Legalább tizenöt, az is lehet hogy húsz éve próbáltam először kenyeret sütni. Amennyire emlékszem rá, mostani szemszögemből nézve szinte mindent elrontottam benne, amit el lehet. És mégis: valami nagyon mély, lélekmelengető jó érzés volt a saját kenyeret enni és kínálni. Úgyhogy mindenkit csak bátorítani tudok: süssön kenyeret. Ha szar lesz, akkor is jó lesz.
Mi most a helyzet, ha bemegy az ember a boltba, és kenyeret akar venni? Először is: olcsó kenyér gyakorlatilag már alig van; ami van, az többnyire pocsék, felfújt, szivacsízű izé. (Egy dolog jó a "gyári" kenyérben, sokszor a legolcsóbban is: általában jó, ropogós héja van. Azt hiszem, ehhez kemence kell; mezei sütőben nem lehet ilyet csinálni - nekem legalábbis nem sikerült még. Sikerült viszont más szempontból nagyon remek héjú kenyereket sütni.) A drága kenyerek között néha ki lehet fogni valami istenit (néha meg ördögi nagy csalódás lesz belőlük), de nem az én pénztárcámnak találták ki őket. Úgyhogy mostanában mi péksüteményt még néha veszünk (főleg akkor, ha elfogy otthon a kenyér, és nincs időm frisset sütni), de kenyeret már szinte soha.
Az első kísérlet után néha-néha, mondjuk kétévente háromszor sütöttem kenyeret, továbbra is ugyanolyan silányat. Aztán olyan öt évvel ezelőtt vettünk egy kenyérsütő gépet, és azóta állandóan házi kenyeret eszünk. Na nem a gépben sütöm meg: azt is próbáltam néhányszor, de nem vagyok nagy barátja a kocka alakú kenyérnek. (Ha olykor nagyon fekete kenyeret sütök, azt szoktam néha elejétől végéig a gépben csinálni.) A kenyértésztához kézzel is hozzá kell nyúlni, babusgatni kell, formázni, és aztán (kemence híján) sütőben megsütni. Tavaly nyárig pesti panelban laktam, és egy olcsó gáztűzhelyem volt; annak a sütőjével az volt a nagy baj, hogy csak alulról volt ereje: a kenyerem alja rendre megégett, a teteje meg túl szőke maradt. Tavaly ősz óta van új konyhám: kiköltöztünk az agglomerációba, a nyár végét és az ősz javát nomád körülmények között tatarozással töltöttük, utolsónak készült el a konyha. Jó közepes, modern villanysütő van benne - na ez meg a kenyér alját hagyja túl szőkén, bár mostanra már nagyjából sikerült megszoknom a lelkivilágát.
Az angol weben már kész irodalma van az amatőr-félprofi "kézműves pékmesterségnek" (artisan baking), és olyan tudományt kerekítenek belőle, mintha biokémia lenne. (Ez persze nem véletlen, hiszen nagyrészt pont az: biokémia, némi fizikával megspékelve.) Ha valakinek pont ez a vesszőparipája, nem is árt, ha tizedes pontossággal számolja ki a hidrációs fokokat és a megfelelő kelesztési hőmérsékletet és páratartalmat külön készülékkel szabályozott kelesztőszekrényben biztosítja - de nekem ez már túlzás. Olyan ez, mint minden befektetés, akár egy űrhajó fénysebességre gyorsításáról van szó, akár egy minőségi bor vásárlásáról. Kis ráfordítás: kis haszon; közepes ráfordítás: sokkal nagyobb haszon; óriási nagy ráfordítás: még egy kicsit nagyobb haszon, de nem annyival, hogy a hétköznapi embernek megérje a különbséget a közepes ráfordításhoz képest. Ráadásul a tizedgrammok, tizedfokok méricskélése közben elvész a kreativitás öröme. Úgyhogy én a magam részéről valahol a közepes ráfordítás táján lavírozok kenyerészetileg, és csak nagyon lassan - a növekvő tapasztalattal - megyek ennél feljebb.
Részleteket a kenyerészeti sorozatomban olvashatsz:
Jó blog! +fav!
VálaszTörlésGratula hozzá!
annyit magamról hogy én sok "vadnövényt" is megeszek lásd
http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=etelek-erdo-mezo-novenyeibol&ID=50756
További sok sikert a főzőcskéhez))
Attila
Hello, köszönöm. Időnként mi is próbálkozunk termesztetlen dolgokkal, meg a termesztett dolgok többnyire eldobott részeivel, pl. reteklevél.
VálaszTörlésHelló, nem akartam ehhez hozzászólni, de nem állom meg, hogy ne ejtsek egy két szót, hogy milyen igaza van Attilának is, meg a konyhológusnak is, hogy ételeinkből, főleg a zöldségekből pont azt dobáljuk el, ami a legfontosabb egy egészségesebb táplálkozáshoz. Én pl. szinte soha semmit nem hámozok meg, ( temészetesen egészséges zöldség-gyümölcsről van szó), mert teszem azt, pont pl. a zeller héjában van a legtöbb olyan rész, ami sokkal fontosabb szervezetünknek. Ha hibátlan, alaposan lesúrolom, s úgy dolgozom fel, hasonlóan a többi zöldséghez, gyümölcshöz, s lehetőleg nyersen, vagy nem túlfőzve stb. S az is igaz, hogy az erdőt, mezőt járva rengeteg sok ehető "vad" növényféleség van, ami sokkal egészségesebb, mint egy megvásárolt, sőt, boltokban nem is fordul elő, hogy csak a medvehagymát említsem, s saját magamon tesztelve pl, a medvehagyma csodákat " művelt" szervezetemmel, amit nyersen számtalan variációval lehet készíteni, vagy kiegészíteni főzelékeinket, leveseinket, köreteinket, szóval bármit, ami harmonizál a foghagymával .Most, amikor az " öngondoskodás forradalmát" vagyunk kénytelenek átélni, az embert rákényszeríti a természet a kincseire, s ebből csak profitálni lehet. Az embereknek fogalmuk sincs, hogy a szuper-hiper marketekben mi minden szart sóznak rájuk, már bocsánat.Gyermekkoromban szinte "kecske" voltam, s mindent megettem, amiről anyukám azt mondta, hogy nem lesz semmi bajom tőle. Gondolok itt a vadsóskára, a vadtormára, az azóta eltűnt "papsajtra", s sorolhatnám a végtelenségig, s immunrendszerem erős még ennyi évesen, s sokkal ellenállóbb, mint sok fiatalé, akik hamburgeren élnek. Személyes tapasztalatom, hogy az én korosztályom ( sokkal szívósabb /Ratkó-gyerek vagyok/, mint a mai fiataloké. Na meg ez a sok irtózatos fogyókúrás marhaság! Az a szegény szervezet nem képes az állandó változtatásokra, mert kicsi korban beáll egy bizonyos bio-szintre, s nem is sejtik, hogy aki fogyni szeretne, mi kárt tesz magában. Ez egy ördögi kör nem más. De nem akarok tudományos magyarázatokba fogni, / nem is értek hozzá/, de a természet adta táplálék mindig is nyerőbb lesz, a sok mű izétől, nem beszélve arról, hogy kis hazánkban hány millió ember él a létminimum alatt, aminek nem kellene hogy így legyen, ha a természet kínálta kincsek felé fordul. De hát kinek van erre ideje, kérdezhetnék, de erre az a válaszom, hogy aki így rohan, sokkal rövidíti meg az életét, S ez a rengeteg elhízott ember! Szóval ki lehetne bontani ezt a témát, de aki egyetért az úgyis tudja, miről beszélek. Mindenesetre én maradok annál a szemléletnél, amit az Anyu is csinált, s felnevelt 4 gyereket egyedül, hogy igenis lehet a szarból várat építeni...már bocsánat. Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam, de engem is kiráz a hideg az "extra-szűz oliva olajtól.......
VálaszTörlésLisa, köszi a hosszú hozzászólást, sok jó gondolatod van. Picit a végének ellentmondanék, mert már más is félreértette, amit olivaolaj kapcsán megjegyeztem, és talán te is. Az extraszűz olivaolajat én nagyon szeretem, és az is tuti, hogy nemcsak finom, hanem egészséges is. A problémám csak az vele, hogy drága - ezért nem túl gyakran és nem túl nagy mennyiségben szoktam használni; ha épp jobban keresek, többet, ha rosszabbul, akkor kevesebbet vagy semennyit (szabadúszó vagyok, úgyhogy vannak ilyen ingadozások). Amikor valahol a bemutatkozásban kötözködtem, a kötözködés csak annak szólt, hogy egy elméletileg spórolós főzésről szóló honlapon a hozzávalók között rendszeresen "jó minőségű extraszűz olivaolaj" szerepel - tehát még csak nem is "hipermarket-gazdaságos e.sz.o.o", hanem valami tényleg minőségi ínyenctermék. Amit nyilván finomabb, nyilván még egészségesebb, csak akkor ne büszkélkedjen az illető annyira, hogy ő milyen spórolósan főz.
VálaszTörlés