Analytics

2011. május 6., péntek

Szarszón dá szág - mustárzöldje pandzsábi módra

A pandzsábi (észak-indiai) parasztkonyha egyik nagy klasszikusa - különösen a téli időszakban - a szarszón dá szág, vagyis a mustárlevélből készült zöldfőzelék. Én kora tavasszal a konyhakerti ágyásaim egy részét - azokat, amikbe csak későbbi termény, például paradicsom kerül majd - bevetem mustárral. Egy részét aztán megesszük zöldségnek, egy részét pedig egyszerűen bekapálom a földbe zöldtrágyának. Addig is, amíg így vagy úgy véget ér, akadályozza az egyéb növények - vagyis gyomok - kelését, és a gyökereivel lazán tartja a földet. Idén április közepén arattam először a mustárlevélből (amit március elején vetettem). Ez volt idén az első saját termésű ebédünk. A recept is akkori, még ha csak most jelenik is meg. Az elkészítés módjául végtelenül egyszerű, "vidékies" verziót választottam. Ideális esetben a szarszón dá szághoz makká dí rótí, vagyis egy némileg tortillához hasonló kukoricalepény társul, ezzel azonban most nem bajlódtam: sima kenyérrel ettük.

2011. május 2., hétfő

Petrezselymes krumpli, ahogy én készítem

Az egyik legegyszerűbb, olcsó és finom klasszikus - a pirított krumpli - legklasszikusabb válfaja. Kevésbé klasszikus korábbi recepteket itt láthatsz: rozmaringos / lepkeszegleveles. A petrezselymes krumpli sokaknál úgy néz ki, hogy a krumplit megfőzik, aztán szórnak rá mutatóba egy kis petrezselymet. A végeredménynek pedig se íze, se bűze. Köretnek talán megteszi, de főételnek a magamfajta valami jobbat kíván - és körítésnek sem árt, ha zamatosabb. Az én verziómban hagyma, fokhagyma is van, és kétszer is meg van pirítva a főzés során.

2011. április 29., péntek

Pikáns zöldborsós rizottó mandulával

A rizottóban jó, ha van valami luxusjellegű, izgalmas dolog, ami feldobja az egészet. De történetesen nem volt otthon semmi erre való dolog, csak egy darabka minőségi sajt - pecorino romano - állt már egy ideje, amit rizottóhoz akartam elhasználni. Így született meg ez a kreálmány, ami különleges hozzávalók nélkül áll össze, ám kombinálva mégis luxusjellege és különleges zamata van. Megsúgom, hogy a pikantériában egy kis Becherovka is segített. Mi egytálételnek ettük, de akinek ez kevés, gazdag köretként is fogyaszthatja.

2011. április 26., kedd

Túrós spenót

A minap nem bírtam ellenállni a piacon a friss spenótnak. A klasszikus magyar spenótfőzelék és az indiai pálak panír fúzióját készítettem el belőle: fokhagymás ízű, tejfölös habarással vastagított (de zsemle és egyéb bizarrságok nélkül készült) kaját, amit egyszerű túróval egészítettem ki. Majdnem mindet befaltuk ebédre; a kevéske maradékból pizzafeltét lett.

2011. április 22., péntek

Grillezett cukkini sajtos polentával és crostinivel

Odébb van még a nyár, és most - pontosabban amikor ezt főztem, nem amikor megjelent - van itt az az idő, amikor pokoli drága minden zöldség. Látván, hogy a fejeskáposzta ugyanannyiba kerül, mint a gusztusos cukkini, besokaltam: ha már minden egy vagyonba kerül, akkor eszünk egy kis nyári zöldséget. Így lett egyik nap grillezett cukkini az ebéd.

2011. április 18., hétfő

Kenyeres kelbimbó csőben sütve

A közelmúltban, amikor egy kicsit visszaolvasgattam a blogon, észrevettem, hogy sokszor szerepel a bevezetőben olyasmi, hogy "ezt az ételt a körülmények szülték". Nem voltam tudatában, milyen sokszor leírtam már ezt - most írhatnám újra. De hát nincs is ebben semmi meglepő, hiszen - legalábbis az én "filozófiám" szerint - a főzés nagy része erről szól. Persze az is jó dolog, hogy elhatározunk valami konkrétat, megvesszük a hozzávalókat egytől egyig, aztán megcsináljuk pontosan ugyanazt - de legalább ilyen jó, és szerintem gyakrabban előforduló dolog az, hogy bepillantunk a kamrába, hűtőbe: "mi a fenét tudnánk csinálni vacsorára?" Ennek a konkrét miafenének a központi alapanyaga a szikkadt kenyér volt, amit nagyon ideje volt elhasználni. Kiegészítettem sajtszósszal és mirelit kelbimbóval. Pompás vacsora lett.

2011. április 13., szerda

Paradicsomos-tejszínes tofu

Rögtönzött vacsora egy olyan estéről, amikor nemigen volt itthon más alapanyag, mint tofu. Viszonylag ritkán készítek olyan vegetáriánus kaját, ami valami húsétel utánzatának tűnik - ez azok közé tartozik, és biztos vagyok benne, hogy tofu helyett valamilyen húsból elkészítve is ízlene azoknak, akik "olyan hajlamúak". A tofunak főfogásként amúgy én sem vagyok nagy rajongója, inkább kisebb mennyiségeket szeretek valami zöldséges ételbe beletenni - de azért ez sem lett rossz étel.

2011. április 9., szombat

Andé kí bhurdzsí: indiai rántotta

A múltkori parasztrántotta után itt egy újabb zöldséges rántotta - ezúttal indiai módra elkészítve. Laktató, gyors vacsora vagy ebéd, amit valószínűleg az is megkedvel, aki (még) nem az indiai konyha rajongója. Ráadásul az is el tudja készíteni, aki nincs otthon az indiai főzésben - csak kell venni hozzá egy kis gyári garam maszálát

2011. április 6., szerda

Medvehagymás tejfölöstúró sárgarépával

A közelmúltban sikerült egy időre előre dolgoznom itt a blogon: több hétre előre be vannak ütemezve a megjelenendő receptek, hogy ha valamikor sok a munkám, és nem érek rá ezzel foglalkozni, ne legyen fennakadás. A medvehagymás tejfölöstúrót viszont hetek múlva már nemigen lehet majd elkészíteni, hiszen a medvehagyma szezonja rövid - úgyhogy előbb jelenik meg, mint több, valójában korábban megfőzött étel. Friss, könnyed, tavaszi vacsora gyönyörű zamatokkal, és pillanatok alatt elkészül. A sárgarépát leginkább a színe kedvéért választottam kiegészítőnek (így most egyébként az összetevők az indiai zászlót adják ki - de ráfoghatjuk azt is, hogy magyar, csak kicsit eltolódott a színe), de az ízének is jót tett.

2011. április 3., vasárnap

Khicsrí, vagyis indiai kása

Emlegettem már itt a blogon, hogy a kásákat méltatlanul szokás lenézni és mellőzni. A khicsrí klasszikus indiai vidéki kásaverzió, ami készülhet egészen egyszerűre is (és ilyenkor betegeknek való, lábadozást segítő ételnek tartják), vagy fűszeresre és zöldségekkel izgalmasítottra. Amit itt leírok, az egy nem túl izgalmas zöldségekkel feldobott, középszerű khicsrí-változat: laktató és tápláló, meglehetősen ízletes, olcsó, de nem kulináris versenyeket nyerő kajatípus.

2011. március 31., csütörtök

Tökéletlen falafel

Az ötlet jó volt, de a falafel valahogy nem igazán jött össze. Utoljára valamikor nagyon régen, legalább 10 éve volt, hogy ilyesmivel próbálkoztam - és emlékeim szerint akkor jól sikerült. Most viszont sütés közben rapityára hullott szét a falafelem: talán túl vizesre készítettem a masszáját. Mindenesetre a széthullott cuccot kihalászgattam az olajból, valamelyest leitattam papírtörlőn, aztán később megettük kenyérrel és zöldségekkel amolyan pástétomszerűségnek; a megmaradt masszát pedig liszttel tömörítettem - így szépen egyben maradtak a golyócskák, viszont nem igazán falafel-jellegűek lettek. Kommentbe szívesen látnám a tanácsokat, hogy hogyan kell jó falafelt csinálni.

2011. március 26., szombat

Hummusz, azaz csicseriborsó-krém

A Közel-Kelet klasszikus kenőkéje (hű, micsoda alliteráció!) a hummusz (esetleg humusz, homosz - nem beszélek azokon a nyelveken, amelyeken a szó használatos, úgyhogy nem tudom a pontos eredeti alakot). Pár éve egyre több boltban árulnak kész hummuszt kis dobozkában - aranyárban, és ráadásul többnyire pocsék kivitelben: olyan az íze, mint a vizes lisztnek. A házilag készült valódi hummusz - csupa tartalmas és ízletes hozzávalóval - remek kenőke, vízzel vagy joghurttal felhigítva pedig salátaöntet, tésztaszósz, esetleg nyerszöldség-ropogtatnivalókhoz vagy csipszhez és ilyesmihez adható dip. És ha történetesen van otthon főtt csicseriborsó - mint nekem volt, a múltkori cshólé után -, akkor nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető.

2011. március 22., kedd

Cshólé - csicseriborsó pandzsábi módra

A csicseriborsót mifelénk csak az elmúlt pár évben kezdi újra felfedezni a "reform" konyha, pedig régen
fontos élelmiszer volt nálunk is. Aztán takarmánnyá degradálódott. A cshólé az egyik legnépszerűbb "standard" indiai kaja, amely valószínűleg a termékeny észak-indiai Pandzsábból ered. Kell bele néhány egzotikus fűszer, hogy hiteles legyen - de meg lehet próbálkozni helyettesítésekkel is. Történetesen a cshólé savanykás-édeskés alapjellegét az ámcsúr, az éretlen mangóból szárítás után őrölt por szokta megadni, és én menet közben jöttem rá, hogy ebből elfogyott a készletem. Volt viszont itthon anárdáná, vagyis a vadgránátalma szárított magocskái, szintén őrölve - ez némileg hasonló ízvilágot ad. Eldöntöttem, hogy ezt használom; majd - mit tesz Isten? - egy gyors netes körülnézés során kedvenc indiai kajablogomon pont egy olyan cshólé-receptet találtam, amelyik gránátalmamagot használ mangópor helyett. Erre alapoztam tehát az én improvizációmat - munkásabb, mint ahogy máskor főzni szoktam a cshólét, de megérte.

2011. március 18., péntek

Egyszerű parasztrántotta

Parasztrántottának szoktam nevezni ezt a műfajt. A klasszikus parasztreggelire emlékeztet, csak persze vega kivitelben (már amennyire a tojást vegának lehet nevezni - a lényeg az, hogy kolbász, szalonna és ilyesmik nélkül). Főleg nyáron készítem, és olyankor kerül bele zöldpaprika, esetleg más zöldség is. Most tél volt, nem volt otthon semmi különös, viszont kellett egy gyors, meleg ebéd, és volt pár félretett főtt krumpli a töltött krumpli készítéséből. Úgyhogy rittyentettem egy parasztrántottát.

2011. március 13., vasárnap

Töltött krumpli

Megint egy egyszerű, olcsó, kicsit pepecselős, de azért nem túl munkaigényes télvégi vacsora, ami laktat, és testet-lelket melenget. Töltött krumpli. Mivel töltött krumpli? Krumplival töltött krumpli. Na jó - azért nem csak. Került bele mindenféle finomság is. Savanyúság jó lett volna mellé, de pont nem volt otthon - úgyhogy egy kis gyári majonézzel és joghurttal kiegészítve ettük, hogy jobban csússzon.

2011. március 8., kedd

Mozzarellás rucolasaláta pirított magvakkal

Ezt a salátát az akciók szülték. Meg az egyéb körülmények: nagy hajtásban voltam, ezerrel dolgozva, és szerettem volna egyrészt vitaminnal töltekezni, másrészt valami gyorsan elkészíthető, de finom dolgot enni. Történetesen a boltban épp volt lejáró szavatosságú, féláron kapható bivalymozzarella - így is húzós volt az ára, de olykor azért belefér az ilyen. Szintén akciósan adták a rucolát (aminek egyébként a neve magyarul borsmustár, viszont semmilyen releváns nyelven nem ruccola vagy rukkola) - ők lettek tehát a főszereplők, kiegészítve azzal, amit találtam otthon.

2011. március 5., szombat

Gombás rizottó aszalt paradicsommal

Ez bizony igazán pompás ízorgia. Olcsónak nem olcsó - főleg azért, mert ezúttal félig-meddig civilizált parmezánt használtam hozzá, és a barna bébigombának is megvan az ára. Viszont ez a gazdag, zamatos kombináció laktató és szívet melengető. Mi egyfogásos vacsorának ettük. Ki lehetett volna egészíteni még valami kellemes, nem túl erős ízű salátával, a húsevők pedig persze ehetik kifinomult köretként valami egyszerű, száraz sülthöz.

2011. február 25., péntek

Székelykáposzta-szerűség vega módra

Talán inkább csak szerűség, mint székelykáposzta. Lehet, hogy jobb lenne káposztás ételnek nevezni, csak az olyan laposan hangzik. Édes káposztából szoktam csinálni, ami szintén nem székelykáposzta-vonás. Amellett a mostani verzióban szójagranulátum van; máskor készítettem már ilyet kockára vágott, hagymával-paprikával megpirított tofuval is. Az utóbbi jobban hasonlít székelykáposztára. A lényeg: olcsó, finom és laktató étel, hagyományos, magyaros ízvilággal.

2011. február 20., vasárnap

Téli pizza

Eddig egyszer jelent meg pizzarecept itt a Konyhológián; gondoltam, most felrakom a legutóbbi pizzámat. Rendszer nem lesz a dologból, legfeljebb ha valami rendkívülit alkotok ezután, hiszen voltaképpen nem sok kunszt van benne. Kell valami kellemes tészta - ilyen vagy amolyan, aztán az ember ráken valami szószt, amihez kedve van, megszórja valamivel, amit talál otthon, és meghinti reszelt sajttal. Ebbe a mostaniba amolyan télies hozzávalók kerültek - hiszen tél van.

2011. február 17., csütörtök

Századik...

Nahát, ezt is megértük! Ez a századik cikk a Konyhológián. Amikor elkezdtem írni ezt a blogot, még fogalmam sem volt róla, hogy meddig lesz kedvem csinálni, lesz-e egyáltalán valami belőle. Nem lett a blogok sztárja, az biztos. De azért nagyon rossz sem lett, azt hiszem. És nem halálozott el korán, hanem kitartóan működik: sikerült rendszeresen új és új recepteket írnom, többnyire elég gazdagon illusztrálva, és olvasóim sem csak a közvetlen ismerősök közül kerülnek ki. Mindenesetre ha te sem először olvasod ezeket a lapokat - akár ismersz személyesen, akár nem -, megköszönném, ha ajánlanád is másoknak a Konyhológiát. Ehhez a cikkek alatt lévő megosztó gombokat is használhatod. Én pedig azon leszek, hogy továbbra is izgalmas dolgokat írjak rá.