Sült lazacszelet pesztós pennével

A házassági évfordulónkra találtam ki ezt a lazacos hámbólkirúgást. Nem mondom, hogy tökéletes lett - életemben először készítettem itthon lazacot, és valószínűleg ügyesebben is lehetett volna -, de azért igen finomra sikeredett, a jó alaphangulat pedig úgyis megvolt hozzá. A pesto kifejezetten kínálkozott ízesítőül, mivel a nyár végén még szépen nőtt a bazsalikom, amiből ideje volt ismét egy adagot eltenni jégkockatartóban fagyasztva - már természetesen azután, hogy frissiben használtam belőle ehhez a finomsághoz.

Újabb gazpacho

Tavaly nyáron már felkerült egy gazpacho a blogra. Ez a mostani nem sokban különbözik tőle, és főleg azért írom meg mégis külön receptként, mert így az ősz érkeztével jól esik egyszer utoljára megízlelni ezt a tömény, kanalazható nyarat. Ami különbség a múltkori recepthez képest: autentikusabb annyiban, hogy kenyér és került bele sűrítőanyagnak, és minimalistább annyiban, hogy gyakorlatilag fűszerezetlen.

Görögsaláta-szerűség

Görögsaláta: már-már elcsépelt dolog. Viszont örök favorit, nagyon finom étel. Ez a mostani nem igazi klasszikus görögsaláta lett, inkább variáció az alaptémára. Egy ilyen sajtos saláta nálunk főételszámba megy: vacsorára ettük kenyérrel, a maradékát pedig másnap ebédre sült krumplival.

Grillbefőzés: padlizsánkrém, zakuszka, ajvár

Az utolsó nyárias napok egyikén még nekiálltam eltenni télre a nyár és a szabadtűz ízeiből. Nem tudom, vajon a füstös ízű dolgok szeretete ősemberi génjeinkbe kódolódott bele, vagy egyénfüggő; már az is többször eszembe jutott, hogy vegetáriánusságomban a füstölt sajtokkal és egyebekkel pótlom a gyerekkoromban megszokott füstölt kolbászt - de ez igazából valószínűtlen, mivel ha kolbászt vennék a számba, valószínűleg rosszul lennék tőle... No mindegy, nem erről akartam én értekezni, hanem bemutatni, hogy mit és hogyan tettem el. Főleg padlizsánkrémet, de megpróbálkoztam hozzá egy kevéske zakuszkával és egy kis ajvárral is.

Mexikói serpenyős fantázia

Most is leírom a véletleneket, amelyek ehhez az ételhez vezettek. Három független tényező játszott össze. Egyrészt ki akartam próbálni az indiai panír alternatívájaként más grillezhető sajtokat is. Másrészt salsát készítettem a fölöslegben lévő paradicsomaimból. Harmadrészt pedig beérett egy adag "méteres" zöldbab (ez még nyár közepén volt). Ők adták tehát az alapköveket ehhez a csodafinomra sikeredett, gazdag ételhez. A sajtok kapcsán pedig a következőkre jutottam: a most kipróbált eredeti krétai halloumi és a "hajdúsági grillsajt" gyakorlatilag megkülönböztethetetlen egymástól (ha eltekintünk attól, hogy a halloumi egy leheletnyi mentával volt ízesítve). Egyik sem panír, de mindkettő pompásan süthető olajban.

Csiliacsár

Az acsár az indiai savanyúságok legalapvetőbb fajtája. Angolul pickle-nek szokás nevezni, de nemigen hasonlít az inkább magyar savanyúságokra emlékeztető tipikus angol pickle-hez (viszont időnként mókás módon "pác"-nak fordítják magyarra a szerencsétlen fordítók). Az acsár tehát olajban eltett, erősen fűszeres savanyúság, amelyből igen kis mennyiséget szokás enni kísérőként más ételek mellé. Nem összekeverendő a hasonló funkciójú csatnival, amely alapértelmezésben nem savanyított étel, mármint nem savanyítják erjesztéssel, hanem frissen készítik, bár ettől még lehet savanyú. Acsár készítéséhez meleg, napos idő ajánlott, ezért most ősz elején még gyorsan közzéteszem ezt a receptet, hátha lesz még szép idő. A jobbára nagyon csípős acsárok közül is kiemelkednek azok, amelyeknek eleve csilipaprika a fő alapanyaguk - mint például ez itten.

Bazsalikomos sárgarépa-krémleves

Ez a leves úgy indult, hogy Babónak főztünk sárgarépát. De annak a fél grammnak a kedvéért, amit ő megeszik bármiből, ami nem anyatej, kár gázt gyújtani - tehát akkor együnk mi is valamit, amihez répapüré kell. Így született ez az egyszerű, de markáns fűszerezésű, csodapompás krémleves.

Meggyes-túrós rétes

Ez még a nyáreleji meggydömping alatt készült, de csak most kerül ki a blogra. Bármilyen más gyümölccsel is el lehetne játszani ugyanezt, biztosan jó lenne az eredmény. Rétestészta húzására nem merek vállalkozni, maradok a gyári réteslapnál. Most elég rosszat fogtam ki, korábban volt már szerencsém sokkal jobbhoz is. Az előregyártott réteslap előnye, hogy viszonylag gyorsan, kevés pepeccsel lehet finom süteményt készíteni - bár ez a meggyes változat azért előkészületet igényel, mert a meggyet lecukrozva állni hagytam, hogy ne legyen olyan leves.

Gombapástétom

A lejáróban lévő, félárra leértékelt shii-take gomba volt a kiindulópontja ennek a receptnek. Csodafinom lett, és nagyon el tudnám képzelni valami jóféle erdei gombából is: szegfűgombából például, esetleg vargányából. Az aromás gomba adja az ízt, és hogy legyen valami teste is a pástétomnak, voltaképpen sárgarépa teszi ki a tömeg jó részét. A felhangokat zöldfűszerek adják meg.

Háromperces desszert

Ismét semmi extra, bárki kitalálhat hasonlót - de hátha van, akinek pont nem jut eszébe, ezért leírom. Egy pillanatok alatt összedobható édesség, feltéve, hogy vannak a kamrában meg a hűtőben megfelelő alapanyagok. Jó kis kalóriabomba egyben - de hát a desszertnek tulajdonképpen ez a lényege.

Karfiolpaprikás köleskásával

Ez a kreálmányom szoros rokonságot mutat a múltkori köleses paprikáskrumplival - a különbség csak az, hogy a krumplit karfiol váltja ki, és a köles külön főtt, nem pedig a főzelékkel együtt. A gondolat alapja az volt, hogy karfiolból kéne valami olyasmit csinálni, mint a gombapaprikás. Köles pedig azért került mellé köretnek, mert elfogyott a rizs. Jó lett mindkét fele a tányérnak...

Spaghetti alla puttanesca

Rég ki akartam próbálni, milyen lehet olajos szardellával főzni. Nem belőle, csak ízesítésnek használva egy kis szardellát. Állítólag nem lesz tőle halízű az étel, csak valami sós-umamis alaphangot ad neki. Ezen a mostani próbálkozáson azért lehetett érezni a halasságot, de valóban érdekes és kellemes alapíze lett. Bemutatom tehát a spaghetti alla puttanescát, vagyis a spagettit kurva módra - állítólag a nápolyi örömlányok főztek ilyeneket két kuncsaft között.

Olivás gyökérkenyér

Kenyérsütés kapcsán az egyik dolog, amivel rendszeresen próbálkozom - és többnyire hiába -, az az óriás lyukacsokkal teli kenyér készítése. A célom valami olyasmi, mint a mostanában Paillasse néven divatos svájci kenyérféle. Valószínűleg jó liszt is kéne hozzá, meg az is biztosan számít benne, hogy nem géppel kéne dagasztani hozzá a tésztát, hanem kézzel, és csak rövid ideig, éppen csak összedolgozva, nem hagyva a sikért túlságosan megerősödni. Emellett persze nyilván fontos még a lassú, sokáig tartó kelesztés. Ez a mostani kísérletem elég gyorsan lett megkelesztve, az utókelesztésre pedig pláne nem hagytam időt - így a bélzet nem az lett, amiről álmodni szoktam. Amúgy viszont remek ízű és állagú kenyérke lett belőle, pompásan szívós héjjal.

Hamis útápam

Az útápam (angolosan általában uttapam, utappam, ilyesmi formákban lehet találkozni ennek a tamil ételnek a nevével) távoli rokona lehetne a palacsintának is és a pizzának is. A valódi útápamot Dél-Indiában rizs és egy lencseféle beáztatásával, majd nedvesen őrlésével nyert tésztából készítik, és ezt a tésztát meg is erjesztik sütés előtt. Ez kis mennyiségben, házilag, pláne Magyarországon igen macerás dolog volna - itt van tehát helyette a hamis útápam, amit különféle lisztek keverékből készítek, és erjesztés helyett sütőporral érem el, hogy levegős legyen. Nem olyan finom, mint az igazi, de arra pont jó, hogy valami meleg reggelit tálaljak fel, ha ehhez van kedvünk (vagy ha elfogyott a kenyér).

Spenótos tészta

Egyszerű, ízletes tésztaszósz, amihez nem kell semmi különleges. Friss spenótból kissé munkaigényesebb, fagyasztottból abszolút sétagalopp. Én történetesen nem igazi spenótból készítettem, hanem tavasszal lefagyasztott mustárlevelet használtam hozzá. Kicsit kiengedtem, aztán úgy félig fagyottan felszeleteltem a tömböt. A teljesen tömör téglába fagyasztott gyári spenótot jobb egészen kiengedni főzés előtt.

Rádzsmá: indiai babfőzelék

Rádzsmát igazából piros babból (vesebab, csilibab) illene főzni - sőt, annyira abból illene, hogy maga a rádzsmá szó is ennek a babfajtának a neve (a pontos jelentése meg olyasmi, hogy "királybab"). Mindenesetre én most sima magyar tarkababból csináltam főzeléket észak-indiai módra fűszerezve. A rádzsmá-főzeléket hagyományosan rizzsel tálalják; mi egyszerűen kenyérrel ettük.

Fűszeres ayran

Az ayran az indiai lasszí közel-keleti rokona. A lényeg: sós ital joghurtból (vagy más savanyított tejtermékből: Törökországban egyszer jártam életemben, elég rég volt már, de az ottani ayranok inkább íróra emlékeztettek, mint joghurtra). A klasszikus kivitel egyszerűen úgy készül, hogy a tejterméket felhigítják némi vízzel, kicsit megsózzák, és habosra keverik. Én itthon a nyári melegben szeretem meg is fűszerezni egy kissé.

Szukkotas

Gyerekkoromban maradt meg valamelyik indiánregényből - azt hiszem, Az utolsó mohikánból - ennek a kajának a neve: szukkotas. Aztán valamikor a közelmúltban belefutottam a neten, hogy ilyen tényleg létezik, és tényleg indián étel: a wikipedia szerint a kihalt narragansett indián nyelvekben [amelyek közé a mohegan is tartozik, ami viszont nem azonos a mohikánnal - ha jól szűröm le a dolgokat] msíckquatash a neve. A modern amerikai kiejtése pedig valahogy úgy hangzik, hogy SZAkotees, és ma is népszerű köret vagy egytálétel Észak-Amerikában. A lényeg: zsenge kukorica babbal és még néhány egyéb dologgal. A legtöbb verzióban szalonna is szerepel (mint abban a receptben is, amit én adaptáltam a magam szája ízére, miután elolvastam párat a weben), illetve vannak olyanok is, amik nem tartalmaznak tejszínt (magyarán könnyű mind a húsevő, mind a vegán módosítás).

Kovászleves krumplileves

Egy ehhez hasonló levessel egyszer Lengyelországban találkoztam. Korábban nem volt még hozzá szerencsém, de kifejezetten bejött. Sima krumplileves volt, kovászos uborkával. Benne volt maga a finomra vágott uborka is. Ebben a mostaniban nincs, mert az uborkát megettük, csak a megmaradt kovászléből használtam a leveshez. A végeredmény íze ugyanolyan, és kár a finom kovászos uborkát belefőzni a levesbe. Savanykás, nyárias krumplileves, amely hidegen is nagyon finom.

Egybesült karfiol

Ezt az ebédet a leakciózott, kissé már viharvert romanesco karfiol, más néven pagodakarfiol ihlette. Ezt a fantasztikusan izgalmas külsejű zöldséget mindig csodáltam, de úgy emlékszem, még életemben nem főztem belőle semmit (illetve volt már, hogy mirelit zöldségkeverékben találkoztam vele, de az más). Most speciel megfizethető volt, tehát nem bántam, hogy kezd már kicsit fonnyadozni. Úgy gondoltam, hogy a szépséges forma megérdemli, hogy egészben hagyjam.