Analytics

2012. október 3., szerda

Vángí bhát - mahárástrai padlizsános rizs

A kert idei utolsó padlizsánjai kerültek bele ebbe a közép-indiai egytálételbe - szeptember közepén. Nem autentikus receptről van szó, inkább az én egyéni adaptációmról. Az autentikus receptnek is rengeteg, egymástól nagyon különböző változata van (megnéztem párat a weben, mielőtt az enyémet elkészítettem). Az azonban általában közös bennük, hogy a padlizsánt lényegében megfőzik a rizzsel együtt - én pedig erre nem voltam hajlandó rászánni magamat. Kevés dolgot utálok jobban, mint a ruganyos, csigaszerű padlizsánt - és az a tapasztalatom, hogy ha nincs böcsületesen megsütve, akkor olyan lesz. Ezért én külön megsütöttem a padlizsánt, és csak a vége felé kevertem bele a rizsbe. Így jobban szétmállott, mint elvileg kéne neki, a rizs pedig távolról sem lett pergős, hanem összeállt - de nem azért, mert szétfőtt, hanem inkább összeragasztotta a padlizsánkrém meg a nedves fűszerszósz. Az állagán tehát lehet, hogy fintorgott volna egy rendes maráthá ember - de az biztos, hogy az íze kiváló lett.

2012. szeptember 28., péntek

Fetás-spenótos kenyértekercs

Volt itthon némi feta, amit ideje volt elhasználni. Gondoltam, kitalálok belőle egy töltött kenyeret - vagy nevezhetjük pizzatekercsnek vagy egyébnek is. Mángold került hozzá a kertből, ez alkotta a fetával a tölteléket, amit szétteregettem egy kinyújtott kenyér/pizzatésztán, majd feltekercselve megsütöttem. Forrón is, másnap kihűlve is remek eledel volt - vendégvárónak vagy vendégségbe vivős kajának is nagyon el tudom képzelni.

2012. szeptember 23., vasárnap

Minimalista paradicsomszósz

Gondoltam, teszek egy próbát a minimalista paradicsomszósszal, amit sok főzős blogon dicsőítenek. A receptet - nem mintha copyrightos kreálmány lenne, ennyi erővel a főtt krumplit is copyrightolni lehetne - állítólag Marcella Hazan indította mostani hódító útjára, és különböző foodbloggerek nyomatták tovább - lásd például itt. A lényege: szinte semmi nincs benne, csak paradicsom és vaj, meg hagyma és só. A recept hivatalos formája konzerv paradicsomot (paradicsomlében eltett hámozott egész paradicsomot) használ hozzá - én friss, érett kerti paradicsomból csináltam meg. Az ítélet? Nem rossz, de nálunk nem lesz rendszeres menütétel. Nyilván el vagyok rontva, de én jobban szeretem a fűszeresebb, összetettebb ízeket - ez a tiszta paradicsomíz nem volt rossz, de jobban emlékeztetett menzai paradicsomos káposztára, mint valamelyik saját finom paradicsomszószomra.

2012. szeptember 18., kedd

Csilis-sajtos cukkinifőzelék

A nyári cukkinivariációk folytatása. Ez mostanra az utolsó epizód. Csilis sajtszósszal készített cukkini szeretett volna lenni - de inkább egy hagyományos magyar főzelékre emlékeztetett végül. Csak persze zamatosabb volt. Csiliből mondjuk elég kevés került bele: Babó ugyan sokszor megeszi a csípőset, de volt már, hogy panaszkodott rá, ezért mostanában általában kevés erőspaprikát használok.

2012. szeptember 13., csütörtök

Parmezános tésztabundában kirántott cukkini

Ugyan már ősz van most, hogy megjelenik ez a recept, de még a nyári cukkinidömping idején készült. Ezúttal a nagy, érett cukkiniből készítettem félig-meddig klasszikus rántott cukkinit. De a tojásos-prézlis panírozást nem nagyon szeretem csinálni, és enni sem mindig - inkább indiai stílusban tésztabundában sütöm meg azt, amit ki akarok rántani. Az ízesítés viszont most olaszosra készült - egy nagyon finom rántott cukkini lett az eredmény.

2012. szeptember 3., hétfő

Pirított rizs nyári zöldségekkel

Ezt a sült rizst egy nyári ebédre dobtam össze, és lényegében azt tettem bele, amit éppen adott a kert. Szinte minden saját benne, csak a vöröshagyma nem (mert azt pont nem tartok), meg persze a rizs, olaj, szójaszósz és gyömbér sem saját termés. Felhasználtam bele a csemegekukorica fattyaiból kibontott bébikukoricákat, a rendszeresen szedendő, de egyszerre nem nagyon sokat termő kínai ölesbabot; került bele egy kis cukkini is, mert az rengeteg van, meg még ez-az. Jó lett.

2012. augusztus 29., szerda

Szójás cukkinipörkölt

Még a nyári cukkinidömping idején találtam ki ezt a ragut, amikor kínlódva igyekeztem új és új formában asztalra tenni a cukkinit. Nem állítom, hogy ez lett a legsikeresebb vagy legizgalmasabb eredménye a próbálkozásnak - de ez is egy lehetőség, és azért elég jóra sikeredett. Lényegében egy magyaros, tejfölös paprikást készítettem a cukkiniből, és egy kis szójagranulátummal tettem tartalmasabbá. Az utóbbi helyett egyaránt el tudnék képzelni morzsolt tofut és megpirított darálthúst annak, aki azt szereti. Kenyérrel ettük ebédre.

2012. augusztus 24., péntek

Pálak dál - indiai spenótos lencse

Az indiai konyha egyik legalapvetőbb ételtípusa a dál, vagyis a lencse- és apróbabfélékből, ezeket általában hántolt-felezett formában felhasználva készült főzelék. Számtalan változata van északon és délen. Itt van most egy saját alkotású, észak-indiai hangulatú lencsefőzelék, amit spenót (pontosabban most éppen mángold) tesz színesebbé, ízesebbé és egészségesebbé. Többször is főztem ilyet, illetve ehhez nagyon hasonlót ezen a nyáron, amikor a vadon itt-ott kikelt mángoldokról leszedtem egy-két marék levelet, de annyit nem, hogy érdemes legyen főszereplővé tenni valamilyen ételben. Pompás ennivaló: laktató és ízletes.

2012. augusztus 19., vasárnap

Melegszendvics karemellizált hagymával, aszalt paradicsommal és cheddarral

Adott volt egy hűvös nyári este, amikor sok maradék kenyerünk volt, amit nagyon ideje volt már elpusztítani. A legtermészetesebb megoldás: melegszendvics. No de mit tegyünk rá? A szokásos soksajtkrémes melegszendvicsemhez nem voltak hozzávalók, sőt, semmilyen gagyisajt nem volt itthon, csak cheddar - bár az olcsó fajtából. Ki kéne találni valami kutyulmányt még hozzá, nem sok friss étel van itthon: legyen karamellizált hagyma. Az eredmény: fantasztikusan finom, dekadens melegszendvics. Olcsónak nem mondanám, de azért nem is vészesen drága - nagyon ajánlom kipróbálásra, nálunk biztos, hogy visszatérő tétel lesz a menün.

2012. augusztus 14., kedd

Pasta aglio olio e peperoncino

Bár sokszor eszünk tésztát, és szeretjük a fokhagymát is meg az erőspaprikát is, mégsem főztem még soha ilyet. Ez az első kísérletem inkább csak megbolondított sajtostészta lett, mert az alább megadott mennyiséghez egy teljes csomag tésztát kevertem hozzá. Így a csípőssége ugyan rendben volt, de a fokhagyma és az olaj eléggé háttérbe vonult; reszelt sajttal (gagyival) és tejföllel tettük csúszósabbá és gazdagabbá. Legközelebb - mert mindenképpen lesz legközelebb - több olajat és jóval több fokhagymát használok ennyi tésztához, talán kicsit több csilit is.

2012. augusztus 10., péntek

Köleses rakott zöldbab

Megint egy tepsis, rakott egytálétel. Hűvösebb nyári napokra ideális. Sárga zöldbabot használtam hozzá, de bármilyen fajta megteszi. A tömegét - az alsó réteget - ezúttal köles adta, ami nagyon kellemesnek bizonyult ebben a rakott ételben. A tetejére egy kis tofuval gazdagított, magyaros fűszerezésű zöldbab került, legfelülre pedig tejföl és reszelt sajt.

2012. augusztus 6., hétfő

Nagyanyó babsalátája

Újabb gyorskaja, konzerv alapanyaggal. (Persze házilag főzött babból is elkészíthető.) Gyerekkoromban Nagyanyótól, vagyis anyai nagyanyámtól vette át a családunk ezt a receptet, és kifejezetten nyáron készítettük kint a nyaralóban. Sem főzést, sem sok mosogatást nem igényel, és nagyon kellemes a kánikulában.

2012. augusztus 2., csütörtök

Kürtős kalács

A kürtős kalács igencsak finom dolog, pláne, ha frissen sült szabad tűzön. Az utcákon elektromos kemencében készült, vékony és kemény tésztájú (és ráadásul méregdrága) kürtős kalácsokért nem vagyok oda. Viszont valamikor tizenéves koromban a családom rákattant, hogy csináltassunk kürtőskalácssütő fát (valakinél vendégségben találkoztak vele) - így esztergáltattak egyet. Pár évig időnként használtuk kerti mulatságokhoz, aztán elmúlt a varázsa, kallódni kezdett. Most kölcsönkértem a dorongot, amikor én hívtam vendégeket kerti partira. Úgy hallottam, népi vásárokon időnként lehet ilyet készen kapni, de esztergályosok is léteznek még, akik rendelésre megcsinálják. Ajánlom mindenkinek, nagyon jó játék. Házi sütőben sült mini kürtőskalácshoz találkoztam még azzal az ötlettel, hogy vécépapírgurigákat vonjunk be alufóliával - ezt persze tűzön nem lehetne megjátszani.
Ja, és még egy dolog: kürtős. Nem kürtös, mint azt sokfelé látni lehet. Kürt nincs, hanem kürtő van benne.

2012. július 29., vasárnap

Sült-párolt répa

Korábban is többször megállapítottam már, hogy a mezei sárgarépa önmagában is igen finom étellé alakítható. De most magam is meglepődtem, hogy mennyire finom ebéd lett a ritkításkor kiszedett, ujjnyi vagy annál nem sokkal nagyobb répákból. Azt hiszem, a siker fő titka az volt, hogy viszonylag sok zsiradékon, nagy lángon készítettem el, így inkább sült, mint párolt répa lett a végeredmény, kellemesen karamellizálódott cukrokkal.

2012. július 24., kedd

Grillezett zöldséges haloumi

Egy hétvégi villásreggelire készítettem el ezt a nyárias finomságot. Nem vagyok nagy reggeliző, de időnként bizony jól tud esni egy meleg luxusreggeli - ez ilyen volt. Mindjárt megsúgom, hogy a haloumi sajt valójában nem Haloumi volt, hanem "hajdúsági grillsajt" - ami tapasztalatom szerint két dologban különbözik a valódi Haloumitól: nem Krétán készült, és így nem kapja meg az eredetvédett megjelölést, emellett sokkal olcsóbb. Kiegészítette pár nyári zöldség, köztük egészen pici sárga bébicukkini - olyan fiatal, hogy a végén a virág még el sem hervadt.

2012. július 19., csütörtök

Omlós sütemény sós karamellával

Sós karamell - hmmm. Divatnak tűnik mostanában a főzős blogokon. Én eddig egyszer tettem vele kísérletet, és izgalmasnak találtam. Most vendégségbe készítettem egy kis omlóssütit, amin direkt a sós karamell volt a sztár. Az enyhén édes, enyhén sós vajastészta semmi különös: kellemesen porhanyós, intenzíven vajas alapot adott a nyúlós, édes, szintén zamatosan vajas, dekadens karamellnek, amit sókristályok bolondítottak meg. Először, de nem utoljára csináltam ilyet.

2012. július 18., szerda

Palánták idén utoljára: az első böcsületes szüret

Bár tavasszal jutott bőven kánikula is, a koranyár összességében nem volt valami kedvező a paradicsomnak. Sajnos idén sem jött be az a reményem, hogy még júniusban kóstolhatok saját termést. Július elején már egy-két szemet tudtunk szedegetni némelyik fajtából, de az első tisztességes szüretem ma volt. Egy kis ízelítő következik tehát a különféle nemhibrid paradicsomaimból. (Itt a legutóbbi palántás bejegyzés, ott pedig link az azelőttihez.) A csilik is szedhetőek már, bár érni még csak egy részük kezdett. A padlizsánon pedig épp csak hogy elkezdett duzzadozni az első tojások.

2012. július 14., szombat

Görögös serpenyős krumpli

A pirított krumpli témájára már annyi variáció van itt, hogy nem is linkelek a korábbiakhoz (kattints a jobb oldalon a "krumpli" címkére, aztán tallózd ki belőle a pirított krumplikat, ha érdekelnek). Ezt a mostanit görögnek kereszteltem. Ennek az egyik oka az, hogy fetás salátát ettünk hozzá - de ez persze nem a krumpli sajátsága. (Tulajdonképpen a magzani kezdő rengeteg fejessalátát kellett gyors ütemben fogyasztani, és azt gondoltam, hogy a nagy tál salátához a pirított krumpli jól fog passzolni.) A krumplit magát úgy hellenizáltam, hogy mindenféle zöldfűszereket tettem bele, és egy kis paradicsommal is ízesítettem.

2012. július 9., hétfő

Távol-keleti tócsifantázia


 Bár nagyon szeretem a tócsit (vagy talán éppen azért?) - nemigen szoktam variálni rajta. Pedig lehetne vele csinálni mindenféle megbolondítást - és ez a mostani kísérlet kifejezetten bejött. A részleteket szokás szerint az alkalom szülte: volt pár megkezdett dolog (tofu, káposzta), amiket el kellett használni. Így született meg a tofus-káposztás tócsi amolyan kelet-ázsiai felhanggal.

2012. július 4., szerda

Csőben sült rizses karfiol

Egy egyszerű kis sütőben sült egytálétel. Rendszeresen készítek ehhez hasonlókat, főleg hidegebb estéken, amikor jó, ha a sütő is rásegít a szobahőmérsékletre. A tavalyi egybesült karfiolom eléggé hasonló volt ehhez a mostanihoz, de ez most egyszerűbb, sokkal kevésbé munkaigényes étel. A karfiolt és a rizst ezúttal nem liszttel sűrített sajtszósz, hanem tojásos-tejfölös öntet és külön reszelt sajt egészíti ki.