Analytics

2011. december 26., hétfő

Majomkalács

Úgy döntöttem, hogy ha ez a kreálmány jó lesz, akkor magyarul a majomkalács névre fogom keresztelni. Jó lett, arra kereszteltem. Voltaképpen az angolul monkey bread névre hallgató műfajról van szó, de hát szegény angoloknak nincs olyan szavuk, hogy kalács (jó persze, van milkbread, van challah, van cake, de egyik sem jól fedi a magyar kalácsot), úgyhogy nekünk nem kell azon gondolkodnunk, hogy vajon majomkenyérfa nélkül is lehet-e ilyet készíteni. Lehet. Egyébként megsúgom még azt is, hogy a monkey bread után nyomozva kiderítettem: senki nem tudja, miért így hívják. Különféle tudós szakácsok is kulinarohistoriográfusok különféle teóriákkal álltak elő (lásd angolul itt), de biztosat nem tudnak. Én amondó vagyok, hogy a nyerő elmélet az, amelyik szerint ezt a süteményt majommód kell (és máshogy nem is nagyon lehet) enni: az ember nekilát kézzel cincálni, tömi magába, és közben csupa ragacs lesz. És hogy mi ez: kelt tészta ragacsos vajas-fahéjas-karamelles mázban, felséges - és igen tömény - édesség.

Hozzávalók

A tésztához
  • 10 dkg félfogós liszt (vagy rétesliszt)
  • 30 dkg finomliszt
  • 2 deci tej
  • diónyi élesztő (sacc 1.5 dkg)
  • 1 tojás
  • 5 dkg margarin
  • 1 púpos evőkanál cukor
  • 1 csapott mokkáskanál só
A beforgatáshoz
  • 10 dkg cukor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
Az öntethez
  • 2 púpos evőkanál cukor
  • 5-6 dkg vaj
  • 1/2 deci tej

Elkészítés

A tésztához valókat - lényegében egy egyszerű kalácstészta - összedagasztottam kenyérsütő gépben, és egy szűk órát kelesztettem is benne. Először az élesztőt kevertem a meglangyosított tejhez egy csipet cukor kíséretében, de csak 1-2 percig hagytam ott, nem vártam meg, amíg felfut. Valószínűleg simán össze is dobhattam volna mindent. A margarint olvasztatlanul, kamrahidegen, szeletekre vágva tettem hozzá. Kézi dagasztásnál felolvasztottam volna, és a tésztát addig gyúrtam volna, amíg szép simára, ragacstalanra nem áll össze. Egy óra kelés után egy kicsit átgyúrtam, majd egy tálba dobva hidegre tettem talán  úgy másfél órára, amíg mást csináltam. Így - hűtőben - akár másnapig is el lehet tenni a kész tésztát. Ha nem ilyen lett volna az időzítési program, akkor egy kicsit tovább hagytam volna kelni eredetileg, majd rövid átgyúrás után rögtön felhasználtam volna.
Elővevéskor újra kicsit átgyúrtam (lisztezve, mert kezdett ragadni). Utána lisztezett pulton kb. 3 centi vastag kolbászt nyújtottam belőle (persze nem az egészből egyszerre, hanem darabokban), és a kolbászt 1-2 centi vastag szeletekre vagdaltam egy kés fokával (hogy ne vágjam meg a pultot). Amikor lett 10-15 ilyen szabálytalan szeletem, bedobtam őket a beforgatáshoz előkészített fahéjas cukorba, jól összeforgattam, majd félretettem. Amikor az egész tésztát ilyen módon feldolgoztam, újra összeforgattam a megmaradt fahéjas cukorral (nem volt már sok), majd egy kivajazott tepsibe öntöttem át a tésztamócsingokat, és kicsit lelapogattam.
Kicsit hagytam utókelni, és ezalatt elkészítettem a karamellás öntetet hozzá. A cukrot a vajjal felforrósítottam egy kis láboskában, és sűrű kevergetés mellett addig hevítettem, amíg a víztartalma jórészt elpárolgott, a zsírtartalma letisztult, a maradék nedvesség pedig az időközben halványan pirulni kezdő cukorral valami hódarára emlékeztető, recsegő kérget alkotott a tetején. Ekkor felöntöttem egy kis tejjel (sistergett), fél perc alatt simára főztem, majd elzártam alatta a lángot. Közben begyújtottam a sütőt is (180 fokra melegítve), a karamellás szószt pedig ráöntöttem a tepsiben várakozó tésztára.
Kb. 40 percet sütöttem, amíg a teteje pirulni kezdett, a szószt pedig teljesen felszívta. Az alján és a szélein maradt valami istenien finom, zsíros-karamelles ragacs, és az egész kreálmány valami hihetetlenül etette magát; azt hiszem, több mint a felét benyomtuk ketten (jórészt én...) vacsora után.

2 megjegyzés:

  1. Most sül, de már most tudom, hogy a bekerül a családi repertoárba. Nyersen megtudtam volna enni.

    VálaszTörlés