Juhtúrós puliszka

Megint valami olyan egyszerű, hogy már-már vétek receptet írni hozzá. Viszont időnként döbbenettel tapasztalom, hogy vannak emberek, akik nem ismerik a puliszkát - és már csak ezért is talán érdemes kedvet csinálni hozzá. (Ja, és aki divatozni akar, nevezze polentának.) Gyors, egyszerű, laktató és olcsó étel - bár a legutóbbihoz hozzá kell tenni, hogy úgy, ahogy én szeretem, vagyis juhtúróval, máris nem annyira olcsó. Sokan szeretik a puliszkát úgy enni, hogy édes tejet kanalaznak hozzá, esetleg lekvárral eszik - nekem a juhtúrós, sült hagymás kivitel jön be. (Mások a sült hagyma helyett esetleg szalonnapörcöt esznek hozzá, ami persze nem tilos, ám a "zsidótöpörtyű" - vagyis a sült hagyma - nem a szalonnapörc hitvány pótléka a szerencsétlen vegák számára, akik nem tudják, mi a jó, hanem önmagában is nagyon finom dolog.)

Hozzávalók

• kukoricadara
• víz
• só
• juhtúró
• tejföl
• hagyma
• olaj
• kevéske kukoricaliszt

Elkészítés

A puliszkafőzésnek több módja van. Én a legegyszerűbbet, legkevésbé fárasztót használom: eresztett puliszkát készítek. Ez azt jelenti, hogy felforralok egy fazék vizet némi sóval. Nem szoktam mérni, lesz, amennyi lesz. Saccra úgy 3 liter körüli víz kellhet egy fél kiló kukoricadarához. Amikor a víz felforrt, akkor egyik kezemmel egy fakanállal folyamatosan keverve a fazekat, a másikkal folyamatos, vékony sugárban  töltöm - eresztem - a kukoricadarát a vízbe. (Hallottam olyat is, hogy kukoricalisztből csinálnak puliszkát. Sose kóstoltam - de szerintem a puliszka darából van.) Amikor a kutyulék olyasmi sűrűségű lesz, mint az elkevert tejföl, akkor már elég dara van benne. (Én a sűrű, már-már kemény puliszkát szeretem; lehet folyósabbra is készíteni, az se rossz.) Ekkor az edényt lefedem, a lángot eloltom alatta, és 5 percre félreteszem. Végül ismét fogom a fakanalat, és erélyes mozdulatokkal gyorsan simára keverem. (És ha itt derülne ki, hogy túl híg lett a puliszka, akkor még mindig nem bűn tenni hozzá egy kis darát, és ismét állni hagyni egy darabig.)

A sült hagymát a fentiekkel párhuzamosan készítem el. A vöröshagymát hosszában félbevágom, majd vékony hosszanti szeletekre metélem. Bő (kb. fél deci) olajat forrósítok egy serpenyőben, beleszórom a hagymát, és előbb nagy, majd - amikor a hagyma már üvegesedik - kis lángon sütöm egészen addig, amíg meg nem barnul. (Meg lehet állni a világosbarnánál, vagy elmenni a sötétbarnáig, mint itt a képeken - ízlés, hangulat meg persze odafigyelés kérdése.)
Most jön a sülthagyma-trükköm: még a láng eloltása előtt, ott bent az olajban meghintem egy kis finom szemű sóval, majd egy jó csipet kukoricalisztet is rászórok, és elkeverem. Az olaj és a liszt kiszívja a hagymából a maradék nedvességet, így lesz igazán ropogós. Végül a serpenyőt feltámasztom ferdére, és hagyom, hogy az egyik oldalán összegyűljön az olaj, a hagymát pedig a másik részére kaparom - mivel ez is forrón történik, ettől még szárazabb, ropogósabb lesz.

A tányérra szedett puliszkát megszórom darabosra tört juhtúróval, a tetejét sült hagymával. Adok rá egy-két kanállal a hagyma sütőolajából, és mellé egy adag tejfölt. Néha úgy tálalom, ahogy egyszer Erdélyben kínálták nekünk: a juhtúrót előre elkeverem a tejföllel egy sűrűn folyós krémmé, és azt kanalazom-csorgatom a puliszka tetejére.

A maradék puliszka ismét külön műfaj. Ahogy a massza kihűl, kocsonyás tömbbé áll össze. Ezt a tömböt a fazékból kiborítva kockákra lehet vagdalni, vagy a fazékból kanállal kiszaggatni amolyan galuskákká. Ha kevés a maradék, akkor ezeket a kockákat/galuskákat a maradék hagymás olajba szedve megpirítom. Ha sok a maradék, akkor pedig rakott puliszkát csinálok belőle: tepsibe vagy jénai tálba rétegezem tejfölös juhtúróval és maradék vagy frissen csinált sült hagymával, aztán megsütöm.