Analytics

2010. július 18., vasárnap

Rózsaszörp

A kertünkben számos rózsatő található, kicsit több is, mint ahánynak jó helye van, és ahányat kedvem van gondozni. Gondoltam, fel kellene használni a rengeteg illatos virágból valamennyit, így egy nap, amikor épp nagyon sok nyílt, learattam. Ez az első kísérletem rózsasziromszörp készítésére; az eredménnyel elégedett vagyok, de lehetett volna még rózsásabb is. Italnak is nagyon kellemes, egzotikus, de ki akarom majd próbálni fagyiöntetnek is, és valami izgalmas koktélba is.

Hozzávalók

  • kb. 25 dkg friss rózsaszirom
  • 5 szem meggy
  • 1/2 liter víz
  • 1/2 kg cukor
  • 1 citrom
  • 1 darabka fahéj
  • 3-4 szem szegfűszeg
  • 3-4 szem kardamom
  • 1 púpos teáskanál citromsav
  • késhegynyi szalicil

Elkészítés

A rózsaszirmot lehetőleg kora reggel kell szedni, és főleg frissen nyílt virágokból. Én ezt nem tartottam be, hanem szedtem mindent, ami még nem hervadt látványosan; és késő délelőtt lett, mire hozzájutottam. Nem baj - de intenzívebb lett volna az illat, ha könyv szerint csinálom. Főleg piros rózsákat szedtem, de került közé egy adag rózsaszín és fehér is. A szirmokat lefejtettem a virágokról, és közben amennyire tudtam, az egyes szirmok tövét, a fehéres részt is kicsipkedtem - erről azt mondják, kesernyés íze van. E tisztítás után maradt kb. negyed kiló rózsaszirmom.
A vizet felforraltam a fűszerekkel és a citrom héjával, majd forráskor hozzáadtam a rózsát és a (kimagozott, szétnyomott) meggyet. Ez utóbbit inkább a színe kedvéért tettem bele, nem az íze miatt - és azt hiszem, nem igazán lett volna rá szükség. Magam is meglepődtem, mennyi szín főtt ki a rózsasziromból. Meg-megkeverve főztem addig, amíg a szirmok látványosan elsápadtak (kb. 5 perc), majd az egészet leszűrtem, és jól kinyomkodtam.
A szűrt levet visszaraktam a tűzre, és a cukrot és a citromsavat hozzáadva újra felforraltam. Forrás után hozzáadtam a citrom levét és a szalicilt, majd némi hűlés után kigőzölt üvegbe töltöttem.
A fent megadott mennyiségekkel éppen megtelt egy borosüveg, és még kb. 1 deci szörp maradt, amit a következő pár napban elfogyasztottunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése