Analytics

2012. június 19., kedd

Amerikai palacsinta

Egy ráérős hétvégi reggelire gondoltam ki, hogy megpróbálok amerikai stílusú pancake-et sütni. Nem csináltam még ilyet soha. Ehhez képest egész jó lett, csinálok majd még máskor is ilyet. Egy kicsit zavart, hogy túlságosan is tojásíze volt, néha már-már úgy éreztem, édes rántottát eszem. Ez lehet a felhasznált tojás sajátsága, vagy lehet, hogy egyszerűen csak így van, és kész. Vagy lehet, hogy máskor meg kéne próbálni adott mennyiségű tojáshoz több lisztet és tejet használni.

Hozzávalók

  • 2 tojás
  • 10 dkg liszt
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • 1/2 evőkanál szódabikarbóna
  • kb. 1 deci tejföl
  • kb. 3/4 deci tej
  • 1 púpos evőkanál cukor
  • 1 csipet só
  • sütéshez olaj
Ebből a mennyiségből hét, különböző méretű palacsinta lett - kettőnknek és Babónak egy meglehetősen bőséges reggeli. 

Elkészítés

A tojást gépi habverővel felvertem egy kicsit, majd továbbra is a habverővel hozzákutyultam az összes többi hozzávalót is. A tejet úgy adagoltam, hogy sűrűn folyó tészta legyen belőle: magyar palacsintatésztánál sokkal sűrűbb, de azért folyékony. Mondjuk, mint egy hígabb tejföl.
Vastaga aljú serpenyőbe egy kis olajat tettem, és amikor jól felforrósodott, egy merőkanálnyi tésztát öntöttem a közepére. A serpenyőt billegtetve 10-12 centi átmérőjű koronggá folyattam szét a tésztát, és kb. 3 percig sütöttem. Eddigre a szélei megszilárdultak, a közepén nagy, átlyukadó és megmaradó buborékok nőttek, és a felszíne is megmattult, jelezve, hogy már nem teljesen nyers. (Az alábbi képen ez a pillanat még nem érkezett el, de láthatod, hogy a buborékok egy része már kész.)
Ekkor a palacsintát megfordítottam, és még kb. 2 percig sütöttem a túloldalát, majd kivettem.
Egy kanál olaj a serpenyőbe, és jöhet a következő palacsinta.
Így egyenként sütögetni elég időigényes dolog - érdemes lehet vagy két serpenyővel dolgozni, vagy egy nagy serpenyőben egyszerre több kisebb palacsintát sütni (akkor persze nem lehet billegetni, hanem kanállal kell szétteríteni a tésztát, ha magától nem folyik eléggé szét).
A tányéron egy kis mézet és tejszínt csorgattam rá, úgy kebeleztük be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése