Analytics

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőben sült. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütőben sült. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 20., szombat

Sült brokkoli sajtszósszal

Amint a múltkor a kelbimbó kapcsán is megjegyeztem, a káposztafélék ízének nagyon jót tesz, ha nem csak megfőzzük, hanem magasabb hőmérsékleten sütjük őket. Igaz ez a brokkolira is, ami egy kis olajba forgatva, aztán tepsiben kisütve egészen remek csemege tud lenni. Főfogásnak azért kicsit sovány, ezért arra gondoltam, készítek hozzá egy kis sajtos szószt, amitől tartalmasabb lesz.

2013. március 17., vasárnap

Szuttyogós brownie

A sztori a szokásos: a körülmények teremtették ezt a süteményt. Karácsonyról maradt egy marék szaloncukrunk, amit nem ettünk meg - egy részében gesztenyés, egy részében marcipános (ízesítésű... nem valami szuper) krém volt. Volt még itthon - azt hiszem, szintén karácsonyról - háromnegyed tábla nem túl finom tejcsoki. Gondoltam, kéne ezekből készíteni valami jobbat. Házi készítésű brownie-t még csak olyat ettem, ami engem személy szerint inkább elrontott piskótára emlékeztet: valami viszonylag könnyű, száraz, a szélein ropogós süteményt. Van még egy büfés brownie, amibe párszor beruháztam, amikor édességbombára vágytam, ez egy nehéz, krémes dolog. Az igazi brownie szerintem valami ilyesmi inkább. Most elolvastam pár netes receptet, aztán ezek alapján - leginkább ezt mintául véve - gondoltam ki a saját verziómat. Életem első brownie-ja szerintem csodálatos lett. A szélein meg a tetején itt is van némi ropogósság, még a könnyűség nyomait is észlelni benne (ellentétben a büfés verzióval) - a közepe viszont már-már folyós, nyirkos-krémes tömény nyalánkság lett. Szerintem szaloncukor nélkül, kicsit több csokival is ugyanilyen jóra el lehet készíteni - ki fogom majd próbálni. Mindenesetre az alábbi receptbe szaloncukrot nem írtam, hanem az én bontott táblányi, 3-4 deka csokim helyett 6-8 deka szerepel.

2012. november 15., csütörtök

Kenyérpuding, avagy mire jó a vacak bolti kenyér?

Időnként előfordul, hogy nincs időm kenyeret sütni. Mivel minőségi pékárura ritkán áldozunk pénzt, ez általában hipermarket-sajátmárkás "házi jellegű" vagy "félbarna" kenyér szokott lenni. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy ezek a kenyerek tragikusak - különösen ha már vagy teljes fél nap eltelt a megvásárlásuk óta. Hát ez történt most is - de szerencsére nem kellett az egész kenyérnek elfogynia, mire eljutottam odáig, hogy mégis süssek sajátot. A bolti kenyér maradékából pedig kenyérpuding lett.

2012. szeptember 28., péntek

Fetás-spenótos kenyértekercs

Volt itthon némi feta, amit ideje volt elhasználni. Gondoltam, kitalálok belőle egy töltött kenyeret - vagy nevezhetjük pizzatekercsnek vagy egyébnek is. Mángold került hozzá a kertből, ez alkotta a fetával a tölteléket, amit szétteregettem egy kinyújtott kenyér/pizzatésztán, majd feltekercselve megsütöttem. Forrón is, másnap kihűlve is remek eledel volt - vendégvárónak vagy vendégségbe vivős kajának is nagyon el tudom képzelni.

2012. augusztus 19., vasárnap

Melegszendvics karemellizált hagymával, aszalt paradicsommal és cheddarral

Adott volt egy hűvös nyári este, amikor sok maradék kenyerünk volt, amit nagyon ideje volt már elpusztítani. A legtermészetesebb megoldás: melegszendvics. No de mit tegyünk rá? A szokásos soksajtkrémes melegszendvicsemhez nem voltak hozzávalók, sőt, semmilyen gagyisajt nem volt itthon, csak cheddar - bár az olcsó fajtából. Ki kéne találni valami kutyulmányt még hozzá, nem sok friss étel van itthon: legyen karamellizált hagyma. Az eredmény: fantasztikusan finom, dekadens melegszendvics. Olcsónak nem mondanám, de azért nem is vészesen drága - nagyon ajánlom kipróbálásra, nálunk biztos, hogy visszatérő tétel lesz a menün.

2012. augusztus 10., péntek

Köleses rakott zöldbab

Megint egy tepsis, rakott egytálétel. Hűvösebb nyári napokra ideális. Sárga zöldbabot használtam hozzá, de bármilyen fajta megteszi. A tömegét - az alsó réteget - ezúttal köles adta, ami nagyon kellemesnek bizonyult ebben a rakott ételben. A tetejére egy kis tofuval gazdagított, magyaros fűszerezésű zöldbab került, legfelülre pedig tejföl és reszelt sajt.

2012. július 19., csütörtök

Omlós sütemény sós karamellával

Sós karamell - hmmm. Divatnak tűnik mostanában a főzős blogokon. Én eddig egyszer tettem vele kísérletet, és izgalmasnak találtam. Most vendégségbe készítettem egy kis omlóssütit, amin direkt a sós karamell volt a sztár. Az enyhén édes, enyhén sós vajastészta semmi különös: kellemesen porhanyós, intenzíven vajas alapot adott a nyúlós, édes, szintén zamatosan vajas, dekadens karamellnek, amit sókristályok bolondítottak meg. Először, de nem utoljára csináltam ilyet.

2012. július 4., szerda

Csőben sült rizses karfiol

Egy egyszerű kis sütőben sült egytálétel. Rendszeresen készítek ehhez hasonlókat, főleg hidegebb estéken, amikor jó, ha a sütő is rásegít a szobahőmérsékletre. A tavalyi egybesült karfiolom eléggé hasonló volt ehhez a mostanihoz, de ez most egyszerűbb, sokkal kevésbé munkaigényes étel. A karfiolt és a rizst ezúttal nem liszttel sűrített sajtszósz, hanem tojásos-tejfölös öntet és külön reszelt sajt egészíti ki.

2012. június 24., vasárnap

Pizza mángolddal és cambozolával

Egy újabb pizzakreálmány a hideg késő tavaszi esték egyikéről. Egy kevéske zsenge mángoldlevél volt rajta a fő zöldség, és illatos cambozola sajt adott neki pikantériát. Enyhén karamellizált lilahagyma, némi zöldborsó, valamint zöldhagymás tejföl egészítette ki. A zöldhagymás tejföl voltaképpen maradék volt, egy tócsiebédhez készítettem, és rákentem a pizzára este, ami megmaradt. Kissé túl nedves lett így a lepény - kevesebb tejföl is elég lenne hozzá. Az alábbi mennyiségeket már ennek fényében adom meg.

2012. június 14., csütörtök

Hasselback - hajában sült krumpli másképp

Rég kacérkodom már a hasselback krumplival, korábban még sohasem csináltam ilyet. De nagyon guszta kivitele ez a klasszikus hajában sült krumplinak, és jó gazdagon is el lehet készíteni. Be kell mindjárt vallanom, hogy a szépsége ellenére ez az első - viszonylag gazdagos - kísérletem nem annyira jött be, alább leírom majd, hogy miért. Finomnak finom lett, de legközelebb a vajat és a sajtot máshogy használnám fel, ha használnék hozzá.

2012. június 3., vasárnap

Túrós lepény


Egy kis magyar klasszikus az én verziómban. Még nem sütöttem ilyet, tehát az "én verzióm" nem valami bevált, alaposan kikísérletezett recept, inkább csak amolyan rögtönzés, amit kitaláltam, miután megnéztem néhány receptet a neten barackos pitére meg lepényre. Finom lett, de még nem tudom, ugyanígy fogom-e készíteni, ha legközelebb is hasonlót csinálok. Annyi bizonyos, hogy a valódi vaníliarúddal itthon illatosított porcukor meg a tavaly eltett kardamomos sárgabaracklekvár jót tettek neki, a tojáshabos túrós töltelék pedig kellően könnyű lett.

2012. március 9., péntek

Álhúsos rakott krumplipüré


Nem tudom, van-e valami hivatalos neve ennek az ételfajtának. A lényege: egy réteg fűszeres darált húson egy réteg krumplipüré, sütőben összesütve. Az én családomban gyerekkoromban rendszeresen készült, általában levesben főtt hús vagy pörköltmaradék ledarálásával. Most vega módra, szójával készítem, a szüleimnél kicsit fűszeresebbre (de - mint azt E megfogalmazta - a szója papíríze ennek ellenére érződött rajta). Ilyenkor tél végén praktikus étel: nemigen van friss zöldség, viszont jót tesz a testnek-léleknek (meg a lakás hőmérsékletének) a mindenféle sütőben sült dolog.

2012. február 19., vasárnap

Zöldborsós-túrós kenyérizé

Ezt a miújságot sem tervezgettem különösebben. Foglalkoztat már egy ideje valami ilyen egybesült vacsora, amolyan töltött kenyér ötlete - korábban nem csináltam ilyet. Láttam párszor a neten szépen hajtogatott, "fonott" kivitelűeket is. Most egyszer csak nekiláttam. Az alapja pizzatészta. A tölteléket a zsíros túró teszi gazdaggá, amit megláttam akciósan (de így is jóval drágábban a közönséges túrónál), és nem tudtam neki ellenállni - egy leveles túró becenéven árult, teljes tejből készült, rögmentes tehéntúró, ami állagában már-már olyan, mint a juhtúró. Mit találtam itthon a túró mellé? Mirelit zöldborsót, meg némi póréhagymát. Ezekből lett tehát a töltött kenyér belseje.

2012. február 9., csütörtök

Csőben sült rizses brokkoli

Egy újabb nagyon egyszerű, mégis finom és laktató, téli estéken melengető egytálétel. Rengeteg sajt teszi gazdaggá. Nincs neki különösebb története - megfizethető áron volt valahol brokkoli, megvettem, félretettem, mert nem volt időm főzőcskézni. Egy idő után már nagyon kiabált, hogy együk meg, mert különben bosszúból ránk romlik. Lett kis időm, kenyér nem volt, kellett valami, amiben benne van minden - ez lett belőle.

2012. január 20., péntek

Káposztás lepény

Egy semmi különös kis sós sütemény - vendégségbe vihető, vendégeknek kínálható, de kirándulásra is nagyon praktikus elemózsia. A lényege: dinsztelt káposzta valami sós tésztába töltve. Az alak és a méret tetszőlegesen választható, és a tészta is szinte bármilyen lehet - én most a kenyértésztánál egy fokkal puhább, omlósabb verziót készítettem.

2011. december 30., péntek

Körtés-kéksajtos pizza

Egy újabb egyszerű pizza, de ezúttal a hagyományokkal szakítós, modern fúziós-trendi kivitelben. A múltkorában egyszer körtét rágcsáltunk a vacsorára evett márványsajthoz, és akkor gondoltam, hogy itt volna már az ideje kipróbálni a körtés-márványsajtos pizzát is. A gondolatot hamarosan tett követte, az eredmény pedig itt van. Finom volt, de nem lesz nagy favoritom; valami jobb ízű körtével talán jobb lett volna, mert bizony amit erre használtam, annak sok íze nem volt.

2011. december 27., kedd

Csilis-sajtos keksz

Szilveszteri csemegeajánlatként kerül most a blogra ez az amúgy december elején vendégségbe vitt sós-omlós keksz. Nincs benne semmi rendkívüli: egyszerű alapanyagokból nagyon egyszerűen és meglehetősen gyorsan készül. Némi pikáns fűszerezés bolondítja meg - nagyon jót tett neki. És ha belegondolok, ez nagy valószínűséggel életem első sós keletlen sült tésztája - hiába, sosem késő elkezdeni.

2011. december 26., hétfő

Majomkalács

Úgy döntöttem, hogy ha ez a kreálmány jó lesz, akkor magyarul a majomkalács névre fogom keresztelni. Jó lett, arra kereszteltem. Voltaképpen az angolul monkey bread névre hallgató műfajról van szó, de hát szegény angoloknak nincs olyan szavuk, hogy kalács (jó persze, van milkbread, van challah, van cake, de egyik sem jól fedi a magyar kalácsot), úgyhogy nekünk nem kell azon gondolkodnunk, hogy vajon majomkenyérfa nélkül is lehet-e ilyet készíteni. Lehet. Egyébként megsúgom még azt is, hogy a monkey bread után nyomozva kiderítettem: senki nem tudja, miért így hívják. Különféle tudós szakácsok is kulinarohistoriográfusok különféle teóriákkal álltak elő (lásd angolul itt), de biztosat nem tudnak. Én amondó vagyok, hogy a nyerő elmélet az, amelyik szerint ezt a süteményt majommód kell (és máshogy nem is nagyon lehet) enni: az ember nekilát kézzel cincálni, tömi magába, és közben csupa ragacs lesz. És hogy mi ez: kelt tészta ragacsos vajas-fahéjas-karamelles mázban, felséges - és igen tömény - édesség.

2011. december 16., péntek

Egybesült sajtos makaróni

Sajtos tészta - a legegyszerűbb gyorsebédek egyike, de ezúttal gazdag módra készítve, és megkomplikálva a dolgot egy alapos, sütőbeli átsütéssel. A komfortkaja újabb klasszikus példája.
A címben makarónit írtam, mert az amerikaiak így nevezik ezt a fajta ételt (cheese macaroni, cheese mac), de már régóta piszkálja a csőrömet, hogy vajon mi az oka annak, hogy amit Magyarországon (legalábbis az én családomban) makaróninak hívunk, annak az olasz csomagolására buccatini van írva, amit pedig Amerikában macaroni néven ismernek, azt én chifferini néven tudom megvenni. Most vettem a fáradságot, és legalábbis wikipediás címen utánanéztem a dolognak, és arra a felfedezésre jutottam, hogy a makaróni (maccheroni) igazából nem is egy bizonyos alakú tésztát jelent, hanem a tészta nyújtásának-formázásának egy bizonyos módját, ami után még többféle formát ölthet (bár valószínűnek tartom, hogy például pont buccatini, tehát csőtészta-formát pont nem). Szóval nevében makaróni, de valószínűleg csak nevében...

2011. december 6., kedd

Muszaka, vagy valami olyasmi

Ez egy meglehetősen komplikált kaja.Viszont jó sok minden benne van: akár önmagában is fogyasztható, de olyan gazdag, hogy azért valami köretet kíván még - jó lenne rizzsel, de mi csak egyszerűen kenyeret ettünk hozzá. A rendes görög muszakába darált húst - optimális esetben bárányhúst - tesznek. Vega verzióban találkoztam már babos muszakával meg olyannal is, amiben nem volt semmi "húspótló". Most egy olyat készítettem, amiben lencse szerepel.