Ötperces ebéd

Mielőtt valaki azt hinné, hogy frissen szedett biozöldségen élek, gondoltam, közzéteszem a múltkori ötperces ebédet. (Ami mindennel együtt talán tíz percet is igénybe vett, de hát a gyorskaják elkészítési idejét mindig úgy reklámozzák, hogy a vízforralás például nem tartozik bele...) Főzni jó, de nem mindig fér bele az időbe. Ilyenkor jó, ha van otthon zacskós leves, konzerv kukorica, konzerv bab vagy - mint a mostani ebéd alapja - krumplipürépehely (amit valami teljesen érthetetlen oknál fogva krumplipehelypürének, sőt, a magyar helyesírási szabályoknak fittyet hányva krumplipehely-pürének szoktak nevezni).

Hagymapakóra avagy bhadzsí

Az indiai konyha egyik legnagyobb nemzetközi sikerű ételtípusa a pakóra (hindíül helyesen pakaurá, de én magyarul jövevényszóként kezelem, ezért idomítok a szóalakon). Egyes vidékeken - főleg India nyugati részein - bhadzsí (esetleg bhadzsijá) a neve. Ez a gyűjtőnév csicseriborsólisztből készült "sörtésztába" mártva kirántott zöldségeket (néha egyebeket) jelent. Közülük az egyik konkrét megvalósítás a hagymapakóra, amelyet Angliában és innen elterjedve a világon többnyire hagymabhadzsínak neveznek. (Nemzetközi írásmóddal persze bhaji, de magyarul ez helytelen, hiszen nincs benne "j" és hosszú "í" van a végén.) Itt már nem is igazából rántott zöldségről van szó, hanem a felcsíkozott hagymát egyszerűen beleforgatjuk a tésztába, aztán forró olajba szaggatva kisütjük. A tészta relatív mennyiségétől és víztartalmától függően változó lehet a végeredmény állaga - minden megoldás finom. A kisült bhadzsí eredetileg önálló sós snack (többnyire valami csatnival, fűszeres szósszal kísérve), de nemzetközi adaptációban főzelékfeltétnek vagy rizs, esetleg egyéb köret mellé húspótlónak is remekül beválik.

Gyümölcsleves

Nyári klasszikus a gyümölcsleves, aminek számomra elengedhetetlen kelléke a meggy. A gyümölcsleves sokfelé "rendes" levesnek minősül, vagyis az étkezés elején fogyasztják, és gyakran melegen. Én elsősorban hidegen szeretem, és csakis desszertként, étkezés után, vagy étkezéstől függetlenül. Megsúgom azt is, hogy elsősorban a levét szeretem, a főtt gyümölcsöt kevésbé - de hát sajnos akkor lesz jó a leve, ha jó sok gyümölcs fő bele.

Kerti tésztasaláta

E. mondja néha, hogy a salátáimat is fel kéne írni a blogra - én meg nemigen szoktam megcsinálni, mert azok a bizonyos saláták általában csak annyiból állnak, hogy összedobok, ami zöldséget éppen találok, meg valami végtelenül egyszerű öntetet. Viszont tulajdonképpen tényleg az a blog elve, hogy mindent, a nagyon egyszerűt is rátegyem. Középútnak itt van egy hidegen fogyasztandó tésztasaláta, ami abban különbözik a szokásos végtelenül egyszerűektől, hogy eleve egytálételnek csináltam - kánikula idején, amikor kifejezetten vágytunk a nyersre és a hidegre. Direkt ehhez főztem meg egy csomag tésztát - de kisebb mennyiséget persze maradék tésztából is remekül lehetne csinálni.

Salátafőzelék

Rengeteg fejes saláta van a kertemben, és ahelyett, hogy illedelmesen befejesedne, magzik fel ebben a meleg időben. Némelyiknek lett kis fejecskéje is, akkor kellett volna leszedni - de most már azok is magzanak. Esszük nyersen is folyamatosan (bár így főleg a jégsalátát fogyasztjuk, amiből szintén sok van, és szintén kezd felmagzani), de nem győztük - hát gondoltam, kipróbálom a salátafőzeléket. Korábban még nem főztem ilyet, de még csak nem is kóstoltam. Salátaleveshez volt szerencsém Erdélyben (és nem különösebben ízlett) - tettem egy próbát a főzelékkel.
Ez egyben megint jó példa arra a gondolatra, amit a múltkor a retek kapcsán fejtegettem: hogy bizonyos terményeket csak egyféleképpen szokás fogyasztani. Falun nyilván sokan ismerik még a salátafőzeléket, de meg vagyok győződve róla, hogy az én városi köreimben nem sokan kóstolták valaha. Ugyanakkor mindjárt azt is hozzáteszem, hogy - legalábbis az én salátámból az én főzelékem - nem is lett valami remek: kicsit rostos, kicsit nyálkás, szóval arra éppen jó, hogy ne menjen kárba a rengeteg saláta, de kedvenc nem lesz a jövőben sem.

Álú dam: krumpli fűszergőzben

Azon kevés receptek egyike ez, amiket időről időre pontosan (na jó, majdnem pontosan - most is variáltam rajta egy kicsit) megismétlek, újra elkészítek. Örök favorit, amit minden parázskrumpli-szezonban legalább egyszer kell csinálni, de többször is lehet, és le is lehet fagyasztani belőle ínségesebb időkre. Jó hozzá a nagyobb szemű újkrumpli is (most olyan jó szilványi krumplijaim voltak), legjobb a diónyinál nem nagyobb, de végső esetben ókrumpliból is készíthető.
Az indiai konyha kifinomult, előkelő városi rétegében, a muszlim dominancia korában fejlesztették tökélyre a dam - perzsául "gőz" - főzési technikát, aminek az a lényege, hogy az ételek lezárt edényben, saját fűszeres gőzükben párolódnak készre lassú, egyenletes hő hatására. Az így készített ételek között az egyik legnépszerűbb a krumpli; az álú dam, vagyis gőzben főtt krumpli több különféle fűszerezéssel készíthető. Ebben a mostani receptben a krumplit karfiollal egészítettem ki - máskor csak krumpliból szoktam készíteni ezt a finomságot.

Köleses paprikáskrumpli

A köleses paprikáskrumpli gondolatával pár éve, a Kertészeti Egyetemen rendezett virágkiállításon találkoztam, ahol a virágok mellé persze lacikonyhák is települtek. Egyikük amolyan ősmagyar módra főzött: tábortűz közepébe állított hatalmas, lábas vashordóban (azt hiszem, dupla fala volt neki) rotyogott lassan a paprikás krumpli. Feltételezem, azért volt benne köles, hogy kerüljön bele valami olyan is, amit eleink ismerhettek - ha már a krumplit meg a paprikát csak tegnapelőtt ismertük meg. Mindenesetre a dolog finom volt, kipróbáltam itthon is, és időről időre készítek ilyet. Most pedig meg is osztom veletek.

Meggylekvár, meggyszörp

Befőzésben elég kevés a tapasztalatom: egész eddigi életemben talán kábé annyi lekvárt készítettem összesen, mint a minap. Jól termett a meggyfa, kénytelenek voltunk valamit csinálni a sok gyümölccsel. A lehető legegyszerűbb, hagyományosabb lekvárt szerettem volna csinálni, mindenféle bizbazfix nélkül. Annyi bizonyos, hogy az íze pompás lett - az majd kiderül idővel, hogy tartósra is sikeredett-e. A lekvár mellékterméke pedig szörp lett. A natúr meggyet nem mértem le; magozás után 8 kiló volt az, amit felhasználtunk. Ezt két fazékban főztem meg egyszerre, mert óriásüstöm nincsen. Szűk nyolc üveg (üvegenként 7.5 deci) lekvár lett ebből a mennyiségből (a nem teli üveget kezdtük el frissiben megenni), és mellé még szűk két liter szörp.

Szamósza: indiai zöldséges táska

A szamósza (hindíül helyesebben: szamószá, de mivel én úgy kezelem a szót, mintha már jövevényszó lenne a magyarban, a honosított alakot preferálom) az egyik legnépszerűbb indiai sós rágcsa. Lényegében olajban sült zöldséges (ritkán húsos) táskáról van szó - amolyan pirogféléről. A közelmúltban egy családi összejövetelre készítettem egy adagot - sikere volt, pedig elég rondácska lett. Az a helyzet, hogy évek óta nem vettem a fáradságot szamószát csinálni (és most is a hajamat téptem, mire elkészültem a töltögetéssel), és úgy tűnik, kijöttem a gyakorlatból.

Vegyes indiai zöldség panírral

A minap készített panír kétharmadát lefagyasztottam, harmadával pedig főztem egy finom vegyes zöldségkarit. Írtam már korábban, hogy ez a friss indiai sajt elég tűrhetően helyettesíthető tofuval, illetve a kereskedelemben kapható "grillezni való sajt"-ok egy része voltaképpen panír, vagy legalábbis pontosan úgy viselkedik. Mivel friss panírt készíteni pepecses, és a tej is drága, ezért gyakran helyettesítéshez folyamodom - ha viszont már megcsináltam az igazit, megadtam a módját annak is, amibe beletettem.

Panír: indiai friss sajt

A panír házilag készített friss, édes sajt. Magában, nyersen meglehetősen ízetlen; nem sokkal jobb, mint az állagban és tuljadonságaiban is hasonló tofu. Izgalmassá az teszi, hogy hevítésre nem olvad meg, így nyugodtan főzhető és süthető. Amúgy Magyarországon panírt készen venni tudtommal még nem lehet. Az elmúlt pár évben divatba jövő "grillezni való sajt" terméktípus néhány képviselője érdekes módon nem úgy készült, hogy a sajthulladékot műanyaggal hőállóvá tették és téglába sajtolták, hanem erősen hasonlít egy keményre préselt panírhoz - ha jól emlékszem, a Cosinus Gamma Kft. (akit nem érdekből reklámozok) sajtja volt ilyen, de csak a natúr, nem az ízesített verziók. Viszont a teljesen valódi panír egyszerűen elkészíthető otthon - csak jó sok tej kell hozzá.

Brie-s zöldfűszeres melegszendvics

Néhány komplikáltabb kaja után ismét itt van egy végtelenül egyszerű gyorsétel - könnyű ebéd vagy vacsora, amit nagyon hamar el lehet készíteni. A sült vagy grillezett brie egészen új, pompás aromákat bontakoztat ki, amikhez kiválóan passzol a rozmaring és a zsálya erdőíze. Egy kis nyers salátával, valamint gyári majonézzel kiegészítve lett meg a komplett ebéd.

Fokhagymabördő-pesto

Ez a pár napja kezdett fokhagymabördős széria utolsó darabja (a pirított tészta és a langalló után). Mint mostanában többször említettem, általában előre beütemezem a blogos recepteket, hogy ne fogyjak ki megjelenítenivalóból, ha épp nem érek rá fotózni és írni (vagy uram bocsá' főzni sem). Most is jópár recept előre meg van írva - ezeket a bördőseket azonban, mivel erősen szezonális termékről van szó, csupán pár nappal az elkészítésük után közzéteszem. Egyszóval itt van a fokhagymabördő klasszikus elkészítési módja: pesto.

Csokitorta vaníliakrémmel

Említettem már itt a blogon - talán többször is -, hogy sütésben nem vagyok valami nagy ász. Mostanában viszont feltámadt bennem a kedv, hogy tortát készítsek - és végül az alkalom is eljött rá, E névnapjának formájában. Így hát nekiálltam tortát sütni. A tészta receptjével nagyjából azt követtem, amit valamikor a közelmúltban találtam a neten, és már akkor megtetszett. A krémet pedig saját fantáziámra bíztam. A célom az volt, hogy az intenzíven csokoládés tésztát egy intenzíven vaníliás, dús izével kenjem meg.

Juhtúrós langalló

Langalló, avagy kenyérlángos, "magyar pizza" - és talán a jó marketingnek köszönhetően egyre többen töki pompos néven ismerik. Ez is tervezetlen ebéd volt. Főzni nem készültem, hideget akartam ebédre, de későn álltam neki a kenyérsütésnek, későre lett volna kész. Így hát kivettem a kenyértészta felét, és amíg a kiscipónak meghagyott másik fele befejezte a kelést, emezt gyorsan megsütöttem langallónak. Került rá a múltkori fokhagymabördőből is.

Sajtos egérke

Itt egy villámgyors, egyszerű és (ha gagyisajtot teszünk bele, és a sütőolajat másra is használjuk) meglehetősen olcsó feltét. Én zsenge újtökből készült klasszikus kapros tökfőzelék mellé készítettem május második felében - de akár kenyér mellé, némi salátával is jó lehet, vagy kiváló feltét bármilyen hagyományos főzelékhez. Hogy miért hívják ezt az ételfajtát egérkének, arról már többféle magyarázatot is hallottam: az egyik szerint azért, mert gyakran hosszú, vékony farkincájuk lesz a puffancsoknak, a másik szerint meg azért, mert úgy szaladgálnak körbe-körbe a serpenyőben, mint a kisegér. Egyébként az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az én családomban gyerekkoromban piláf volt a neve ennek a műfajnak - de hogy miért, azt elképzelni sem tudom, hiszen a piláf baromira nem ezt jelenti.

Zöldséges tészta fokhagymabördővel

Kínai ihletésű pirított tésztát meglehetősen gyakran készítek. A lényege: mindenféle zöldség vegyesen, szójaszósz, tészta - gyors, ízletes egytálétel. A zöldségek közül a különlegesség ezúttal a fokhagymabördő volt. Bördő... tetszik ez a szó. Vajon hányan ismerik? Én csak kábé egy éve tanultam. Akinek ismeretlen: a bördő a hagyma és a fokhagyma virágszárának a neve. A zöldhagymában ronda, nyálkás állagú bördők jelennek néha meg, ha pedig hagymafejet nevelünk, a bördőket kitördeljük a kertben, hogy a fej hízzon, ne pedig a virágzásra pazarolja az energiát a növény. A fokhagymával ugyanez a helyzet: a kertész kitördeli a bördőt, hogy nagyobbra nőjön a fej. Aztán általában kidobja - pedig finom, ehető része ez a növénynek. Úgy tűnik a netről, hogy egyes nyugati országokban afféle divatzöldség is lett a fokhagymabördő az elmúlt években: erősen szezonális különlegesség, amit kistermelői piacokon árulnak. A legtöbbször pestót csinálnak belőle, de egyéb célokra is fel lehet használni. Hát én most a bördőim egy részéből pirított tésztát csináltam.

Interblogitás

Általában nem vagyok valami szociális alkat: megvan a szűk, bensőséges baráti köröm, és viszonylag keveset haverkodom tágabb körbe tartozó, kevésbé közeli ismerősökkel. Így van ez a neten is: nemigen kommentelem mások blogjait, szinte soha nem chatelek, és még a facebookon sem vagyok rajta, a twitterről nem is beszélve. Most viszont annyira kedves kommenteket kaptam a számomra IRL teljesen ismeretlen Eszkimótól, hogy nem tudtam nem megnézegetni az ő blogját is. Itt jó, házias (bár jómagamnak kicsit túl húsközpontú) székely és egyéb receptek mellett az a meglepetés várt, hogy a hozzám fűzött kommenteknél is kedvesebben ír rólam, és tetszéssel idézi némi kósza gondolataimat. Ez pedig annyira melengeti a májamat, hogy kedvem támadt reagálni az ő "Ki hogyan szeret főzni" játékára, amit ezek a gondolatok ihlettek. A válaszaim egyrészt megmutatják, hogy néha vizet prédikálok és bort iszom; másrészt lehetőséget adnak további kósza gondolatokra. És egyben én is javasolom: indítsunk egy ilyen láncjátékot. Ha Te - kedves ismeretlen vagy ismerős olvasó - szintén írsz gasztroblogot, akkor vedd át az alábbi kérdéseket a magad oldalára, add meg vagy fejtsd ki a válaszaidat, linkelj erre az oldalra a cikkedben, és hagyj itt egy kommentet, ami viszont a te cikkedre mutat.

Rucolapesto

Valamikor a nem túl távoli múltban futottam bele valahol a neten (nem közlök linket, mert nem emlékszem, hogy hol volt ez) a rucolából készült pesto gondolatába. Mivel nagyon szeretem a pestót is és a rucolát is, úgy gondoltam, ezt mindenképpen ki kéne próbálni - és most (ez a recept voltaképpen május közepe táján készült) rucola is bőségesen termett a kertben, méghozzá kétféle is: a rendes "vad" fajta, ami ekkorra kezdett nagyon beindulni, valamint egy egyszerűbb levelű "nemes" fajta, amit magról vetettem, és fiatal korában kiváló, zsenge íze volt, mostanra viszont már nagyon virágozni kezdett, és a levelei szárazabbak és csípősebbek lettek. Eredetileg diót gondoltam tenni ebbe a pestóba, de az sajna nem volt otthon, venni nem akartam, ezért maradt a sima pörkölt-sós földimogyoró.

Indiai krumplifőzelék zöldborsóval

Itt van egy újabb példája az egyszerű indiai konyhának. Akár zöldborsó nélkül is el lehetne készíteni, és akkor tulajdonképpen a magyar paprikás krumpli némileg megbolondított, fűszeresebb rokonát kapnánk - ezért aztán ez az étel is alkalmas arra, hogy az indiai konyhától idegenkedőkkel megszerettessük ezt az ízvilágot. Amúgy pedig kellemes, testet-lelket tápláló vacsora, ami előkészítéssel együtt tokkal-vonóval legfeljebb 40 perc alatt megfőzhető, és ezalatt nem is kell végig mellette állni.