Paradicsomos kelbimbó indiai módra

Viszonylag ritkán szoktam friss kelbimbót venni, mert amilyen drágán adják, jobban megéri a fagyasztott. Annak nem kell bajlódni a pucolásával, nincs belőle veszteség, és ráadásul még a mérete is egyenletesebb szokott lenni. A közelmúltban viszont épp viszonylag olcsón találtam nyers kelbimbót, úgyhogy elcsábultam, és készítettem belőle egy olyan kaját, amit fagyasztottból nem lehet. Ez egy krisnás recepten alapul, amit most nem bányásztam elő, hanem csak találomra készítettem hasonlót, amennyire emlékeztem az ízvilágára. A lényege az, hogy a kelbimbó sütve kerül bele, és ezzel egy nagyon kellemes, édeskés aromát kap. Meg persze jó gazdag lesz a felszívott olajtól - de mégsem válik nehézzé a paradicsomos szósz miatt. A kelbimbón kívül kerül bele krumpli is, meg most nálam tofu; ez persze a hiteles indiai verzióban nem tofu lenne, hanem panír.

Kenyeres kelbimbó csőben sütve

A közelmúltban, amikor egy kicsit visszaolvasgattam a blogon, észrevettem, hogy sokszor szerepel a bevezetőben olyasmi, hogy "ezt az ételt a körülmények szülték". Nem voltam tudatában, milyen sokszor leírtam már ezt - most írhatnám újra. De hát nincs is ebben semmi meglepő, hiszen - legalábbis az én "filozófiám" szerint - a főzés nagy része erről szól. Persze az is jó dolog, hogy elhatározunk valami konkrétat, megvesszük a hozzávalókat egytől egyig, aztán megcsináljuk pontosan ugyanazt - de legalább ilyen jó, és szerintem gyakrabban előforduló dolog az, hogy bepillantunk a kamrába, hűtőbe: "mi a fenét tudnánk csinálni vacsorára?" Ennek a konkrét miafenének a központi alapanyaga a szikkadt kenyér volt, amit nagyon ideje volt elhasználni. Kiegészítettem sajtszósszal és mirelit kelbimbóval. Pompás vacsora lett.