Analytics

2012. szeptember 18., kedd

Csilis-sajtos cukkinifőzelék

A nyári cukkinivariációk folytatása. Ez mostanra az utolsó epizód. Csilis sajtszósszal készített cukkini szeretett volna lenni - de inkább egy hagyományos magyar főzelékre emlékeztetett végül. Csak persze zamatosabb volt. Csiliből mondjuk elég kevés került bele: Babó ugyan sokszor megeszi a csípőset, de volt már, hogy panaszkodott rá, ezért mostanában általában kevés erőspaprikát használok.

Hozzávalók

  • kb. egy kiló zsenge cukkini
  • 2-3 evőkanál olaj
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • nyers csilipaprika ízlés szerint
  • még 3-4 evőkanál olaj
  • 3 hiperpúpos evőkanál finomliszt
  • 1 deci tej
  • víz
  • kb. 15 dkg jól olvadó sajt

Elkészítés

A cukkinit - mint a fotón láthatod, sárgát és zöldet vegyesen - hosszában ketté (a nagyobbakat négybe) vágtam, majd kb. félcentisre felszeleteltem. Teflonos wokban olajat forrósítottam, és nagy lángon - időnként megkeverve - pirítani kezdtem benne a cukkinit
A fokhagymát és a csilit finomra felvágtam, és egy láboskában felforrósítottam a többi olajat.
Az olajba szórtam a lisztet, és kb. 3 percig pirítottam, amíg nagyon enyhén barnulni kezdett. Ekkor beleszórtam a csilit és fokhagymát, majd még fél perc pirítás után felöntöttem hideg tejjel meg egy kis vízzel, és nagyon gyorsan simára kevertem. Felforraltam, és ahogy sűrűsödött, további vízzel beállítottam a sűrűségét folyós, de azért szubsztanciával rendelkező szósznak. Sót is kevertem hozzá. Belekevertem a reszelt sajtot, és amikor teljesen felolvadt, nyakon öntöttem vele az időközben teljesen puhára sült-főtt cukkinit. Összekevertem, kóstolva utánsóztam, és már lehetett is tálalni - kenyérrel főétel volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése