Zöldséges tócsi parmezánnal

Gondoltam, megint készítek valami varációt a tócsitémára a klasszikus verzió meg a tavalyi távol-keleti hangulatú variáció után. Ez most némi olaszos zöngét kapott a belekevert parmezántól; emellett mirelit zöldségekkel gazdagítottam, és a klasszikus változatommal ellentétben tojást is tettem bele, hogy jobban egyben maradjon.

Parmezános tésztabundában kirántott cukkini

Ugyan már ősz van most, hogy megjelenik ez a recept, de még a nyári cukkinidömping idején készült. Ezúttal a nagy, érett cukkiniből készítettem félig-meddig klasszikus rántott cukkinit. De a tojásos-prézlis panírozást nem nagyon szeretem csinálni, és enni sem mindig - inkább indiai stílusban tésztabundában sütöm meg azt, amit ki akarok rántani. Az ízesítés viszont most olaszosra készült - egy nagyon finom rántott cukkini lett az eredmény.

Távol-keleti tócsifantázia

 Bár nagyon szeretem a tócsit (vagy talán éppen azért?) - nemigen szoktam variálni rajta. Pedig lehetne vele csinálni mindenféle megbolondítást - és ez a mostani kísérlet kifejezetten bejött. A részleteket szokás szerint az alkalom szülte: volt pár megkezdett dolog (tofu, káposzta), amiket el kellett használni. Így született meg a tofus-káposztás tócsi amolyan kelet-ázsiai felhanggal.

Csevapcsicsa-utánzat tofuból

Csevapcsicsa-utánzat, mondom, bár nem grillezve készítettem el ezeket az ovo-vegetáriánus kolbászkákat, hanem sekély olajban sütve. Amúgy valószínűleg a grillezést is kibírnák - ebben az esetben némi olajat is belegyúrtam volna az anyagukba, és talán több tojást teszek bele, hogy jobban összeálljon. Nevezhetjük tofufasírtnak is, és persze tetszés szerinti alakban elkészíthető.

Raszam-vadai: dél-indiai paradicsomleves babfánkkal

Ez két külön étel, amik egymás nélkül is élvezhetőek; a dél-indiai konyhán mindkettő gyakori fogás, és gyakran szerepelnek együtt is. A raszam egy savanykás-csípős, erősen fűszeres leves, amely általában paradicsomalappal készül, a vadai pedig egy bő olajban sült sós fánkféle, amelynek alapanyaga bab - pontosabban urad dál, egy apró fekete lencseféleség. Mindkettőhöz kellenek viszonylag egzotikus hozzávalók, de semmi olyan, amit manapság ne lehetne beszerezni idehaza is.

Csilipakóra és rokonai

A nyáron már írtam a pakórának, India egyik kedvenc olajbansült csemegéjének a legalapvetőbb változatáról, a hagyma bhadzsíról. Ezúttal csilipaprikából készítettem pakórát, meg még csak az izgalmasság kedvéért pár mángoldlevelet is megcsináltam, a maradék tésztamasszából pedig ismét hagymapakóra lett.

Hagymapakóra avagy bhadzsí

Az indiai konyha egyik legnagyobb nemzetközi sikerű ételtípusa a pakóra (hindíül helyesen pakaurá, de én magyarul jövevényszóként kezelem, ezért idomítok a szóalakon). Egyes vidékeken - főleg India nyugati részein - bhadzsí (esetleg bhadzsijá) a neve. Ez a gyűjtőnév csicseriborsólisztből készült "sörtésztába" mártva kirántott zöldségeket (néha egyebeket) jelent. Közülük az egyik konkrét megvalósítás a hagymapakóra, amelyet Angliában és innen elterjedve a világon többnyire hagymabhadzsínak neveznek. (Nemzetközi írásmóddal persze bhaji, de magyarul ez helytelen, hiszen nincs benne "j" és hosszú "í" van a végén.) Itt már nem is igazából rántott zöldségről van szó, hanem a felcsíkozott hagymát egyszerűen beleforgatjuk a tésztába, aztán forró olajba szaggatva kisütjük. A tészta relatív mennyiségétől és víztartalmától függően változó lehet a végeredmény állaga - minden megoldás finom. A kisült bhadzsí eredetileg önálló sós snack (többnyire valami csatnival, fűszeres szósszal kísérve), de nemzetközi adaptációban főzelékfeltétnek vagy rizs, esetleg egyéb köret mellé húspótlónak is remekül beválik.

Szamósza: indiai zöldséges táska

A szamósza (hindíül helyesebben: szamószá, de mivel én úgy kezelem a szót, mintha már jövevényszó lenne a magyarban, a honosított alakot preferálom) az egyik legnépszerűbb indiai sós rágcsa. Lényegében olajban sült zöldséges (ritkán húsos) táskáról van szó - amolyan pirogféléről. A közelmúltban egy családi összejövetelre készítettem egy adagot - sikere volt, pedig elég rondácska lett. Az a helyzet, hogy évek óta nem vettem a fáradságot szamószát csinálni (és most is a hajamat téptem, mire elkészültem a töltögetéssel), és úgy tűnik, kijöttem a gyakorlatból.

Sajtos egérke

Itt egy villámgyors, egyszerű és (ha gagyisajtot teszünk bele, és a sütőolajat másra is használjuk) meglehetősen olcsó feltét. Én zsenge újtökből készült klasszikus kapros tökfőzelék mellé készítettem május második felében - de akár kenyér mellé, némi salátával is jó lehet, vagy kiváló feltét bármilyen hagyományos főzelékhez. Hogy miért hívják ezt az ételfajtát egérkének, arról már többféle magyarázatot is hallottam: az egyik szerint azért, mert gyakran hosszú, vékony farkincájuk lesz a puffancsoknak, a másik szerint meg azért, mert úgy szaladgálnak körbe-körbe a serpenyőben, mint a kisegér. Egyébként az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az én családomban gyerekkoromban piláf volt a neve ennek a műfajnak - de hogy miért, azt elképzelni sem tudom, hiszen a piláf baromira nem ezt jelenti.

Tökéletlen falafel

Az ötlet jó volt, de a falafel valahogy nem igazán jött össze. Utoljára valamikor nagyon régen, legalább 10 éve volt, hogy ilyesmivel próbálkoztam - és emlékeim szerint akkor jól sikerült. Most viszont sütés közben rapityára hullott szét a falafelem: talán túl vizesre készítettem a masszáját. Mindenesetre a széthullott cuccot kihalászgattam az olajból, valamelyest leitattam papírtörlőn, aztán később megettük kenyérrel és zöldségekkel amolyan pástétomszerűségnek; a megmaradt masszát pedig liszttel tömörítettem - így szépen egyben maradtak a golyócskák, viszont nem igazán falafel-jellegűek lettek. Kommentbe szívesen látnám a tanácsokat, hogy hogyan kell jó falafelt csinálni.

Lakatosinas

Ne kérdezzétek, hogy miért lakatosinas. Fogalmam sincs. Valamikor egy jó évvel ezelőtt hallottam a receptet, és azóta tervezem, hogy majd egyszer kipróbálom. Most jött el az ideje. A pontos, akkor hallott receptre persze már rég nem emlékszem - megnéztem párat a neten, aztán szokás szerint improvizáltam. Egy nagyon gazdag, már-már geil édességről van szó: marcipánnal töltött aszalt gyümölcs tésztában kirántva. Szilveszter esti csemegének készítettem.

Szójafasírt egyszerűen

A szójafasírtot (szójavagdalt, vagy nevezzük, ahogy akarjuk) gyakran húsosok is szeretni szokták (kivéve persze a megátalkodottakat, akik a világból is kifutnának, ha meghallják azt a szót, hogy szója) - és különösen szeretik azok, akik átmenetileg húsmentes vagy csökkentett hústartalmú diétán élnek, de hiányoznak nekik az ilyen jellegű ételek. Nekem nagyon ritkán hiányzik a bevett "köret plusz hús(pótló)" kombináció, de néha kedvem támad ilyet csinálni. Ilyen felindulásból készítettem szójafasírozottat párolt káposztával és krumplipürével.

Csidvá: indiai rágcsálnivaló

Sós-fűszeres, olajos, egészségtelen és nagyon finom rágcsa indiai módra. A variálható hozzávalók száma óriási - én itt csak egy lehetséges kombinációt adok meg, amit történetesen csináltam. További tippek a szövegben. A csípősséget ki-ki állítsa be úgy, ahogy neki tetszik.

Cukkinivagdalt

Ez a cukkiniból - vagy akár sima tökből - készíthető étel valahol a tócsi és a vega fasírozott között van. Lehetne a neve cukkinitócsi vagy cukkinifasírt is. Ellentétben a rendes tócsival, nem annyira önálló főételnek való, hanem inkább kenyér vagy főzelék mellé húspótlónak. Tojás nélkül is elkészíthető, de akkor több lisztet kell tenni bele, és úgy is lazább, szétesősebb lesz az állaga.

Sült padlizsán

Említettem a múltkor, hogy kényes vagyok a padlizsánra, mert könnyű úgy elkészíteni, hogy undorító legyen az állaga. Két technika együtt garantálja, hogy ez ne így történjen: a padlizsán előzetes besózása, valamint a magas hőmérsékleten való elkészítés, például az olajban sütés. Ha rostokol a hűtőszekrényben egy-két padlizsán, akkor minimális munkával elkészíthető a sima sült padlizsán, ami klasszikus "húspótló" étel: kenyérrel vagy valamilyen körettel komplett ebéd vagy meleg vacsora.

Zöldborsóval töltött krumplicsemege

A közelmúltban volt egy fogadás az indiai nagykövetségen, ahol a körbekínált különféle csemegék között volt egy kivételesen zseniális kreálmány. Lényegében az álú tikkí, egy főleg Észak-Indiában nagyon népszerű utcai snack koktélpartira adaptált változata volt. A hagyományos tikkí tört krumpliból készülő pogácsaszerűség, amit lassú tűzön hosszú ideig sütnek kevés olajban, és így finom, ropogós kérget kap. Gyakran meg is töltik valamivel. Ez a követségi megoldás zöldborsópürével volt töltve, és ez tette igazán fejedelmivé: nagyon friss, nagyon zsenge borsót használtak hozzá. Méretre kisebb volt a rendesnél, olyan jó falatnyi, és valószínűleg rendesen tehettek lisztet a krumplihoz, azután pedig bő olajban süthettek sokat egyszerre (és így már a kacsaurí nevű másik indiai snackhez kezdett hasonlítani). Szerettem volna valami hasonlót készíteni, és neki is láttam - de inkább a klasszikus, utcai tikkíhez hasonló méretet és elkészítésmódot lőttem be. Sajnos a borsóm már nem volt zsenge, mire oda jutottam, hogy volt alkalmam megsütni ezt a kaját - de azért a végeredmény finom lett.

Tócsi: egyszerű, gyors, finom, olcsó, laktató

Érdekes, hogy vannak emberek, akik nem ismerik a tócsit. Nem arra gondolok, hogy máshogy nevezik (mert jó sok mindennek nevezik: tócsni, lapcsánka, lepcsánka, görhöny, matutka, és még akárhány név, amiket csak olvastam, de hallani még nem hallottam). Hanem arra, hogy még életében nem evett ilyet. Pedig miből marad ki! Ízletes, laktató dolog, jóleső bőségérzetet vált ki - igazi comfort food. Sokféleképpen csinálják - leírom, hogy én hogyan szoktam.