Sajtos egérke

Itt egy villámgyors, egyszerű és (ha gagyisajtot teszünk bele, és a sütőolajat másra is használjuk) meglehetősen olcsó feltét. Én zsenge újtökből készült klasszikus kapros tökfőzelék mellé készítettem május második felében - de akár kenyér mellé, némi salátával is jó lehet, vagy kiváló feltét bármilyen hagyományos főzelékhez. Hogy miért hívják ezt az ételfajtát egérkének, arról már többféle magyarázatot is hallottam: az egyik szerint azért, mert gyakran hosszú, vékony farkincájuk lesz a puffancsoknak, a másik szerint meg azért, mert úgy szaladgálnak körbe-körbe a serpenyőben, mint a kisegér. Egyébként az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az én családomban gyerekkoromban piláf volt a neve ennek a műfajnak - de hogy miért, azt elképzelni sem tudom, hiszen a piláf baromira nem ezt jelenti.

Zöldséges tészta fokhagymabördővel

Kínai ihletésű pirított tésztát meglehetősen gyakran készítek. A lényege: mindenféle zöldség vegyesen, szójaszósz, tészta - gyors, ízletes egytálétel. A zöldségek közül a különlegesség ezúttal a fokhagymabördő volt. Bördő... tetszik ez a szó. Vajon hányan ismerik? Én csak kábé egy éve tanultam. Akinek ismeretlen: a bördő a hagyma és a fokhagyma virágszárának a neve. A zöldhagymában ronda, nyálkás állagú bördők jelennek néha meg, ha pedig hagymafejet nevelünk, a bördőket kitördeljük a kertben, hogy a fej hízzon, ne pedig a virágzásra pazarolja az energiát a növény. A fokhagymával ugyanez a helyzet: a kertész kitördeli a bördőt, hogy nagyobbra nőjön a fej. Aztán általában kidobja - pedig finom, ehető része ez a növénynek. Úgy tűnik a netről, hogy egyes nyugati országokban afféle divatzöldség is lett a fokhagymabördő az elmúlt években: erősen szezonális különlegesség, amit kistermelői piacokon árulnak. A legtöbbször pestót csinálnak belőle, de egyéb célokra is fel lehet használni. Hát én most a bördőim egy részéből pirított tésztát csináltam.

Interblogitás

Általában nem vagyok valami szociális alkat: megvan a szűk, bensőséges baráti köröm, és viszonylag keveset haverkodom tágabb körbe tartozó, kevésbé közeli ismerősökkel. Így van ez a neten is: nemigen kommentelem mások blogjait, szinte soha nem chatelek, és még a facebookon sem vagyok rajta, a twitterről nem is beszélve. Most viszont annyira kedves kommenteket kaptam a számomra IRL teljesen ismeretlen Eszkimótól, hogy nem tudtam nem megnézegetni az ő blogját is. Itt jó, házias (bár jómagamnak kicsit túl húsközpontú) székely és egyéb receptek mellett az a meglepetés várt, hogy a hozzám fűzött kommenteknél is kedvesebben ír rólam, és tetszéssel idézi némi kósza gondolataimat. Ez pedig annyira melengeti a májamat, hogy kedvem támadt reagálni az ő "Ki hogyan szeret főzni" játékára, amit ezek a gondolatok ihlettek. A válaszaim egyrészt megmutatják, hogy néha vizet prédikálok és bort iszom; másrészt lehetőséget adnak további kósza gondolatokra. És egyben én is javasolom: indítsunk egy ilyen láncjátékot. Ha Te - kedves ismeretlen vagy ismerős olvasó - szintén írsz gasztroblogot, akkor vedd át az alábbi kérdéseket a magad oldalára, add meg vagy fejtsd ki a válaszaidat, linkelj erre az oldalra a cikkedben, és hagyj itt egy kommentet, ami viszont a te cikkedre mutat.

Rucolapesto

Valamikor a nem túl távoli múltban futottam bele valahol a neten (nem közlök linket, mert nem emlékszem, hogy hol volt ez) a rucolából készült pesto gondolatába. Mivel nagyon szeretem a pestót is és a rucolát is, úgy gondoltam, ezt mindenképpen ki kéne próbálni - és most (ez a recept voltaképpen május közepe táján készült) rucola is bőségesen termett a kertben, méghozzá kétféle is: a rendes "vad" fajta, ami ekkorra kezdett nagyon beindulni, valamint egy egyszerűbb levelű "nemes" fajta, amit magról vetettem, és fiatal korában kiváló, zsenge íze volt, mostanra viszont már nagyon virágozni kezdett, és a levelei szárazabbak és csípősebbek lettek. Eredetileg diót gondoltam tenni ebbe a pestóba, de az sajna nem volt otthon, venni nem akartam, ezért maradt a sima pörkölt-sós földimogyoró.

Indiai krumplifőzelék zöldborsóval

Itt van egy újabb példája az egyszerű indiai konyhának. Akár zöldborsó nélkül is el lehetne készíteni, és akkor tulajdonképpen a magyar paprikás krumpli némileg megbolondított, fűszeresebb rokonát kapnánk - ezért aztán ez az étel is alkalmas arra, hogy az indiai konyhától idegenkedőkkel megszerettessük ezt az ízvilágot. Amúgy pedig kellemes, testet-lelket tápláló vacsora, ami előkészítéssel együtt tokkal-vonóval legfeljebb 40 perc alatt megfőzhető, és ezalatt nem is kell végig mellette állni.

Roston sült pisztráng zöldfűszerekkel

Ezúttal a pisztráng volt akciós. Emellett fel volt halmozva a tűzrakóhelyen egy csomó nyesedék meg egyéb, amit el kellett égetni, és a következő napokra esőt mondtak - ezek a tényezők együtt arra késztettek, hogy süssem meg az év első kerti vacsoráját. A nyesedéket persze ki kellett egészíteni némi rendes fával, hogy legyen parázs is. A halat minden különösebb flanc nélkül készítettem elő, a nyárelőt ünneplő mindenféle vegyes zöldfűszert pakolva a hasába. A roston sült pisztráng mellé fóliában sütött fűszeres zöldségköretet készítettem.

Magvas pirított krumpli legelősalátával

Megint egy variáció pirított krumplira. Itt láthatóak a tavalyiak: rozmaringos / lepkeszegleveles - itt pedig az idei, közelmúltbeli: petrezselymes. Ezúttal az ízről és az izgalmasságról teljes egészében a különféle pirított magvak egyvelege gondoskodik. Magvak - itt álljunk is meg egy szóra. Amikor magvakról beszélek, akkor magvakra gondolok: szezám, napraforgó, len és társaik - nem pedig a diófélékre - dió, mogyoró, mandula és társaik. Fel nem foghatom, miért szokás az angol "nuts" szót magyarra magvaknak fordítani, és gyűjtőnéven magnak nevezni a dióféléket. Nem az a bajom vele, hogy nem magvak, hiszen persze, hogy azok; és nem is az, hogy a diófélék helyesebb, mert botanikailag a legtöbbnek köze sincs a dióhoz. De szerintem a "mag" központi jelentésbokrába egyszerűen nem tartoznak bele a jobb híján dióféléknek vagy akár dióknak nevezhető javak, emellett a konyhán használt növényi terményeinknek igen nagy része technikailag mag, tehát miért pont a diókat illetnénk ezzel az elnevezéssel? Miért nem a gabonákat, vagy a borsót vagy a kókuszt? Na mindegy. Jöjjön a recept.

Retek egyszerű indiai módra

Ezzel a nagyon egyszerű, nagyon gyors és olcsó étellel mindjárt két "filozófiai" tételt is lehet illusztrálni. Az egyik tétel az, hogy Magyarországon valamiért nagyon elterjedt a konyhológiai konzervativizmus, és sokan követik azt az elvet, hogy egy adott dolgot (legalábbis egy adott zöldséget, mert valami oknál fogva a húsokra ez kevésbé jellemző) egy adott módon lehet elkészíteni - esetleg két-három adott módon, és a krumplit talán akár négyféleképpen is. Tehát ha spenót kerül az asztalra, akkor az "spenótnak" van megfőzve - igazából még külön neve sincs a belőle készült ételnek, mert úgyis csak azt lehet belőle készíteni. Ha meg retek kerül az asztalra, akkor azt nyersen esszük a zsíros kenyér vagy körözött vagy akármi mellé. A főtt retek gondolata egyesekből látható megbotránkozást vált ki. Pedig... itt mondok egy példát, amin ki lehet próbálni.
A másik filozófiai tételem mára az, hogy az indiai konyha a közvélekedés szerint bonyolult, és rengeteg fűszert használ. Ami gyakran igaz is (bár súlyos tévedés, hogy minden ételbe legalább száz vagy akár húsz különféle fűszer kell - szerintem száz különböző fűszert legfeljebb múzeumban lehet egymás mellett találni). De nem feltétlenül igaz: a hétköznapi, házias indiai ételek általában legfeljebb négy-öt alapfűszer különféle variációival készülnek. Erre is példa a mai retekfőzelék.

Mangós túrókrém

Lehet kapni az ázsiai kajákat forgalmazó boltokban konzerv mangópürét. Idehaza, ahol tisztességes mangót nem kapni, ez a legjobb megoldás, ha valakit már megrontott Dél-Ázsia, és valódi mangóízt szeretne érezni. Mert amit a hipermarketben mangóként árulnak, azt éretlenül és kőkeményen szüretelik valahol Afrikában vagy Dél-Amerikában, és az íze legfeljebb a savanyított fenyőgyantáéval vetekedhet, nem az érett mangóéval. Úgyhogy időnként beruházok egy doboz mangópürébe. Egy részét pár nap alatt elnyeljük mangólasszí formájában, egy részét pedig jégkockatartóba töltve lefagyasztom, hogy maradjon ínségesebb napokra is. És most egy részéből túrókrém lett. Mangó helyett működne a dolog bármilyen más gyümölccsel is - frissen vagy lekvár formájában.

Pirított rizs karfiolos karfiollal

Pirított rizs: kínai konyha Móricka-módra. Nem baj: finom dolog. És mi a szösz az, hogy karfiolos karfiollal? Hát kérem szépen - ezzel arra próbáltam célozni, hogy a karfiolnak minden része ehető, mégis gyakran eldobunk belőle egy csomót. Sokszor én is - de ebben az ételben benne van a karfiol rózsáin kívül a torzsája, a levélszárai és a levélzöldje is. Ezen kívül tojással van gazdagítva, és így már komoly egytálétel lesz belőle - de persze aki akarja, köretnek is eheti valami luxusebédhez.

Szarszón dá szág - mustárzöldje pandzsábi módra

A pandzsábi (észak-indiai) parasztkonyha egyik nagy klasszikusa - különösen a téli időszakban - a szarszón dá szág, vagyis a mustárlevélből készült zöldfőzelék. Én kora tavasszal a konyhakerti ágyásaim egy részét - azokat, amikbe csak későbbi termény, például paradicsom kerül majd - bevetem mustárral. Egy részét aztán megesszük zöldségnek, egy részét pedig egyszerűen bekapálom a földbe zöldtrágyának. Addig is, amíg így vagy úgy véget ér, akadályozza az egyéb növények - vagyis gyomok - kelését, és a gyökereivel lazán tartja a földet. Idén április közepén arattam először a mustárlevélből (amit március elején vetettem). Ez volt idén az első saját termésű ebédünk. A recept is akkori, még ha csak most jelenik is meg. Az elkészítés módjául végtelenül egyszerű, "vidékies" verziót választottam. Ideális esetben a szarszón dá szághoz makká dí rótí, vagyis egy némileg tortillához hasonló kukoricalepény társul, ezzel azonban most nem bajlódtam: sima kenyérrel ettük.

Petrezselymes krumpli, ahogy én készítem

Az egyik legegyszerűbb, olcsó és finom klasszikus - a pirított krumpli - legklasszikusabb válfaja. Kevésbé klasszikus korábbi recepteket itt láthatsz: rozmaringos / lepkeszegleveles. A petrezselymes krumpli sokaknál úgy néz ki, hogy a krumplit megfőzik, aztán szórnak rá mutatóba egy kis petrezselymet. A végeredménynek pedig se íze, se bűze. Köretnek talán megteszi, de főételnek a magamfajta valami jobbat kíván - és körítésnek sem árt, ha zamatosabb. Az én verziómban hagyma, fokhagyma is van, és kétszer is meg van pirítva a főzés során.

Pikáns zöldborsós rizottó mandulával

A rizottóban jó, ha van valami luxusjellegű, izgalmas dolog, ami feldobja az egészet. De történetesen nem volt otthon semmi erre való dolog, csak egy darabka minőségi sajt - pecorino romano - állt már egy ideje, amit rizottóhoz akartam elhasználni. Így született meg ez a kreálmány, ami különleges hozzávalók nélkül áll össze, ám kombinálva mégis luxusjellege és különleges zamata van. Megsúgom, hogy a pikantériában egy kis Becherovka is segített. Mi egytálételnek ettük, de akinek ez kevés, gazdag köretként is fogyaszthatja.

Túrós spenót

A minap nem bírtam ellenállni a piacon a friss spenótnak. A klasszikus magyar spenótfőzelék és az indiai pálak panír fúzióját készítettem el belőle: fokhagymás ízű, tejfölös habarással vastagított (de zsemle és egyéb bizarrságok nélkül készült) kaját, amit egyszerű túróval egészítettem ki. Majdnem mindet befaltuk ebédre; a kevéske maradékból pizzafeltét lett.

Grillezett cukkini sajtos polentával és crostinivel

Odébb van még a nyár, és most - pontosabban amikor ezt főztem, nem amikor megjelent - van itt az az idő, amikor pokoli drága minden zöldség. Látván, hogy a fejeskáposzta ugyanannyiba kerül, mint a gusztusos cukkini, besokaltam: ha már minden egy vagyonba kerül, akkor eszünk egy kis nyári zöldséget. Így lett egyik nap grillezett cukkini az ebéd.

Kenyeres kelbimbó csőben sütve

A közelmúltban, amikor egy kicsit visszaolvasgattam a blogon, észrevettem, hogy sokszor szerepel a bevezetőben olyasmi, hogy "ezt az ételt a körülmények szülték". Nem voltam tudatában, milyen sokszor leírtam már ezt - most írhatnám újra. De hát nincs is ebben semmi meglepő, hiszen - legalábbis az én "filozófiám" szerint - a főzés nagy része erről szól. Persze az is jó dolog, hogy elhatározunk valami konkrétat, megvesszük a hozzávalókat egytől egyig, aztán megcsináljuk pontosan ugyanazt - de legalább ilyen jó, és szerintem gyakrabban előforduló dolog az, hogy bepillantunk a kamrába, hűtőbe: "mi a fenét tudnánk csinálni vacsorára?" Ennek a konkrét miafenének a központi alapanyaga a szikkadt kenyér volt, amit nagyon ideje volt elhasználni. Kiegészítettem sajtszósszal és mirelit kelbimbóval. Pompás vacsora lett.

Paradicsomos-tejszínes tofu

Rögtönzött vacsora egy olyan estéről, amikor nemigen volt itthon más alapanyag, mint tofu. Viszonylag ritkán készítek olyan vegetáriánus kaját, ami valami húsétel utánzatának tűnik - ez azok közé tartozik, és biztos vagyok benne, hogy tofu helyett valamilyen húsból elkészítve is ízlene azoknak, akik "olyan hajlamúak". A tofunak főfogásként amúgy én sem vagyok nagy rajongója, inkább kisebb mennyiségeket szeretek valami zöldséges ételbe beletenni - de azért ez sem lett rossz étel.

Andé kí bhurdzsí: indiai rántotta

A múltkori parasztrántotta után itt egy újabb zöldséges rántotta - ezúttal indiai módra elkészítve. Laktató, gyors vacsora vagy ebéd, amit valószínűleg az is megkedvel, aki (még) nem az indiai konyha rajongója. Ráadásul az is el tudja készíteni, aki nincs otthon az indiai főzésben - csak kell venni hozzá egy kis gyári garam maszálát

Medvehagymás tejfölöstúró sárgarépával

A közelmúltban sikerült egy időre előre dolgoznom itt a blogon: több hétre előre be vannak ütemezve a megjelenendő receptek, hogy ha valamikor sok a munkám, és nem érek rá ezzel foglalkozni, ne legyen fennakadás. A medvehagymás tejfölöstúrót viszont hetek múlva már nemigen lehet majd elkészíteni, hiszen a medvehagyma szezonja rövid - úgyhogy előbb jelenik meg, mint több, valójában korábban megfőzött étel. Friss, könnyed, tavaszi vacsora gyönyörű zamatokkal, és pillanatok alatt elkészül. A sárgarépát leginkább a színe kedvéért választottam kiegészítőnek (így most egyébként az összetevők az indiai zászlót adják ki - de ráfoghatjuk azt is, hogy magyar, csak kicsit eltolódott a színe), de az ízének is jót tett.

Khicsrí, vagyis indiai kása

Emlegettem már itt a blogon, hogy a kásákat méltatlanul szokás lenézni és mellőzni. A khicsrí klasszikus indiai vidéki kásaverzió, ami készülhet egészen egyszerűre is (és ilyenkor betegeknek való, lábadozást segítő ételnek tartják), vagy fűszeresre és zöldségekkel izgalmasítottra. Amit itt leírok, az egy nem túl izgalmas zöldségekkel feldobott, középszerű khicsrí-változat: laktató és tápláló, meglehetősen ízletes, olcsó, de nem kulináris versenyeket nyerő kajatípus.