Sült lazacszelet pesztós pennével

A házassági évfordulónkra találtam ki ezt a lazacos hámbólkirúgást. Nem mondom, hogy tökéletes lett - életemben először készítettem itthon lazacot, és valószínűleg ügyesebben is lehetett volna -, de azért igen finomra sikeredett, a jó alaphangulat pedig úgyis megvolt hozzá. A pesto kifejezetten kínálkozott ízesítőül, mivel a nyár végén még szépen nőtt a bazsalikom, amiből ideje volt ismét egy adagot eltenni jégkockatartóban fagyasztva - már természetesen azután, hogy frissiben használtam belőle ehhez a finomsághoz.

Hozzávalók

• 4 lazac-steak (kb. 70 deka)
• kb. másfél deci klasszikus pesto
• egy csomag (fél kiló) penne - vagy más száraztészta
• olivaolaj
• 2 gerezd fokhagyma
• 1-2 evőkanál tejföl
• só
• fél deci whiskey
• még kb. 2 deci tejföl

Elkészítés

A lazacszeleteket megmostam, aztán a szétnyomott fokhagymából és a tejfölből egy kevés sóval kevert pácba forgattam, és két órára félretettem, közben egyszer-kétszer újra megforgatva. Valószínűleg még nyersen ki kellett volna szálkázni őket, akkor nem kellett volna olyan óvatosan ennünk... egyszer mindent meg kell tanulni.
Közben elkészítettem a pesztót (amint talán látható, mostanában azon dilemmázom, hogy magyar vagy idegen szónak tekintsem ezt - ezért aztán hol így írom, hol amúgy...). Feltettem forrni a tészta főzővizét, és közben egy mélyebb serpenyőben olivaolajat forrósítottam. (Pár milliméter mélységben, de elég lett volna épp csak bekenni a serpenyő alját - nem számoltam azzal, hogy mennyire zsíros a lazac. Ez volt a másik fő hibám.) Ebben kisütöttem a bepácolt halszeleteket: kb. 3-4 percig az egyik oldalukat, majd még 2-3 percig a másikat. Ezalatt kívül épp csak elkezdtek pörkölt színt kapni, belül pedig szaftosak és rózsaszínűek maradtak. (Eközben már ideje volt a vízbe szórni a tésztát is.)
A megsült szeleteket kiszedtem egy tálalótányérra. A bőrüket lehúztam és - ó pazarlás - eldobtam, mert túlságosan is zsíros és nedves állagú maradt, az ilyesmit nem szeretjük megenni.
A vékony (és zsíros) hasi részeket leszedtem a szeletekről, visszadobtam a serpenyőbe, fakanállal szétmállasztottam, és még pár percig pörköltem a darabkákat, amíg jól átsültek, a zsírjuk kiolvadt, és kicsit odakaptak. Ekkor felöntöttem ezt az aprólékot egy kis whiskey-vel (történetesen az volt a kamra nem túl bő választékú szeszes polcán, hála a sógornőmnek; ha lett volna itthon fehérbor, akkor abból használtam volna egy decit, de vásárláskor még nem gondoltam rá, hogy ezt fogom csinálni). Felkapartam-kavartam az odakapott kérget, majd hozzáöntöttem a lazac pácolásából visszamaradt fokhagymás-tejfölös folyadékot és a további két deci tejfölt. Ezt a keveréket egy-két rottyanásig felforraltam, majd eloltva a lángot, belekevertem a pestót is, és kicsit még hígítottam rajta a tészta főzővizével.
A megfőtt tésztát egy kis olivaolajba forgattam, majd a tányérokra szedtem belőle egy-egy lazacszelet mellé. A tésztára pesztós szószt raktam, a tányér szélére pedig egy kis frissen szedett, érett paradicsomot könnyítésül a nehéz kaja mellé.

Az ünnepi ebédre a négy szeletből kb. hármat fogyasztottunk el ketten, meg a tészta bő és a szósz szűk felét. A maradékot vacsorára egyszerűen összemelegítettem: a megmaradt lazachúst beledaraboltam a szószba, még egy kis tejföllel felengedtem, és a megmaradt nem túl sok tésztával együtt melegítettem meg. Ez így már annyira gazdag lett, hogy kenyeret is ettünk hozzá.