől és víztartalmától függően változó lehet a végeredmény állaga - minden megoldás finom. A kisült bhadzsí eredetileg önálló sós snack (többnyire valami csatnival, fűszeres szósszal kísérve), de nemzetközi adaptációban főzelékfeltétnek vagy rizs, esetleg egyéb köret mellé húspótlónak is remekül beválik.

2011. július 14., csütörtök

Gyümölcsleves

Nyári klasszikus a gyümölcsleves, aminek számomra elengedhetetlen kelléke a meggy. A gyümölcsleves sokfelé "rendes" levesnek minősül, vagyis az étkezés elején fogyasztják, és gyakran melegen. Én elsősorban hidegen szeretem, és csakis desszertként, étkezés után, vagy étkezéstől függetlenül. Megsúgom azt is, hogy elsősorban a levét szeretem, a főtt gyümölcsöt kevésbé - de hát sajnos akkor lesz jó a leve, ha jó sok gyümölcs fő bele.

2011. július 11., hétfő

Kerti tésztasaláta

E. mondja néha, hogy a salátáimat is fel kéne írni a blogra - én meg nemigen szoktam megcsinálni, mert azok a bizonyos saláták általában csak annyiból állnak, hogy összedobok, ami zöldséget éppen találok, meg valami végtelenül egyszerű öntetet. Viszont tulajdonképpen tényleg az a blog elve, hogy mindent, a nagyon egyszerűt is rátegyem. Középútnak itt van egy hidegen fogyasztandó tésztasaláta, ami abban különbözik a szokásos végtelenül egyszerűektől, hogy eleve egytálételnek csináltam - kánikula idején, amikor kifejezetten vágytunk a nyersre és a hidegre. Direkt ehhez főztem meg egy csomag tésztát - de kisebb mennyiséget persze maradék tésztából is remekül lehetne csinálni.

2011. július 8., péntek

Salátafőzelék

Rengeteg fejes saláta van a kertemben, és ahelyett, hogy illedelmesen befejesedne, magzik fel ebben a meleg időben. Némelyiknek lett kis fejecskéje is, akkor kellett volna leszedni - de most már azok is magzanak. Esszük nyersen is folyamatosan (bár így főleg a jégsalátát fogyasztjuk, amiből szintén sok van, és szintén kezd felmagzani), de nem győztük - hát gondoltam, kipróbálom a salátafőzeléket. Korábban még nem főztem ilyet, de még csak nem is kóstoltam. Salátaleveshez volt szerencsém Erdélyben (és nem különösebben ízlett) - tettem egy próbát a főzelékkel.
Ez egyben megint jó példa arra a gondolatra, amit a múltkor a retek kapcsán fejtegettem: hogy bizonyos terményeket csak egyféleképpen szokás fogyasztani. Falun nyilván sokan ismerik még a salátafőzeléket, de meg vagyok győződve róla, hogy az én városi köreimben nem sokan kóstolták valaha. Ugyanakkor mindjárt azt is hozzáteszem, hogy - legalábbis az én salátámból az én főzelékem - nem is lett valami remek: kicsit rostos, kicsit nyálkás, szóval arra éppen jó, hogy ne menjen kárba a rengeteg saláta, de kedvenc nem lesz a jövőben sem.

2011. július 5., kedd

Álú dam: krumpli fűszergőzben

Azon kevés receptek egyike ez, amiket időről időre pontosan (na jó, majdnem pontosan - most is variáltam rajta egy kicsit) megismétlek, újra elkészítek. Örök favorit, amit minden parázskrumpli-szezonban legalább egyszer kell csinálni, de többször is lehet, és le is lehet fagyasztani belőle ínségesebb időkre. Jó hozzá a nagyobb szemű újkrumpli is (most olyan jó szilványi krumplijaim voltak), legjobb a diónyinál nem nagyobb, de végső esetben ókrumpliból is készíthető.
Az indiai konyha kifinomult, előkelő városi rétegében, a muszlim dominancia korában fejlesztették tökélyre a dam - perzsául "gőz" - főzési technikát, aminek az a lényege, hogy az ételek lezárt edényben, saját fűszeres gőzükben párolódnak készre lassú, egyenletes hő hatására. Az így készített ételek között az egyik legnépszerűbb a krumpli; az álú dam, vagyis gőzben főtt krumpli több különféle fűszerezéssel készíthető. Ebben a mostani receptben a krumplit karfiollal egészítettem ki - máskor csak krumpliból szoktam készíteni ezt a finomságot.

2011. július 2., szombat

Köleses paprikáskrumpli

A köleses paprikáskrumpli gondolatával pár éve, a Kertészeti Egyetemen rendezett virágkiállításon találkoztam, ahol a virágok mellé persze lacikonyhák is települtek. Egyikük amolyan ősmagyar módra főzött: tábortűz közepébe állított hatalmas, lábas vashordóban (azt hiszem, dupla fala volt neki) rotyogott lassan a paprikás krumpli. Feltételezem, azért volt benne köles, hogy kerüljön bele valami olyan is, amit eleink ismerhettek - ha már a krumplit meg a paprikát csak tegnapelőtt ismertük meg. Mindenesetre a dolog finom volt, kipróbáltam itthon is, és időről időre készítek ilyet. Most pedig meg is osztom veletek.