Háromperces desszert

Ismét semmi extra, bárki kitalálhat hasonlót - de hátha van, akinek pont nem jut eszébe, ezért leírom. Egy pillanatok alatt összedobható édesség, feltéve, hogy vannak a kamrában meg a hűtőben megfelelő alapanyagok. Jó kis kalóriabomba egyben - de hát a desszertnek tulajdonképpen ez a lényege.

Karfiolpaprikás köleskásával

Ez a kreálmányom szoros rokonságot mutat a múltkori köleses paprikáskrumplival - a különbség csak az, hogy a krumplit karfiol váltja ki, és a köles külön főtt, nem pedig a főzelékkel együtt. A gondolat alapja az volt, hogy karfiolból kéne valami olyasmit csinálni, mint a gombapaprikás. Köles pedig azért került mellé köretnek, mert elfogyott a rizs. Jó lett mindkét fele a tányérnak...

Spaghetti alla puttanesca

Rég ki akartam próbálni, milyen lehet olajos szardellával főzni. Nem belőle, csak ízesítésnek használva egy kis szardellát. Állítólag nem lesz tőle halízű az étel, csak valami sós-umamis alaphangot ad neki. Ezen a mostani próbálkozáson azért lehetett érezni a halasságot, de valóban érdekes és kellemes alapíze lett. Bemutatom tehát a spaghetti alla puttanescát, vagyis a spagettit kurva módra - állítólag a nápolyi örömlányok főztek ilyeneket két kuncsaft között.

Olivás gyökérkenyér

Kenyérsütés kapcsán az egyik dolog, amivel rendszeresen próbálkozom - és többnyire hiába -, az az óriás lyukacsokkal teli kenyér készítése. A célom valami olyasmi, mint a mostanában Paillasse néven divatos svájci kenyérféle. Valószínűleg jó liszt is kéne hozzá, meg az is biztosan számít benne, hogy nem géppel kéne dagasztani hozzá a tésztát, hanem kézzel, és csak rövid ideig, éppen csak összedolgozva, nem hagyva a sikért túlságosan megerősödni. Emellett persze nyilván fontos még a lassú, sokáig tartó kelesztés. Ez a mostani kísérletem elég gyorsan lett megkelesztve, az utókelesztésre pedig pláne nem hagytam időt - így a bélzet nem az lett, amiről álmodni szoktam. Amúgy viszont remek ízű és állagú kenyérke lett belőle, pompásan szívós héjjal.

Hamis útápam

Az útápam (angolosan általában uttapam, utappam, ilyesmi formákban lehet találkozni ennek a tamil ételnek a nevével) távoli rokona lehetne a palacsintának is és a pizzának is. A valódi útápamot Dél-Indiában rizs és egy lencseféle beáztatásával, majd nedvesen őrlésével nyert tésztából készítik, és ezt a tésztát meg is erjesztik sütés előtt. Ez kis mennyiségben, házilag, pláne Magyarországon igen macerás dolog volna - itt van tehát helyette a hamis útápam, amit különféle lisztek keverékből készítek, és erjesztés helyett sütőporral érem el, hogy levegős legyen. Nem olyan finom, mint az igazi, de arra pont jó, hogy valami meleg reggelit tálaljak fel, ha ehhez van kedvünk (vagy ha elfogyott a kenyér).

Spenótos tészta

Egyszerű, ízletes tésztaszósz, amihez nem kell semmi különleges. Friss spenótból kissé munkaigényesebb, fagyasztottból abszolút sétagalopp. Én történetesen nem igazi spenótból készítettem, hanem tavasszal lefagyasztott mustárlevelet használtam hozzá. Kicsit kiengedtem, aztán úgy félig fagyottan felszeleteltem a tömböt. A teljesen tömör téglába fagyasztott gyári spenótot jobb egészen kiengedni főzés előtt.

Rádzsmá: indiai babfőzelék

Rádzsmát igazából piros babból (vesebab, csilibab) illene főzni - sőt, annyira abból illene, hogy maga a rádzsmá szó is ennek a babfajtának a neve (a pontos jelentése meg olyasmi, hogy "királybab"). Mindenesetre én most sima magyar tarkababból csináltam főzeléket észak-indiai módra fűszerezve. A rádzsmá-főzeléket hagyományosan rizzsel tálalják; mi egyszerűen kenyérrel ettük.

Fűszeres ayran

Az ayran az indiai lasszí közel-keleti rokona. A lényeg: sós ital joghurtból (vagy más savanyított tejtermékből: Törökországban egyszer jártam életemben, elég rég volt már, de az ottani ayranok inkább íróra emlékeztettek, mint joghurtra). A klasszikus kivitel egyszerűen úgy készül, hogy a tejterméket felhigítják némi vízzel, kicsit megsózzák, és habosra keverik. Én itthon a nyári melegben szeretem meg is fűszerezni egy kissé.

Szukkotas

Gyerekkoromban maradt meg valamelyik indiánregényből - azt hiszem, Az utolsó mohikánból - ennek a kajának a neve: szukkotas. Aztán valamikor a közelmúltban belefutottam a neten, hogy ilyen tényleg létezik, és tényleg indián étel: a wikipedia szerint a kihalt narragansett indián nyelvekben [amelyek közé a mohegan is tartozik, ami viszont nem azonos a mohikánnal - ha jól szűröm le a dolgokat] msíckquatash a neve. A modern amerikai kiejtése pedig valahogy úgy hangzik, hogy SZAkotees, és ma is népszerű köret vagy egytálétel Észak-Amerikában. A lényeg: zsenge kukorica babbal és még néhány egyéb dologgal. A legtöbb verzióban szalonna is szerepel (mint abban a receptben is, amit én adaptáltam a magam szája ízére, miután elolvastam párat a weben), illetve vannak olyanok is, amik nem tartalmaznak tejszínt (magyarán könnyű mind a húsevő, mind a vegán módosítás).

Kovászleves krumplileves

Egy ehhez hasonló levessel egyszer Lengyelországban találkoztam. Korábban nem volt még hozzá szerencsém, de kifejezetten bejött. Sima krumplileves volt, kovászos uborkával. Benne volt maga a finomra vágott uborka is. Ebben a mostaniban nincs, mert az uborkát megettük, csak a megmaradt kovászléből használtam a leveshez. A végeredmény íze ugyanolyan, és kár a finom kovászos uborkát belefőzni a levesbe. Savanykás, nyárias krumplileves, amely hidegen is nagyon finom.

Egybesült karfiol

Ezt az ebédet a leakciózott, kissé már viharvert romanesco karfiol, más néven pagodakarfiol ihlette. Ezt a fantasztikusan izgalmas külsejű zöldséget mindig csodáltam, de úgy emlékszem, még életemben nem főztem belőle semmit (illetve volt már, hogy mirelit zöldségkeverékben találkoztam vele, de az más). Most speciel megfizethető volt, tehát nem bántam, hogy kezd már kicsit fonnyadozni. Úgy gondoltam, hogy a szépséges forma megérdemli, hogy egészben hagyjam.

Borscs-szerűség

Lehet, hogy inkább csak céklás zöldséglevesnek kéne mondani. Autentikus borscsot még nem ettem. Pár éve egyszer főztem valami netes recept alapján, és nagyon ízlett mindkettőnknek - de fogalmam sincs, hogy is volt pontosan az a recept. Most megnéztem egy párat a weben, aztán kicsit adaptáltam, egyszerűsítettem - ez lett belőle. A dolog sajátsága még, hogy nem "normális" cékla van a kertemben, hanem egy Chioggia nevű olasz különlegesség, ami a szokásos céklánál világosabb és pirosabb, és a fő izgalmassága, hogy nem egyszínű belül, hanem céltáblamintás. Ez nyersen felszeletelve pompásan néz ki, az ételbe belefőzve viszont csak annyi marad a   szokatlanságából, hogy nem olyan színű a késztermék, mint amilyen hétköznapi céklából lenne.

Márványsajtos pesto

A nyári kert egyik legremekebb ajándéka a bazsalikom. Persze erről lehetne vitatkozni - mindenesetre nem állok neki rangsort állítani (de a paradicsomot tenném a legelejére). Bazsalikom - fűszernek, amikor kevesebb van, pestónak, ha éppen többet lehet vagy kell szüretelni. Ebben a mostani pestóban a drága fenyőmandula helyet olcsó napraforgómagot használtam, és karakteres (de nem túl érett) márványsajtot használtam parmezán-jellegű sajt helyett.

Bazsalikomos őszibarackfagyi

Nemrégiben a neten futottam bele a bazsalikom-őszibarack kombinációba Pioneer Woman receptjében (ami vaníliafagyiról szól bazsalikomos őszibaracköntettel). A társítást annyira durván bizarrnak éreztem, hogy úgy döntöttem, muszáj kipróbálni. A tavalyi mentás eperfagyi már némileg megedzett a gyümölcs-zöldfűszer párosítás területén, úgyhogy nekivágtam. Az eredmény valami egészen földöntúlian remek lett.

Pikáns indiai karfiolfőzelék

Ismét egy "kari", tehát szószos indiai étel. Az alapanyag karfiol, a kivitelezést pedig a gudzsaráti - nyugat-indiai - konyha ihlette. Édeskés-savanykás, aromás szósz ad hátteret a karfiol saját ízének; a fűszerek között most is szerepel néhány egzotikusabb.

Ötperces ebéd

Mielőtt valaki azt hinné, hogy frissen szedett biozöldségen élek, gondoltam, közzéteszem a múltkori ötperces ebédet. (Ami mindennel együtt talán tíz percet is igénybe vett, de hát a gyorskaják elkészítési idejét mindig úgy reklámozzák, hogy a vízforralás például nem tartozik bele...) Főzni jó, de nem mindig fér bele az időbe. Ilyenkor jó, ha van otthon zacskós leves, konzerv kukorica, konzerv bab vagy - mint a mostani ebéd alapja - krumplipürépehely (amit valami teljesen érthetetlen oknál fogva krumplipehelypürének, sőt, a magyar helyesírási szabályoknak fittyet hányva krumplipehely-pürének szoktak nevezni).

Hagymapakóra avagy bhadzsí

Az indiai konyha egyik legnagyobb nemzetközi sikerű ételtípusa a pakóra (hindíül helyesen pakaurá, de én magyarul jövevényszóként kezelem, ezért idomítok a szóalakon). Egyes vidékeken - főleg India nyugati részein - bhadzsí (esetleg bhadzsijá) a neve. Ez a gyűjtőnév csicseriborsólisztből készült "sörtésztába" mártva kirántott zöldségeket (néha egyebeket) jelent. Közülük az egyik konkrét megvalósítás a hagymapakóra, amelyet Angliában és innen elterjedve a világon többnyire hagymabhadzsínak neveznek. (Nemzetközi írásmóddal persze bhaji, de magyarul ez helytelen, hiszen nincs benne "j" és hosszú "í" van a végén.) Itt már nem is igazából rántott zöldségről van szó, hanem a felcsíkozott hagymát egyszerűen beleforgatjuk a tésztába, aztán forró olajba szaggatva kisütjük. A tészta relatív mennyiségétől és víztartalmától függően változó lehet a végeredmény állaga - minden megoldás finom. A kisült bhadzsí eredetileg önálló sós snack (többnyire valami csatnival, fűszeres szósszal kísérve), de nemzetközi adaptációban főzelékfeltétnek vagy rizs, esetleg egyéb köret mellé húspótlónak is remekül beválik.

Gyümölcsleves

Nyári klasszikus a gyümölcsleves, aminek számomra elengedhetetlen kelléke a meggy. A gyümölcsleves sokfelé "rendes" levesnek minősül, vagyis az étkezés elején fogyasztják, és gyakran melegen. Én elsősorban hidegen szeretem, és csakis desszertként, étkezés után, vagy étkezéstől függetlenül. Megsúgom azt is, hogy elsősorban a levét szeretem, a főtt gyümölcsöt kevésbé - de hát sajnos akkor lesz jó a leve, ha jó sok gyümölcs fő bele.

Kerti tésztasaláta

E. mondja néha, hogy a salátáimat is fel kéne írni a blogra - én meg nemigen szoktam megcsinálni, mert azok a bizonyos saláták általában csak annyiból állnak, hogy összedobok, ami zöldséget éppen találok, meg valami végtelenül egyszerű öntetet. Viszont tulajdonképpen tényleg az a blog elve, hogy mindent, a nagyon egyszerűt is rátegyem. Középútnak itt van egy hidegen fogyasztandó tésztasaláta, ami abban különbözik a szokásos végtelenül egyszerűektől, hogy eleve egytálételnek csináltam - kánikula idején, amikor kifejezetten vágytunk a nyersre és a hidegre. Direkt ehhez főztem meg egy csomag tésztát - de kisebb mennyiséget persze maradék tésztából is remekül lehetne csinálni.

Salátafőzelék

Rengeteg fejes saláta van a kertemben, és ahelyett, hogy illedelmesen befejesedne, magzik fel ebben a meleg időben. Némelyiknek lett kis fejecskéje is, akkor kellett volna leszedni - de most már azok is magzanak. Esszük nyersen is folyamatosan (bár így főleg a jégsalátát fogyasztjuk, amiből szintén sok van, és szintén kezd felmagzani), de nem győztük - hát gondoltam, kipróbálom a salátafőzeléket. Korábban még nem főztem ilyet, de még csak nem is kóstoltam. Salátaleveshez volt szerencsém Erdélyben (és nem különösebben ízlett) - tettem egy próbát a főzelékkel.
Ez egyben megint jó példa arra a gondolatra, amit a múltkor a retek kapcsán fejtegettem: hogy bizonyos terményeket csak egyféleképpen szokás fogyasztani. Falun nyilván sokan ismerik még a salátafőzeléket, de meg vagyok győződve róla, hogy az én városi köreimben nem sokan kóstolták valaha. Ugyanakkor mindjárt azt is hozzáteszem, hogy - legalábbis az én salátámból az én főzelékem - nem is lett valami remek: kicsit rostos, kicsit nyálkás, szóval arra éppen jó, hogy ne menjen kárba a rengeteg saláta, de kedvenc nem lesz a jövőben sem.