Analytics

2011. augusztus 4., csütörtök

Kovászleves krumplileves

Egy ehhez hasonló levessel egyszer Lengyelországban találkoztam. Korábban nem volt még hozzá szerencsém, de kifejezetten bejött. Sima krumplileves volt, kovászos uborkával. Benne volt maga a finomra vágott uborka is. Ebben a mostaniban nincs, mert az uborkát megettük, csak a megmaradt kovászléből használtam a leveshez. A végeredmény íze ugyanolyan, és kár a finom kovászos uborkát belefőzni a levesbe. Savanykás, nyárias krumplileves, amely hidegen is nagyon finom.

Hozzávalók

  • kb. fél kiló krumpli (én most kisebbfajta újkrumplit használtam, de az ó is jó)
  • 2 evőkanál olaj
  • fél fej hagyma
  • 1 mokkáskanál füstölt paprika
  • 2-3 babérlevél
  • 1 púpos teáskanál só
  • víz
  • 1-2 deci kovászosuborka-lé
  • egy kis friss tárkony
  • 2 evőkanál tejföl

Elkészítés

A fazékban felhevített olajon szalmasárgára pirítottam a hagymát a babérlevéllel, majd hozzáadtam a paprikát és a felkockázott-karikázott krumplit. Nagy lángon pörköltem kb. 2 percig, majd felöntöttem bő vízzel (a fenti mennyiséghez talán 2 liter), megsóztam, és - felforrás után a lángot kicsire véve és a fazekat lefedve - puhára főztem a krumplit (kb. 10 perc forrástól).
Ekkor beleöntöttem a kovászlevet, és elkevertem benne a tejfölt. (Aki sűríteni szeretné, habarjon el egy kis lisztet a tejfölben, amiből mehet bele több is.) A kovászos-savanyú ízesítést érdemes kóstolva beállítani attól függően, hogy mennyire intenzív a kovászlé és ki milyennek szereti a levest. Végül kevéske finomra vágott tárkonnyal ízesítettem (aki szereti, tehet többet is; E. nem szereti, ezért én óvatosan bánok vele).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése