Analytics

2012. június 8., péntek

Vörösboros gombapecsenye

Azt hiszem, ez a kreálmány a klasszikus előétel műfajba tartozik. Már csak azért is, mert nagyobb mennyiséget nemigen lehet belőle készíteni - az itt megadottak duplája még beleférhet egy méretes serpenyőbe, de ennél feljebb nem lehet méretezni. Én kiegészítésnek csináltam maradék mellé, ami kevés lett volna ebédre. Hasonlít a régebbi borban főtt gombámhoz, csak éppen töredékannyi idő alatt készül el. Hangulatában kifejezetten húsra emlékeztet, így bátran ajánlom nem vegáknak is, meg azoknak is, akik esetleg ideiglenesen vannak vega diétán, de hiányzik nekik a hús.

Hozzávalók

  • 12 kisebb gombafej
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál vaj (vegán verzióban több olaj - szerintem úgy is finom lesz)
  • 1 kis gerezd fokhagyma
  • fél deci vörösbor
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1 jó csipet őrölt bors
  • 1 csipet só
  • késhegynyi morzsolt tárkony

Elkészítés

A vajat és az olajat nagy lángon felforrósítottam egy vastag aljú serpenyőben. Amikor már erősen felhevült (a vaj felhabzott és karamellizálódni kezdett), akkor egyenként beledobáltam a gombafejeket a lemezeikkel lefelé. A lángot levettem közepesre, és jó két percig sütöttem a gombákat. Utána egyenként megforgattam őket, és még szűk két percet sütöttem a másik oldalukon. A vége felé belekevertem a mostanra sötétre barnult vajas olajba a fokhagymát, majd nyakon öntöttem egy kis vörösborral és megkevertem az egész serpenyőt. Hozzáadtam a szójaszószt és a fűszereket, és a boros lébe felkapartam a serpenyő aljáról a lesült szemcséket. Időnként megkeverve és ügyelve arra, hogy a gombák belsejébe is jusson a szószból, még két-három percig pároltam, hogy a nedű besűrűsödjön. Utána kenyérrel bekebeleztük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése