Szuttyogós brownie

A sztori a szokásos: a körülmények teremtették ezt a süteményt. Karácsonyról maradt egy marék szaloncukrunk, amit nem ettünk meg - egy részében gesztenyés, egy részében marcipános (ízesítésű... nem valami szuper) krém volt. Volt még itthon - azt hiszem, szintén karácsonyról - háromnegyed tábla nem túl finom tejcsoki. Gondoltam, kéne ezekből készíteni valami jobbat. Házi készítésű brownie-t még csak olyat ettem, ami engem személy szerint inkább elrontott piskótára emlékeztet: valami viszonylag könnyű, száraz, a szélein ropogós süteményt. Van még egy büfés brownie, amibe párszor beruháztam, amikor édességbombára vágytam, ez egy nehéz, krémes dolog. Az igazi brownie szerintem valami ilyesmi inkább. Most elolvastam pár netes receptet, aztán ezek alapján - leginkább ezt mintául véve - gondoltam ki a saját verziómat. Életem első brownie-ja szerintem csodálatos lett. A szélein meg a tetején itt is van némi ropogósság, még a könnyűség nyomait is észlelni benne (ellentétben a büfés verzióval) - a közepe viszont már-már folyós, nyirkos-krémes tömény nyalánkság lett. Szerintem szaloncukor nélkül, kicsit több csokival is ugyanilyen jóra el lehet készíteni - ki fogom majd próbálni. Mindenesetre az alábbi receptbe szaloncukrot nem írtam, hanem az én bontott táblányi, 3-4 deka csokim helyett 6-8 deka szerepel.

Egyszerű quesadilla

Az előre elkészített búzatortilla még piszok drágának számít a mi költségvetésünkhöz képest, de úgy tűnik, csökken az ára. A múltkoriban egyszer beruháztam, hogy legyen itthon készenlétben - jól jön majd, ha legközelebb úgy alakul, hogy nem marad reggelire kenyerünk és nem akarunk boltba menéssel indítani. El is érkezett egy ilyen nap, és elkészült reggelire az egyszerű quesadilla. Nem került bele semmi rendkívüli, nem is pakoltam tele töltelékkel, csak úgy módjával.

Irokéz kása

Hát, jól elhanyagoltam a Konyhológiát az utóbbi időben: majdnem két hónapja nem volt új bejegyzés, és már előtte is ritkultak a receptek. A magyarázat egyszerű: dolgom volt. Novemberben rengeteg munkám volt, decemberben meg még több, hogy azért az ünnepekre jusson lélegzetnyi szabadidő. Aztán jött a január, és istenigazából neki kellett látni a különféle melóknak, de közben beteg is voltam, csúsztam többféle munkával, és már kezdődött is a február, amikor még az eddigieknél is több lett a munka. De sebaj, mert most márciusban már a kerttel is foglalkozni kell, miközben az egyéb munka sem lett kevesebb... de most már csakazértis megírok néhány receptet. Az elmúlt elfoglalt időszakban persze nagy ételkölteményekre nem futotta, örültem, ha heti négy-öt nap tudok meleg ételt tenni az asztalra, máskor meg E. főzött, vagy maradékot vagy hideget ettünk.
A szünet után a konyhológián mindjárt egy olyan kaja jelenik meg, amilyet egyetemista koromban elég sűrűn ettem, mert gyors, laktató, olcsó és ízletes - tehát a blog alapprofiljába is jól belepasszol. Annakidején irokéz kásának neveztem el, hogy legyen neki valami szép neve.

Zöldséges tofu indonéz hangulattal

Írtam egyszer régen, hogy próbálkozom majd az indonéz ízvilág előteremtésével saját kútfőből is, előregyártott keverékek nélkül. Azt is írtam ott, hogy amit megtapasztaltam az indonéz (jávai) konyhából, annak a nagy része nem tett rám mély benyomást, egy kivétellel: mogyorószósz, ami viszont fenomenális. Ez itt most egy kész kutyulmányok nélkül (de több egzotikus alapanyagot is felhasználva) itthon összerakott, mogyorószószos finomság, én találtam ki, nyilván nem autentikus, de a hangulata megvan.

Olaszos babfőzelék

Babfőzelék, kicsit másképpen. Tulajdonképpen sokban hasonlít a tavalyi toszkán kellevesemhez, csak nem levesnek, hanem főzeléknek elkészítve, és nem kellevél babbal, hanem bab kellevéllel. Ha a babot kuktában megfőzöd előre, mint én (vagy éppen konzervbabot használsz), akkor nagyon gyorsan elkészíthető, laktató és zamatos kaja. Jó gyomortöltögető télire.

Amatőr szusi

Egy ideje már forgatom a fejemben, hogy meg kéne próbálni szusit csinálni itthon. A terv végül úgy jutott a megvalósítási szakaszba, hogy ez lett a karácsonyi csemegénk. Idén volt az első szenteste, amit szűk családi körben töltöttünk: Babó most kicsit több, mint két éves, és úgy gondoltuk, most már saját, itthoni karácsonnyal kéne kezdenünk, és csak majd utána látogatjuk meg a szülői házakat. Így hát itthon szépen elkészítettem a különlegességet, a mi szentesti vacsoránkra nagyjából elfogytak a végek és nyesedékek, a szebben sikerült tekercseket pedig elvittük másnap az én felmenői családom karácsonyára, ahol a buzgón ámuló lelkendezéstől a fanyar hümmögésig terjedő reakciókat aratott. Ez volna a háttérnek a személyes, kialakulós része. A konyhológiai háttérről meg azt kéne még elmondanom, hogy ez életem első szusis kísérlete (pontosabban kábé két hete csináltam egy jelmezes főpróbát a begyűjtött alapanyagokból). Egy gyakorlott szusikészítő nyilván csak somolyog rajta, de hát aki már félprofi, az ne tőlem tanulja. Aki viszont még sosem próbálkozott ilyesmivel, azt szívesen meggyőzném, hogy ne riadjon vissza: nem ördöngösség, ha nincsenek túl maximalista igényeink. Én a magam részéről csak maki tekercseket készítettem, és teljesen mellőztem a nyers halat (bár a szurimit talán nevezhetjük annak, és akkor mégsem teljesen...). No, lássuk:

Variáció pirított rizsre

Pirított rizsre van már néhány recept itt a blogon, és igazából talán nem is érdemes újabbakat írni, hiszen úgyis csak fantázia meg a hozzávalók rendelkezésre állása dönti el, hogy mi kerül a végtelenül egyszerű alapkajába. Viszont az elmúlt hetekben viszonylag sokszor ettünk pirított rizseket, és szinte mindegyik közben megállapítottuk, hogy bizony nagyon jóféle kaja ez: olcsó, viszonylag gyorsan megvan, ugyanakkor nagyon finom, laktató és egészséges. A blogos receptet pedig tulajdonképpen azért írom most meg, mert úgy megtetszettek előkészítés közben a tarka hozzávalók, hogy muszáj volt lefotózni őket (nem mintha szép fotó lett volna a téli sötétségben...)

Kókuszos paradicsomleves

Paradicsomleves egy kis csavarral. Tulajdonképpen csak adott volt némi előző napi maradék, ami önmagában kevés lett volna ebédre, úgyhogy gondoltam, valami levessel együtt már elég lesz. Történetesen a minapi gofrihoz felbontott kókusztejszínt ideje volt már elhasználni valamire, emellett volt egy bontott doboz paradicsompüré is. A körülmények véletlen összejátszása, ahogy lenni szokott. A végeredmény: pompás kreálmány, máskor is lesz ilyen, ajánlom jó szívvel. A kókuszt csak nagyon odafigyelve lehetett azonosítani az ízén, de adott hozzá egy olyan pluszdimenziót, ami nagyon megérte.

Gofri banánnal és kókusszal

Gofrisütéssel viszonylag ritkán próbálkozunk, bár lehetne gyakrabban is. Van egy kis elektromos kontaktgrillünk, amihez gofrimintás betét is van egyebek között- néhányszor már kipróbáltuk. A csupán néhány alkalomból következik, hogy nincs bevált, "tökéletes" gofritészta-receptem. A mostani egy tartalmasabb, alig édes verzió, amihez szinte bármilyen feltét megfelelne. Egy ráérős reggelire készítettem a minap; banánt és kókuszt ettünk hozzá.

Ghí készítése

A ghí (fuj-fuj angolos átírásban: ghee) a hagyományos indiai konyha alapvető zsiradéka, és Indiában máig a jólét, gazdagság egyik fontos szimbóluma. Tisztított vajról van szó: a vajból a nedvesség és a fehérje (szinte teljes) eltávolítása után maradó tejzsírról. A sima vajhoz képest a ghínek több előnye is van. Egyrészt tartósabb, mert nem savanyodik meg (de szobahőmérsékleten tartva avasodni igenis tud, ha nem is olyan gyorsan, mint a vaj). Másrészt sütésre alkalmas, mivel nem habzik és nem ég meg. (Meg kell hagyni, csakugyan gazdag embernek kell lennie annak, aki ghíben süti meg a sültkrumpliját vagy egyebét.) És harmadrészt: fantasztikusan finom íze van neki, amit a vaj alaparomája mellé társuló karamellizált tejcukortól kap. Utoljára pár éve készítettem ghít; most történetesen úgy alakult, hogy olcsón kaptunk vajat akcióban, épp nem is szűkölködünk, hát beruháztunk - és csináltam ghít egy kiló vajból. Ennyinél kevesebb vajjal nem is nagyon érdemes hozzálátni, mert a munka ugyanannyi lenne, az idő pedig csak alig kevesebb - ez a kiló vajból lett ghí viszont hónapokig kitarthat, ha csak kisebb mennyiségeket használok belőle, olajjal kiegészítve.

Kenyérpuding, avagy mire jó a vacak bolti kenyér?

Időnként előfordul, hogy nincs időm kenyeret sütni. Mivel minőségi pékárura ritkán áldozunk pénzt, ez általában hipermarket-sajátmárkás "házi jellegű" vagy "félbarna" kenyér szokott lenni. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy ezek a kenyerek tragikusak - különösen ha már vagy teljes fél nap eltelt a megvásárlásuk óta. Hát ez történt most is - de szerencsére nem kellett az egész kenyérnek elfogynia, mire eljutottam odáig, hogy mégis süssek sajátot. A bolti kenyér maradékából pedig kenyérpuding lett.

Tészta lencseszósszal

Házikoszt: egyszerű, tartalmas, őszi-télies kaja. Lényegében egy olaszos fűszerezésű lencsefőzelék, amit nem főzeléknek ettünk meg, hanem tésztaszósz gyanánt. A lencsét előre megfőztem kuktában; a fél kilós csomagnak nagyjából a felét használtam fel ehhez az ételhez, a másik feléből lett egy leves, meg még egy kis másfajta gyorsfőzelék másnapra. A lencsés tészta bevált, lesz még ilyen jövő nyár előtt.

Kókuszos-fűszeres sütőtök

A sütőtök nemcsak édességnek jó, hanem édeskés ízű sós-fűszeres ételeknek is remek alapanyaga. Ezúttal volt itthon egy bontott konzerv kókusztejem, és gondoltam, ezt fogom házasítani a sütőtökkel valami kellemes indiai kari formájában. Ihletnyeréshez beírtam egy Google-keresést, és első találatnak egy Jamie Oliver-féle recept jött ki - ebből indultam ki, de kicsit másképpen fűszereztem, és nem tettem bele csicseriborsót. A készre főtt "tökfőzelék" abszolút kiváló volt - sima rizzsel ettük ebédre.

Krumplis lencsefőzelék parmezánnal

Főztem egy adag lencsét kuktában; egy részéből leves lett vacsorára, egy részéből pedig másnap kreáltam valami fúziós kaját. Nagyon jó lett: a lencse tartalmasságának krumpli adott nagyobb tömeget; sajtos-tejfölös szósz tette gazdaggá, az ízekről zöldfűszerek gondoskodtak. Laktató és zamatos, igazi őszi kaja lett belőle, amit rizzsel ettünk ebédre.

Vángí bhát - mahárástrai padlizsános rizs

A kert idei utolsó padlizsánjai kerültek bele ebbe a közép-indiai egytálételbe - szeptember közepén. Nem autentikus receptről van szó, inkább az én egyéni adaptációmról. Az autentikus receptnek is rengeteg, egymástól nagyon különböző változata van (megnéztem párat a weben, mielőtt az enyémet elkészítettem). Az azonban általában közös bennük, hogy a padlizsánt lényegében megfőzik a rizzsel együtt - én pedig erre nem voltam hajlandó rászánni magamat. Kevés dolgot utálok jobban, mint a ruganyos, csigaszerű padlizsánt - és az a tapasztalatom, hogy ha nincs böcsületesen megsütve, akkor olyan lesz. Ezért én külön megsütöttem a padlizsánt, és csak a vége felé kevertem bele a rizsbe. Így jobban szétmállott, mint elvileg kéne neki, a rizs pedig távolról sem lett pergős, hanem összeállt - de nem azért, mert szétfőtt, hanem inkább összeragasztotta a padlizsánkrém meg a nedves fűszerszósz. Az állagán tehát lehet, hogy fintorgott volna egy rendes maráthá ember - de az biztos, hogy az íze kiváló lett.

Fetás-spenótos kenyértekercs

Volt itthon némi feta, amit ideje volt elhasználni. Gondoltam, kitalálok belőle egy töltött kenyeret - vagy nevezhetjük pizzatekercsnek vagy egyébnek is. Mángold került hozzá a kertből, ez alkotta a fetával a tölteléket, amit szétteregettem egy kinyújtott kenyér/pizzatésztán, majd feltekercselve megsütöttem. Forrón is, másnap kihűlve is remek eledel volt - vendégvárónak vagy vendégségbe vivős kajának is nagyon el tudom képzelni.

Minimalista paradicsomszósz

Gondoltam, teszek egy próbát a minimalista paradicsomszósszal, amit sok főzős blogon dicsőítenek. A receptet - nem mintha copyrightos kreálmány lenne, ennyi erővel a főtt krumplit is copyrightolni lehetne - állítólag Marcella Hazan indította mostani hódító útjára, és különböző foodbloggerek nyomatták tovább - lásd például itt. A lényege: szinte semmi nincs benne, csak paradicsom és vaj, meg hagyma és só. A recept hivatalos formája konzerv paradicsomot (paradicsomlében eltett hámozott egész paradicsomot) használ hozzá - én friss, érett kerti paradicsomból csináltam meg. Az ítélet? Nem rossz, de nálunk nem lesz rendszeres menütétel. Nyilván el vagyok rontva, de én jobban szeretem a fűszeresebb, összetettebb ízeket - ez a tiszta paradicsomíz nem volt rossz, de jobban emlékeztetett menzai paradicsomos káposztára, mint valamelyik saját finom paradicsomszószomra.

Csilis-sajtos cukkinifőzelék

A nyári cukkinivariációk folytatása. Ez mostanra az utolsó epizód. Csilis sajtszósszal készített cukkini szeretett volna lenni - de inkább egy hagyományos magyar főzelékre emlékeztetett végül. Csak persze zamatosabb volt. Csiliből mondjuk elég kevés került bele: Babó ugyan sokszor megeszi a csípőset, de volt már, hogy panaszkodott rá, ezért mostanában általában kevés erőspaprikát használok.

Parmezános tésztabundában kirántott cukkini

Ugyan már ősz van most, hogy megjelenik ez a recept, de még a nyári cukkinidömping idején készült. Ezúttal a nagy, érett cukkiniből készítettem félig-meddig klasszikus rántott cukkinit. De a tojásos-prézlis panírozást nem nagyon szeretem csinálni, és enni sem mindig - inkább indiai stílusban tésztabundában sütöm meg azt, amit ki akarok rántani. Az ízesítés viszont most olaszosra készült - egy nagyon finom rántott cukkini lett az eredmény.

Pirított rizs nyári zöldségekkel

Ezt a sült rizst egy nyári ebédre dobtam össze, és lényegében azt tettem bele, amit éppen adott a kert. Szinte minden saját benne, csak a vöröshagyma nem (mert azt pont nem tartok), meg persze a rizs, olaj, szójaszósz és gyömbér sem saját termés. Felhasználtam bele a csemegekukorica fattyaiból kibontott bébikukoricákat, a rendszeresen szedendő, de egyszerre nem nagyon sokat termő kínai ölesbabot; került bele egy kis cukkini is, mert az rengeteg van, meg még ez-az. Jó lett.