Az első vetés a kertben

A palántáim szépen nőddögélnek, de a február végén hirtelen támadt tavaszban úgy éreztem, itt az ideje megejteni az első kinti vetést is. A föld még erősen nedves volt nálam március elsején, amikor nekiláttam, de azért lehetett már vele dolgozni, és egyáltalán nem volt fagyos. Az ősszel felásott, téli fagytól porhanyított ágyásokat most csak gereblyézni kellett, és a földbe kerülhetett az első zöldborsó és retek, amit pár nappal később dughagyma követett.

Egy kis vegyes zöldségkari

Vegyes zöldségfőzelék valami jellegzetesen indiai ízesítéssel - annyira jellegzetesen indiai, hogy valószínűleg egyetlen rendes indiai háztartásban sem főznének ilyet... Akár autentikus, akár nem, nagyon finom lett. A téli és mirelit zöldségek zsíros-fűszeres szószban tocsognak, aminek fűszerek és kókusz adnak egzotikus aromát.

Zöldborsós-túrós kenyérizé

Ezt a miújságot sem tervezgettem különösebben. Foglalkoztat már egy ideje valami ilyen egybesült vacsora, amolyan töltött kenyér ötlete - korábban nem csináltam ilyet. Láttam párszor a neten szépen hajtogatott, "fonott" kivitelűeket is. Most egyszer csak nekiláttam. Az alapja pizzatészta. A tölteléket a zsíros túró teszi gazdaggá, amit megláttam akciósan (de így is jóval drágábban a közönséges túrónál), és nem tudtam neki ellenállni - egy leveles túró becenéven árult, teljes tejből készült, rögmentes tehéntúró, ami állagában már-már olyan, mint a juhtúró. Mit találtam itthon a túró mellé? Mirelit zöldborsót, meg némi póréhagymát. Ezekből lett tehát a töltött kenyér belseje.

Szamósza: indiai zöldséges táska

A szamósza (hindíül helyesebben: szamószá, de mivel én úgy kezelem a szót, mintha már jövevényszó lenne a magyarban, a honosított alakot preferálom) az egyik legnépszerűbb indiai sós rágcsa. Lényegében olajban sült zöldséges (ritkán húsos) táskáról van szó - amolyan pirogféléről. A közelmúltban egy családi összejövetelre készítettem egy adagot - sikere volt, pedig elég rondácska lett. Az a helyzet, hogy évek óta nem vettem a fáradságot szamószát csinálni (és most is a hajamat téptem, mire elkészültem a töltögetéssel), és úgy tűnik, kijöttem a gyakorlatból.

Vegyes indiai zöldség panírral

A minap készített panír kétharmadát lefagyasztottam, harmadával pedig főztem egy finom vegyes zöldségkarit. Írtam már korábban, hogy ez a friss indiai sajt elég tűrhetően helyettesíthető tofuval, illetve a kereskedelemben kapható "grillezni való sajt"-ok egy része voltaképpen panír, vagy legalábbis pontosan úgy viselkedik. Mivel friss panírt készíteni pepecses, és a tej is drága, ezért gyakran helyettesítéshez folyamodom - ha viszont már megcsináltam az igazit, megadtam a módját annak is, amibe beletettem.

Indiai krumplifőzelék zöldborsóval

Itt van egy újabb példája az egyszerű indiai konyhának. Akár zöldborsó nélkül is el lehetne készíteni, és akkor tulajdonképpen a magyar paprikás krumpli némileg megbolondított, fűszeresebb rokonát kapnánk - ezért aztán ez az étel is alkalmas arra, hogy az indiai konyhától idegenkedőkkel megszerettessük ezt az ízvilágot. Amúgy pedig kellemes, testet-lelket tápláló vacsora, ami előkészítéssel együtt tokkal-vonóval legfeljebb 40 perc alatt megfőzhető, és ezalatt nem is kell végig mellette állni.

Pikáns zöldborsós rizottó mandulával

A rizottóban jó, ha van valami luxusjellegű, izgalmas dolog, ami feldobja az egészet. De történetesen nem volt otthon semmi erre való dolog, csak egy darabka minőségi sajt - pecorino romano - állt már egy ideje, amit rizottóhoz akartam elhasználni. Így született meg ez a kreálmány, ami különleges hozzávalók nélkül áll össze, ám kombinálva mégis luxusjellege és különleges zamata van. Megsúgom, hogy a pikantériában egy kis Becherovka is segített. Mi egytálételnek ettük, de akinek ez kevés, gazdag köretként is fogyaszthatja.

Andé kí bhurdzsí: indiai rántotta

A múltkori parasztrántotta után itt egy újabb zöldséges rántotta - ezúttal indiai módra elkészítve. Laktató, gyors vacsora vagy ebéd, amit valószínűleg az is megkedvel, aki (még) nem az indiai konyha rajongója. Ráadásul az is el tudja készíteni, aki nincs otthon az indiai főzésben - csak kell venni hozzá egy kis gyári garam maszálát

Indiai gombás zöldborsó

Indiában nemigen szokás gombát enni. Bizonyos vallási irányzatokban egyenesen tilos - feltehetően eredetileg éppen azért, mert kevés az ehető gombafaj, és könnyen összetéveszthető az ártalmasakkal. Hindíül igazából még szó sincs rá. A gombát tartalmazó indiai receptekben általában khambh (angolosan gyakran khumbh, és a végéről a h-t sokszor lehagyják) névvel illetik a gombát, ami - azt hiszem - valami közép-indiai nyelven van, és annyi bizonyos, hogy az "oszlop" jelentésű szanszkrit szóból származik. Hindíül pedig vagy az ősi mushroom szót használják rá, vagy becses indiai nevén kukurmuttínak hívják, ami - ne finomkodjunk - bizony: kutyaszart jelent. Bizonyos tájakon - főleg alacsony hegyvidékeken - a népi konyhákon gyakran szerepel a gomba, és persze a modern városokban ugyanúgy megtalálható a zöldségesnél és a hipermarketben a termesztett csiperke, mint a világon másutt, de viszonylag új, különleges ételnek számít, mondjuk úgy, mint nálunk az avokádó. A közelmúltban búcsúztattuk az ELTE indiai vendégtanárát (néhány évenként váltják egymást a kiküldött tanárok), és ő említette, hogy a gombapörkölt nagyon bejött neki a magyar ételek közül, és indiai vendégeknek is többször főzött már, és nekik is ízlett. Én meg ekkor jöttem rá, hogy a magam részéről indiai módra gombát még sohasem főztem. Íme: itt az első próbálkozásom: khambh matar maszálá, vagyis fűszeres zöldborsó gombával.

Tofus zöldborsó gazdag indiai módra

Mondjuk, hogy panír matar maszálá lenne Indiában a neve ennek a kotyvaléknak. Nem az a hű, de hagyományos indiai kaja, inkább indiai éttermi vagy koloniális stílusúnak lehetne nevezni. Gazdag, zamatos szósz vajjal, sok hagymával, paradicsommal - és benne némi zöldség, valamint az indiai panírt (házisajtot) helyettesítő tofu. A végeredmény finom, laktató, szívet melengető.

Zöldborsóval töltött krumplicsemege

A közelmúltban volt egy fogadás az indiai nagykövetségen, ahol a körbekínált különféle csemegék között volt egy kivételesen zseniális kreálmány. Lényegében az álú tikkí, egy főleg Észak-Indiában nagyon népszerű utcai snack koktélpartira adaptált változata volt. A hagyományos tikkí tört krumpliból készülő pogácsaszerűség, amit lassú tűzön hosszú ideig sütnek kevés olajban, és így finom, ropogós kérget kap. Gyakran meg is töltik valamivel. Ez a követségi megoldás zöldborsópürével volt töltve, és ez tette igazán fejedelmivé: nagyon friss, nagyon zsenge borsót használtak hozzá. Méretre kisebb volt a rendesnél, olyan jó falatnyi, és valószínűleg rendesen tehettek lisztet a krumplihoz, azután pedig bő olajban süthettek sokat egyszerre (és így már a kacsaurí nevű másik indiai snackhez kezdett hasonlítani). Szerettem volna valami hasonlót készíteni, és neki is láttam - de inkább a klasszikus, utcai tikkíhez hasonló méretet és elkészítésmódot lőttem be. Sajnos a borsóm már nem volt zsenge, mire oda jutottam, hogy volt alkalmam megsütni ezt a kaját - de azért a végeredmény finom lett.

Nyárköszöntő zöldségleves

Megint volt pár nap, amikor nemigen volt időm főzni, viszont E remekelt a konyhában. Ennek a remekelésnek az egyik terméke volt egy teljesen egyszerű, teljesen hétköznapi, teljesen pompás zöldségleves. A saját kertünk csak a zsenge cukorborsót meg a petrezselyemzöldet szolgáltatta hozzá, a többi belevalót a sarki zöldségesben szedtük. A korai vetésű répám olyan vékony és olyan fás, mint a ceruza; a késői vetésű répám pedig akkora levélzettel bír, mint egy kolibritoll. A pár bokor kísérleti krumplim szépen nő, de alá nézni még nem mertem. A hagymám pedig aprócska még, és a nagy része kukacos. Szóval nem igazán sajátkerti ez a leves, de az nem baj.