Analytics

2012. március 6., kedd

Palántázás harmadszor

Az idei palántanevelés következő fázisához érkezett. Az elsőnek vetett paprikák és padlizsánok megértek a tűzdelésre, a második vetés, a paradicsomok generációja pedig kikerülhetett a keltetőből a szobalevegőre. Minderre tegnap, március ötödikén került sor - a tűzdelés esetében kissé megkésve. Most már kezdek helygondokkal küzdeni, pedig egészen apró edénykékbe tűzdeltem - jó részüket muszáj lesz még egyszer átültetni majd kiültetés előtt.
A tűzdelendő palántáim egy része elég rendesen megnyurgult, pedig a legnaposabb ablakpárkányon voltak és vízzel sem voltak elkényeztetve. A leghórihorgasabbak a jalapeño paprikák lettek, őket pedig a padlizsánok és a kaliforniai paprikák követték. A thai és jamaicai csili mérsékelten nyurgult fel, az habanero és nága dzsolokia pedig még nem jutott tűzdelésre érett korba (a fatalii pedig azóta sem kelt ki - már nyilván nem is fog). Az indonéz bazsalikom kissé még apró volt tűzdelni, de olyan mennyiségben kelt, hogy nem baj, ha egy része ezután elpusztul: csomónként fogtam meg és tettem belőle joghurtos poharakba meg palántatálcába. Ebből tulajdonképpen csak kuriózumként akarok pár tövet, de nem voltam biztos a gyűjtött mag csíraképességében - hát tökéletesen csírázott, el vagyok árasztva vele. A tűzdelést a padlizsánok eléggé megsínylették, kókadoztak rendesen, de majd csak erőre kapnak újra - a többi palánta jobban bírta.
Tűzdeléskor sima étkezési villával szoktam benyúlni a földbe és kifordítani a palántákat, vagy egyszerűen csak meglazítom a földjüket, aztán kiemelem őket gyökerestül, annyi vetőfölddel, amennyi rájuk tapad. A tápanyagot gyakorlatilag nem is tartalmazó első földjükből ilyenkor kerülnek rendes közegbe: a tűzdelőföldet idén úgy kevertem, hogy kb. 3 rész sima bolti virágföldhöz adtam 1 bő rész érlelt (zsákos) marhatrágyát és 1 szűk rész homokot.
Sajnálkozva bár, de a magoncok elég nagy részét kidobtam: a különleges chilik kivételével mindenből jóval több magot vetettem, mint ahány palántára van szükségem, hiszen sose lehessen tudni, hány kel ki, hány pusztul el zsenge ifjúkorában - most meg aztán selejtezhettem keményen. Tavaly még jóval nagyobb számú növénykét tűzdeltem át, aztán a felesleget kiültetéskor elosztogattam a szomszédoknak, de most Babó leszed mindent, amit elér, úgyhogy kevesebb helyem van palántanevelésre.
A paradicsomok - egyelőre tűzdeletlenül - kiköltöztek az akváriumból, ismerkedni a valódi fénnyel. Ők is nagyon szép számban keltek - már előre fáj a szívem a kidobandókért.


1 megjegyzés: