Analytics

2011. március 8., kedd

Mozzarellás rucolasaláta pirított magvakkal

Ezt a salátát az akciók szülték. Meg az egyéb körülmények: nagy hajtásban voltam, ezerrel dolgozva, és szerettem volna egyrészt vitaminnal töltekezni, másrészt valami gyorsan elkészíthető, de finom dolgot enni. Történetesen a boltban épp volt lejáró szavatosságú, féláron kapható bivalymozzarella - így is húzós volt az ára, de olykor azért belefér az ilyen. Szintén akciósan adták a rucolát (aminek egyébként a neve magyarul borsmustár, viszont semmilyen releváns nyelven nem ruccola vagy rukkola) - ők lettek tehát a főszereplők, kiegészítve azzal, amit találtam otthon.

Hozzávalók

  • kb. 10 dkg rucola
  • kb. 10 centis darab kígyóuborka
  • kb. 25 dkg mozzarella (jelen esetben igazi bivaly)
  • egy csokrocska snidling
  • 10-12 szem magozott zöld olajbogyó
  • 5-6 evőkanál olivaolaj
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 1 evőkanál napraforgómag
  • 1 evőkanál fenyőmag
  • ha lett volna itthon, tettem volna bele 1 evőkanál héjatlan tökmagot is

Elkészítés

A magvakat vastag aljú serpenyőben kis lángon kb. 5 percig pirítottam sűrűn kevergetve és rázogatva.
Az uborkadarabomat hosszában félbevágtam, a két felet deszkára fektetve vékony hosszanti szeletekre, majd keresztbe kb. 2 centis darabokra.Olivaolajból, balzsamecetből és egy kis sóból végtelenül egyszerű öntetet kevertem.
Beleforgattam a durvára összevágott rucolát és snidlinget az uborkával együtt. A mozzarellát Jamie Oliver módjára szétmarcangoltam foszlós darabokra, és ezt is beleforgattam a salátába. Végül olajbogyóval és a pirított magvakkal díszítettem.
Spagettit ettünk hozzá, amit fokhagymával, robbantott konzervtonhallal, kakukkfűvel ízesítettem, és sok tejföllel, kevéske reszelt sajttal tálaltam. De sima kenyérrel is könnyű, mégis testi-lelki megelégedést adó vacsora lett volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése