Kenyerészet 1: kovász és élesztő

Kovász nélkül lehet ugyan házikenyeret sütni, de nem érdemes.Én egyedül a kalácsot sütöm kovász nélkül. Nem azért, mert hagyománymániás vagyok, hanem azért, mert a kovásszal készült kenyér (élesztővel kiegészítve) összehasonlíthatatlanul finomabb ízű és jobb állagú a kovász nélkülinél.

"A semmiből" úgy lehet kovászt készíteni, hogy fogsz egy jó marék lisztet (jó kis bio barnaliszt a legjobb); keversz hozzá annyi vizet (ne túl klórosat - pl. forralt és lehűtött víz remek), hogy a palacsinta- és a nokedlitészta között legyen; elkeversz benne egy mokkáskanál mézet is, aztán letakarva, de nem szorosan lezárva félreteszed valami sem túl hideg, sem túl meleg helyre (20-30 fok között). 24 óra múlva megnézed, mit csinál. Valószínűleg semmit, legfeljebb megjelent benne egy-két buborék, és kicsit fura lett a szaga. Ez rendben van. Ilyenkor a nagy részét kidobod (vagy ha akarod, bele lehet tenni kenyértésztába, de ez még kovászként nem fog működni, és inkább ront a tésztán, mint használ), hagysz 1-2 evőkanálnyit, és ahhoz hozzákeversz megint egy jó marék lisztet meg egy kis vizet (méz már nem kell), majd megint félreteszed. 24 óránként megnézed, és ismétled a kidobást és újraetetést. Számos misztikus tényezőtől függően (mennyi és miféle vad élesztőgombák tanyáztak a kiinduló lisztedben és lebegnek körülötted a levegőben; milyen volt a hőmérséklet, stb.) előbb-utóbb - általában 2-4 ilyen periódus után - a kovász egyszer csak megkel: tele lesz buborékkal, jól láthatóan megemelkedik, és jellegzetes, savanykás-édeskés szaga lesz. Gyorsítható (akár egy napnál is kevesebbre) ez a folyamat, ha indításkor a keverékhez egész kevéske kész élesztőt teszel (akár frisset, akár szárítottat), de ezt én "csalásnak" érzem. Az én kovászom gyári élesztőt sose látott, csak "vad" élesztők laknak benne.
Ettől a pillanattól fogva már tényleg kovásznak minősül, és már csak életben kell tartani. Ahányszor sütök, beleteszem a kenyérbe a kész kovászt, az edény alján maradt kevéske ragacshoz teszek némi vizet és lisztet (sacc szűk 1 deci és bő 10 deka, sose mértem), összekeverem, pár órát szobahőmérsékleten tartom, aztán megy a hűtőbe, és ott elvan a következő sütésig. Ilyenkor már sem bio, sem barna, csakis legolcsóbb gazdaságos finomlisztet használok a kovász etetésére.
Nagy ritkán előfordul, hogy a kovász megbüdösödik, mert befertőzi valami olyan élesztőgomba vagy baktérium, ami nem oda való. Ilyenkor eldöntheted, hogy kidobod, és elölről kezded a kovászgyártást, vagy megpróbálod megmenteni. A "jó" élesztőgombák általában elég életrevalók, és szeretik elnyomni a "rossz" társaikat, tehát ha 2-3 alkalommal kidobod a rossz kovász nagy részét, és kevéske írmagját újra föleteted friss liszttel és vízzel, akkor jó esély van arra, hogy a rokonszenves élesztők visszanyerik a dominanciát.

Miután ennyit regéltem a kovászról, és kifejtettem, hogy csalásnak érzem, ha gyári élesztővel indítjuk be, gyorsan le kell szögeznem, hogy a kovász mellé élesztőt is használok sütéskor (kétszer próbáltam csak kovásszal sütni, elsőre nem sikerült, másodikra igen; majd még csinálom máskor is, de nem lesz belőle rendszer). A kovászt elsősorban azért tartom, mert fenségesen jót tesz a kenyér ízének és állagának egyaránt; a kelesztési munka oroszlánrészét viszont a gyári élesztőre bízom. Ebből szinte mindig frisset használok, bár a kenyérsütős receptek többnyire szárított instant élesztőt írnak elő. Én csak akkor nyúlok az instanthoz, ha véletlenül nincs itthon friss.