Analytics

2010. szeptember 9., csütörtök

Sült padlizsán

Említettem a múltkor, hogy kényes vagyok a padlizsánra, mert könnyű úgy elkészíteni, hogy undorító legyen az állaga. Két technika együtt garantálja, hogy ez ne így történjen: a padlizsán előzetes besózása, valamint a magas hőmérsékleten való elkészítés, például az olajban sütés. Ha rostokol a hűtőszekrényben egy-két padlizsán, akkor minimális munkával elkészíthető a sima sült padlizsán, ami klasszikus "húspótló" étel: kenyérrel vagy valamilyen körettel komplett ebéd vagy meleg vacsora.

Hozzávalók

  • 1 padlizsán
  • 1-2 teáskanál só
  • 1-2 evőkanál finomliszt
  • 1-2 evőkanál kukoricaliszt
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • még 1 teáskanál só
  • 1 mokkáskanál fokhagymagranulátum
  • opcionálisan: 1 mokkáskanál római kömény és/vagy 1 mokkáskanál kurkuma
  • sütéshez olaj

Elkészítés

A padlizsánt kb. 1 centi vastag szeletekre vágom keresztbe, és lesózom.
Mintegy fél óráig állni hagyom, közben egyszer-kétszer átforgatva, hogy mindenhová jusson a sóból. Végül kinyomkodom és leöntöm a levét. A liszteket összekeverem a fűszerekkel, és egy serpenyőben felforrósítok egy kis olajat. (Lehet bő, mély olajban is sütni a padlizsánt, de az is jó, ha épp csak 1-2 millimétert töltesz a serpenyő aljára.) A padlizsánszeleteket beleforgatom a fűszeres lisztbe, majd a forró olajba rakom őket. (A megmaradt lisztet el lehet használni valamilyen főzelék vagy szósz sűrítésére.) Mindkét felükön pirosra sütöm - kb. 3-4 perc az egyik oldalon, majd megfordítás után még 2-3 perc, és esetleg még egy fél percre visszafordítva az eredeti oldalra. Ekkorra a padlizsán húsa vajpuha és omlós lesz.
A múltkor egy kis zöldséges rizst csináltam a sült padlizsánhoz, és gyári majonézzel ettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése