Kedvem támadt kora ősszel főzni egy adag zöldségalaplét, hogy jégkockatartóban lefagyasztva ízesíthessem vele télen a leveseket, rizottókat, meg fene tudja, miket még. Korábban sose bajmolódtam ilyesmivel, ha valamihez alaplé kellett volna, tettem bele egy kis vegyes zöldségszárítmányt. Most azonban ki kellett szednem pár eléggé fás karalábét, hogy a helyükre őszi fokhagymát tehessek - ez hozta meg az ihletet az alapléhez, kiegészítve a kert egyéb javaival, meg a piacról pótolva azt, amit én nem termesztek. A megfőzött zöldségek egy részét aztán összeturmixoltam egy egyszerű krémlevessé.
2011. október 30., vasárnap
2011. október 25., kedd
Csilipakóra és rokonai
A nyáron már írtam a pakórának, India egyik kedvenc olajbansült csemegéjének a legalapvetőbb változatáról, a hagyma bhadzsíról. Ezúttal csilipaprikából készítettem pakórát, meg még csak az izgalmasság kedvéért pár mángoldlevelet is megcsináltam, a maradék tésztamasszából pedig ismét hagymapakóra lett.
2011. október 20., csütörtök
Grillezett brokkoli és feta romesco szósszall
A múltkor, amikor a padlizsánkrémről és társairól írtam, még nem tudtam, hogy ilyen gyönyörű indián nyarunk lesz. Ezért szeptember végén csináltam még egy "utolsó nyári" tüzezést, most már kevés fával, jobbára inkább csak gazzal meg tavaszi metszésből származó kis vacak gallyakkal. Ezen meggrilleztem még egy jó adag kápia paprikát, mert már egy ideje szemezek a romesco szósz receptjével, amivel először itt találkoztam. A tüzezés este történt, a főzés másnap délben, ezért a brokkolit és a fetát, amit ettünk a szószhoz, nem szabad tűzön készítettem el, hanem bent a konyhában - amolyan nyárbúcsúztató ebédnek.
2011. október 15., szombat
Majonézes krumpli paradicsomos szójafasírttal
Itt tulajdonképpen a majonézes krumpli a lényeg, amiben nincsen semmi különös, csak egyszerűen egy nagyon jó, és kellemesen egyszerű és olcsó kaja. A szójafasírt csupán utógondolat volt hozzá, hogy legyen valami, ami mellett a saláta köretként funkcionálhat - a maradék majonézes krumpli viszont vacsorára főétel lett, kenyér mellé.
2011. október 10., hétfő
Baileys-es túrótorta karamellöntettel
Megpróbáltam valami cheesecake-jellegű dolgot sütni rendes magyar túróból. Az apropó E születésnapja volt. Megnéztem hozzá egy csomó netes receptet, aztán szokás szerint kitaláltam, hogy én hogyan fogom ezeket összegyúrni. Adta magát a túró, valamint kínálkozott egy kis Bailey's likőr, ami történetesen volt itthon - épp az utolsó cseppjei fogytak el a tortába. Az eredmény finom lett, de azért nem tökéletes, a recept elbírja még az alakítást. Ettől függetlenül közzéteszem úgy, ahogy csináltam. A túrós töltelék kifogástalan lett, ezzel semmi probléma, legfeljebb azt lehet a szemére hányni, hogy a likőr ízét alig érezni rajta - több kellett volna bele. A kekszmorzsából készült kéreg viszont nem lett túl jó: műíze volt (kellett nekem Detki "omlós édes" kekszet venni - ki kellett volna csengetni a pénzt valami normális kekszre), és egy kicsit túl omlós lett - talán meg kellett volna próbálni egy kis tejfölt tenni bele. A karamellöntet pedig végül isteni lett, de a karamellkészítés folyamatát nagyon amatőrül csináltam.
2011. október 5., szerda
Pirított krumpli sajttal
Újabb variáció a pirított krumpli témájára (korábbi variációk: rozmaringos, lepkeszegleveles, petrezselymes, magvas), ezúttal sok sajttal kiegészítve hideg őszi napokra. Az ihletet egy truffade nevű francia étel adta hozzá, aminek a receptjét itt olvastam. A lényeg: a pirított krumplit nagy mennyiségű olvasztott sajt szövi át, és a végeredmény nem egy darabos köret, hanem egy lepényszerű egytálétel, aminek csodálatos, ropogós, enyhén kozmás, pirosra sült sajttal pompásított kérge van.
2011. szeptember 30., péntek
Sült lazacszelet pesztós pennével
A házassági évfordulónkra találtam ki ezt a lazacos hámbólkirúgást. Nem mondom, hogy tökéletes lett - életemben először készítettem itthon lazacot, és valószínűleg ügyesebben is lehetett volna -, de azért igen finomra sikeredett, a jó alaphangulat pedig úgyis megvolt hozzá. A pesto kifejezetten kínálkozott ízesítőül, mivel a nyár végén még szépen nőtt a bazsalikom, amiből ideje volt ismét egy adagot eltenni jégkockatartóban fagyasztva - már természetesen azután, hogy frissiben használtam belőle ehhez a finomsághoz.
2011. szeptember 25., vasárnap
Újabb gazpacho
Tavaly nyáron már felkerült egy gazpacho a blogra. Ez a mostani nem sokban különbözik tőle, és főleg azért írom meg mégis külön receptként, mert így az ősz érkeztével jól esik egyszer utoljára megízlelni ezt a tömény, kanalazható nyarat. Ami különbség a múltkori recepthez képest: autentikusabb annyiban, hogy kenyér és került bele sűrítőanyagnak, és minimalistább annyiban, hogy gyakorlatilag fűszerezetlen.
2011. szeptember 20., kedd
Görögsaláta-szerűség
Görögsaláta: már-már elcsépelt dolog. Viszont örök favorit, nagyon finom étel. Ez a mostani nem igazi klasszikus görögsaláta lett, inkább variáció az alaptémára. Egy ilyen sajtos saláta nálunk főételszámba megy: vacsorára ettük kenyérrel, a maradékát pedig másnap ebédre sült krumplival.
2011. szeptember 17., szombat
Grillbefőzés: padlizsánkrém, zakuszka, ajvár
Az utolsó nyárias napok egyikén még nekiálltam eltenni télre a nyár és a szabadtűz ízeiből. Nem tudom, vajon a füstös ízű dolgok szeretete ősemberi génjeinkbe kódolódott bele, vagy egyénfüggő; már az is többször eszembe jutott, hogy vegetáriánusságomban a füstölt sajtokkal és egyebekkel pótlom a gyerekkoromban megszokott füstölt kolbászt - de ez igazából valószínűtlen, mivel ha kolbászt vennék a számba, valószínűleg rosszul lennék tőle... No mindegy, nem erről akartam én értekezni, hanem bemutatni, hogy mit és hogyan tettem el. Főleg padlizsánkrémet, de megpróbálkoztam hozzá egy kevéske zakuszkával és egy kis ajvárral is.
2011. szeptember 15., csütörtök
Mexikói serpenyős fantázia
Most is leírom a véletleneket, amelyek ehhez az ételhez vezettek. Három független tényező játszott össze. Egyrészt ki akartam próbálni az indiai panír alternatívájaként más grillezhető sajtokat is. Másrészt salsát készítettem a fölöslegben lévő paradicsomaimból. Harmadrészt pedig beérett egy adag "méteres" zöldbab (ez még nyár közepén volt). Ők adták tehát az alapköveket ehhez a csodafinomra sikeredett, gazdag ételhez. A sajtok kapcsán pedig a következőkre jutottam: a most kipróbált eredeti krétai halloumi és a "hajdúsági grillsajt" gyakorlatilag megkülönböztethetetlen egymástól (ha eltekintünk attól, hogy a halloumi egy leheletnyi mentával volt ízesítve). Egyik sem panír, de mindkettő pompásan süthető olajban.
2011. szeptember 10., szombat
Csiliacsár
Az acsár az indiai savanyúságok legalapvetőbb fajtája. Angolul pickle-nek szokás nevezni, de nemigen hasonlít az inkább magyar savanyúságokra emlékeztető tipikus angol pickle-hez (viszont időnként mókás módon "pác"-nak fordítják magyarra a szerencsétlen fordítók). Az acsár tehát olajban eltett, erősen fűszeres savanyúság, amelyből igen kis mennyiséget szokás enni kísérőként más ételek mellé. Nem összekeverendő a hasonló funkciójú csatnival, amely alapértelmezésben nem savanyított étel, mármint nem savanyítják
erjesztéssel, hanem frissen készítik, bár ettől még lehet savanyú. Acsár készítéséhez meleg, napos idő ajánlott, ezért most ősz elején még gyorsan közzéteszem ezt a receptet, hátha lesz még szép idő. A jobbára nagyon csípős acsárok közül is kiemelkednek azok, amelyeknek eleve csilipaprika a fő alapanyaguk - mint például ez itten.
2011. szeptember 7., szerda
Bazsalikomos sárgarépa-krémleves
Ez a leves úgy indult, hogy Babónak főztünk sárgarépát. De annak a fél grammnak a kedvéért, amit ő megeszik bármiből, ami nem anyatej, kár gázt gyújtani - tehát akkor együnk mi is valamit, amihez répapüré kell. Így született ez az egyszerű, de markáns fűszerezésű, csodapompás krémleves.
2011. szeptember 4., vasárnap
Meggyes-túrós rétes
Ez még a nyáreleji meggydömping alatt készült, de csak most kerül ki a blogra. Bármilyen más gyümölccsel is el lehetne játszani ugyanezt, biztosan jó lenne az eredmény. Rétestészta húzására nem merek vállalkozni, maradok a gyári réteslapnál. Most elég rosszat fogtam ki, korábban volt már szerencsém sokkal jobbhoz is. Az előregyártott réteslap előnye, hogy viszonylag gyorsan, kevés pepeccsel lehet finom süteményt készíteni - bár ez a meggyes változat azért előkészületet igényel, mert a meggyet lecukrozva állni hagytam, hogy ne legyen olyan leves.
2011. szeptember 1., csütörtök
Gombapástétom
A lejáróban lévő, félárra leértékelt shii-take gomba volt a kiindulópontja ennek a receptnek. Csodafinom lett, és nagyon el tudnám képzelni valami jóféle erdei gombából is: szegfűgombából például, esetleg vargányából. Az aromás gomba adja az ízt, és hogy legyen valami teste is a pástétomnak, voltaképpen sárgarépa teszi ki a tömeg jó részét. A felhangokat zöldfűszerek adják meg.
2011. augusztus 28., vasárnap
Háromperces desszert
Ismét semmi extra, bárki kitalálhat hasonlót - de hátha van, akinek pont nem jut eszébe, ezért leírom. Egy pillanatok alatt összedobható édesség, feltéve, hogy vannak a kamrában meg a hűtőben megfelelő alapanyagok. Jó kis kalóriabomba egyben - de hát a desszertnek tulajdonképpen ez a lényege.
2011. augusztus 25., csütörtök
Karfiolpaprikás köleskásával
Ez a kreálmányom szoros rokonságot mutat a múltkori köleses paprikáskrumplival - a különbség csak az, hogy a krumplit karfiol váltja ki, és a köles külön főtt, nem pedig a főzelékkel együtt. A gondolat alapja az volt, hogy karfiolból kéne valami olyasmit csinálni, mint a gombapaprikás. Köles pedig azért került mellé köretnek, mert elfogyott a rizs. Jó lett mindkét fele a tányérnak...
2011. augusztus 22., hétfő
Spaghetti alla puttanesca
Rég ki akartam próbálni, milyen lehet olajos szardellával főzni. Nem belőle, csak ízesítésnek használva egy kis szardellát. Állítólag nem lesz tőle halízű az étel, csak valami sós-umamis alaphangot ad neki. Ezen a mostani próbálkozáson azért lehetett érezni a halasságot, de valóban érdekes és kellemes alapíze lett. Bemutatom tehát a spaghetti alla puttanescát, vagyis a spagettit kurva módra - állítólag a nápolyi örömlányok főztek ilyeneket két kuncsaft között.
2011. augusztus 19., péntek
Olivás gyökérkenyér
Kenyérsütés kapcsán az egyik dolog, amivel rendszeresen próbálkozom - és többnyire hiába -, az az óriás lyukacsokkal teli kenyér készítése. A célom valami olyasmi, mint a mostanában Paillasse néven divatos svájci kenyérféle. Valószínűleg jó liszt is kéne hozzá, meg az is biztosan számít benne, hogy nem géppel kéne dagasztani hozzá a tésztát, hanem kézzel, és csak rövid ideig, éppen csak összedolgozva, nem hagyva a sikért túlságosan megerősödni. Emellett persze nyilván fontos még a lassú, sokáig tartó kelesztés. Ez a mostani kísérletem elég gyorsan lett megkelesztve, az utókelesztésre pedig pláne nem hagytam időt - így a bélzet nem az lett, amiről álmodni szoktam. Amúgy viszont remek ízű és állagú kenyérke lett belőle, pompásan szívós héjjal.
2011. augusztus 16., kedd
Hamis útápam
Az útápam (angolosan általában uttapam, utappam, ilyesmi formákban lehet találkozni ennek a tamil ételnek a nevével) távoli rokona lehetne a palacsintának is és a pizzának is. A valódi útápamot Dél-Indiában rizs és egy lencseféle beáztatásával, majd nedvesen őrlésével nyert tésztából készítik, és ezt a tésztát meg is erjesztik sütés előtt. Ez kis mennyiségben, házilag, pláne Magyarországon igen macerás dolog volna - itt van tehát helyette a hamis útápam, amit különféle lisztek keverékből készítek, és erjesztés helyett sütőporral érem el, hogy levegős legyen. Nem olyan finom, mint az igazi, de arra pont jó, hogy valami meleg reggelit tálaljak fel, ha ehhez van kedvünk (vagy ha elfogyott a kenyér).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



















