Méricskélés

A konyhai méregetés nem olyan, mint a patikai. Viszont ha az ember főzési praktikákat, recepteket oszt meg másokkal, mégsem lehet folyton csak azt mondani, hogy "érzéssel", meg "úgy, hogy finom legyen", meg "annyit, amennyi jól esik", hanem valahogy érzékeltetni kell a mennyiségeket. Méghozzá lehetőleg úgy, hogy értelmes is legyen, meg érthető is.

Zavarónak, mesterkéltnek találom azt a rendszert, amit az angolszász kulináriában használnak: hogy vannak bevett "természetes" mértékegységek, amelyek fixen megfeleltethetők metrikus (vagy épp nem metrikus) egységeknek. Hogy teszem azt, "cup" a mértékegysége rengeteg dolognak, és a konvenció szerint egy "cup" 250 milliliter. Csak éppen senki nem iszik 250 milliliteres csészéből - még egy átlagos bögre is kisebb ennél. (Ennek ellenére, ha angolból magyarra fordítanak egy receptet, többnyire "csésze" lesz a mértékegységként használt cup-ból - az meg már nagyon nem érdekli sem a kedves fordítót, sem a kedves kiadót, hogy ki hogyan értelmezi a csészét, amikor receptet olvas. Szerencsés esetben minden hozzávalót csészével mérnek, és akkor legfeljebb több vagy kevesebb lesz a végeredmény, de az arányok nem borulnak fel.) Vagy mondjuk egy "tablespoon" megfelel 15 milliliternek - ez már legalább úgy-ahogy belefér: egy jó nagy leveseskanál tényleg van ilyen űrtartalmú, bár az én világom tipikus evőkanalai kisebbek.
Ennek a "rendeljünk értékeket a természetes mértékegységekhez" gondolatmenetnek a legőrültebb végkifejlete aztán az, hogy az okos cégek legyártják a teaspoon, tablespoon, satöbbi méretű - hajszálpontos - kis mérőkanalakat, amik az ég-világon semmire sem jók, csak arra, hogy az ember megvehesse őket annyi pénzért, mint tíz "igazi"kanál, majd utána fölöslegesen foglalja velük a tárolóhelyet a konyhában, és ha használja őket, akkor utána fölöslegesen mosogasson. Persze ha az ilyen szélsőségeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor azért meg lehet érteni a standardizációs törekvést is. Van, ahol kétszer akkora evőkanalat használnak, mint az én házamban. (Arról már nem is beszélve, hogy mit nevezünk "közepes" krumplinak. Olvastam egyszer egy receptet, amely - ha jól emlékszem - három közepes paradicsomot írt elő, majd zárójelben megjegyezte: 750 gramm. Az én könyvemben egy 25 dekás paradicsom nem közepes, hanem böhöm nagy. De Jamie Oliveren is jókat szoktam kuncogni, amikor azt mondja: "egy csipet ez-meg-az", és beleszór a fazékba vagy fél marék ez-meg-azt.) Szóval ha laboratóriumként akarjuk kezelni a konyhát (és erre bizonyos recepteknél tényleg szükség van), akkor nem árt, ha szabvány egységekben mérünk.
No és akkor ezek után lássuk, hogy én mit találtam ki a precíziós evőkanalak helyett. Az a nagy ötletem támadt, hogy ha millilitereknek nem is feleltetem meg a mértékegységeimet, legalább megadok egy hozzávetőleges nagyságrendet, hogy én hogyan számolok, amikor a receptjeimet írom. Aztán innentől fogva mindenkinek úgyis a maga dolga, hogy miből mennyit használ. Ha tudnék, sem akarnék senkiből főzőautomatát csinálni. Elég ritka az a recept, ahol a fűszerek és egyéb, kis mennyiségben használt hozzávalók mennyiségének akár plusz-mínusz száz százalékos változtatása ehetetlenné tenné a végeredményt. Elsóztad? Felhigítod, vagy sokat iszol rá. Kevés a cukor? Teszel bele még. Elpaprikáztad? Sziszegsz párat. Ennyi. Legközelebb meg már jobban fogod érezni, hogy miből mennyi kell.
A sok handabanda után tehát jöjjenek a direkt-nem-precíziós konyhológiai mértékegységek!

• Nagyon kevés a szemer, a lehelet és a csepp. Értsd: nagyon kevés. A csapott késhegy jól érezhetően több ezeknél. Nem mintha fizikailag létezne olyan, hogy csapott késhegy - de azért én használom ezt a fogalmat. Azt jelenti, hogy szűk késhegynyi. Még mindig igen kevés.
• A fél késhegy és a csapott késhegy után következik a definiálatlan számegyenes következő instabil pontja: a késhegy. Ez határozottan kevesebb a fél mokkáskanálnál.
• A mokkáskanál az egy picike kanál. Az én lelki univerzumomban valahol a fél teáskanál és a csapott teáskanál között van. A púpos mokkáskanál szerintem nagyjából megfelel a teáskanálnak.
• A teáskanál tehát jól érezhetően nagyobb a mokkáskanálnál, de azért nem egészen a duplája. Ha szűken mérjük, lesz belőle csapott teáskanál; ha bőven, akkor púpos teáskanál.
• Az evőkanál valahol kettő és három teáskanál között van. Tehát a csapott evőkanál észrevehetően több a púpos teáskanálnál. A púpos evőkanál pedig már jó sok - hiszen mondjuk liszttel elég komolyan meg lehet púpozni egy evőkanalat.
• Négy-öt evőkanál folyadék már kiteszi a fél decit - és innentől az SI mértékegységek uralkodnak. Persze pontatlanul.

 Aztán ott vannak még az egyéb mértékegységek. Ha valamit tenyérnyire nyújtunk, az általában nem szokott galibát okozni - kinek mekkora a tenyere, vagy mekkorát szeretne tenyérnyinek, az pont jó lesz. Ujjnyi darabokra vágni a krumplit - szintén ízlés (meg ujj) dolga. Szeretem még azt mondani - akár gyömbérdarabról, akár tésztagombócról -, hogy diónyi. A diónyi sokkal nagyobb a mogyorónyinál, de jól érezhetően kisebb a pingponglabdányinál. A pingponglabdányi és a citromnyi között még nem igazán sikerült mértékegységet kitalálnom; mindenesetre a citrom sokkal nagyobb a pingponglabdánál, de határozottan kisebb az almányinál.
Folytassam?
Nem folytatom.